Közélet

2012.11.17. 14:16

Nem művész, fotóriporter

Szinten minden pécsi találkozott már Laufer Lászlóval. Több mint harminc éve, középiskolás kora óta dolgozik a megyei napilapnál, így minden eseménynél, rendezvényen számíthatunk rá, hogy felbukkan fényképezőgépével – indokolták munkatársunk Prima Díját az ünnepségen.

M.B.E. (Dunántúli Napló)

– Jutalmazhattak volna közélet, kultúra, de talán még sport kategóriában is. Melyik terület áll hozzád a legközelebb?

– Leszögezném, nem vagyok művész, hanem fotóriporter. Az nyugtat meg, ha mindennap nyomtatásban látom a képeimet.

– Harminc évnyi gyakorlat ad már némi rálátást a szakmára. Milyen a jó sajtófotó?

– Amit megnéznek, amire azonnal felfigyelnek. Mindenképpen emberekről kell szóljon, ahol az érzelmek mutatják, hogy mi történt. Vannak alapvető technikai feltételek, például élesség, látószög, ám azt soha nem lehet objektíven megítélni, hogy melyik a jó sajtófotó, hiszen mindenkire másként hat egy-egy kép.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Éjszaka is útnak indulok, ha kapok egy telefont, hogy történt valami”
[/caption]

– Ma már százból százan digitális gépet használnak. Kiből lehet igazi fotós?

– A technikai felkészültségen túl igen fontos a rugalmasság, a témaérzékenység és az elkötelezettség. Utóbbi napi tizenkét órás megszállott autózást jelent a régiós helyszínek között. Én egyébként éjszaka is útnak indulok, ha kapok egy telefont, hogy valahol történt valami. Talán nem véletlen, hogy havonta átlagosan háromezer kilométert autózom.

– Kik voltak a szakmai fejlődésed meghatározó személyiségei a három évtized során?

– Azt a csapatot emelném ki, amelybe a nyolcvanas évek elején belecsöppentem a Dunántúli Naplónál. Akkoriban Erb János volt itt a sztárfotós, de Szokolai Istvántól és Cseri Lászlótól is sokat lehetett tanulni.

– Milyen a kapcsolatod a megye újságíróival?

– Igyekszem mindenkivel nagyon jóba lenni. Mindenesetre fordult a kocka, napjainkban már sok fiatal kollégát én mutatok be az interjúalanyoknak.

– Ha valakinek napjainkban profi gépe van, akkor pár hónap után rögtön kiállítása is nyílik. Laufer-tárlattal viszont viszonylag ritkán találkozhatunk. Miért?

– Nem vagyok oda a kiállításokért. A céges versenyeken mindig szerepelnek a képeim, s volt már néhány önálló, valamint csoportos bemutatóm is, de az utóbbi tíz évben nem jutott időm magántárlatokat szervezni.

– Van még valami nagy dobás a tarsolyodban?

– A Dunántúli Napló régi, fekete-fehér negatívjainak a digitalizálásán is dolgozom, az elmúlt évtizedek képeiből egy ütőképes archívumot szeretnék kialakítani.

A gimiben kezdődött

Laufer László 1959-ben született Pécsett. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, itt ismerkedett meg a fotózás alapjaival, majd szakiskolát végzett. 1981-ben került a Dunántúli Naplóhoz, és 1984-ben felsőfokú sajtófotós szakképesítést szerzett Budapesten a MÚOSZ Akadémián, ahol a hírírásra és a tördelésre is megtanították. 1993-tól a lap fotós rovatának vezetője.

Felesége, Márta vegyész, s két gyerekük van: Péter 28 éves, középiskolai tanár, Zsófi 25 esztendős, gyerekorvos rezidens. Laufer László nagy kutyabarát: sokáig a puli volt a kedvenc, most egy labrador az úr a házban. Samunak hívják, három éves és fekete színű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!