Közélet

2012.11.02. 12:26

Hulladékudvar: mostantól a lakók rendelkezésére áll, méghozzá ingyen

Ezentúl nem kell a lomtalanítási akcióra várnia a komlóiaknak. Heti három alkalommal várja ugyanis a lakosság által felhalmozott lomot a Komlói Városgazdálkodási Zrt. napokban megnyitott hulladékudvara.

K. E. I. (Dunántúli Napló)

Sportvölgyben, a Rotari Nyomda feletti területen megépült létesítmény a lakosság számára feleslegessé vált lom-, szelektív-, zöld- illetve veszélyes hulladék befogadására alkalmas. A cég munkatársai heti három alkalommal, hétfőn 8–14 óra, szerdán 12–18 óra, míg szombaton 8–13 óra között veszik át a lakosságtól származó hulladékot. A hulladék leadása a következőképp zajlik: számítógépes rendszer segítségével regisztrálják a helyszínen a hulladékot leadó lakosokat, amelyhez érvényes személyi igazolványra, továbbá egy, a hulladékszállítási díj befizetését igazoló számlára, valamint lakcímkártyára szükséges.

Utóbbira azért, mert a szerződés szerint térítésmentesen csak komlói és hosszúhetényi lakosok helyezhetnek el lomot az udvarban. A hulladék elhelyezéséről a leadó bizonylatot kap, amelyen a beszállított hulladék fajtája és mennyisége is szerepel. A különálló konténerek lomhulladék, valamint gumiabroncsok, elektronikai hulladék, fénycsövek, izzók, szárazelemek, ólomakkumulátorok, üveghulladékok befogadására van mód. Ugyanígy bevihető építési törmelék is, igaz ennek egyszeri mennyisége legfeljebb egy köbméter lehet. Veszélyes hulladék átvételére pedig kizárólag szombati napokon van lehetőség.

Címkék#komló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!