Közélet

2012.11.26. 19:26

Régiós átszervezés: a háromból egyetlen Volán-társaság lesz

Mindenekelőtt költségtakarékos működést vár el az új cégtől a jövőben a tulajdonos magyar állam.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

Az előzetes várakozásnak megfelelően régiós szinten szervezik újjá az autóbuszos tömegközlekedést. Ahogy azt már korábban rebesgették, a dél-dunántúli megyék Volán-társaságainak központja Kaposváron lesz. A régiós átalakulás első lépcsői egyáltalán nem érintik az utazóközönséget.

A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. közleménye szerint a 100 százalékos állami tulajdonú új régiós társaságokat 20 millió forint alaptőkével alapítják meg, 3-3 tagú igazgatósággal és felügyelő bizottsággal. Az átalakítás következő ütemében az MNV Zrt. feladata a teljes fúzió megvalósítása, amelynek során a jelenleg működő Volán-társaságok állami tulajdonban lévő részvényeit beviszik a régiós központú társaságokba, és ennek a folyamatnak az eredményeként végül összesen 7 Volán-társaság, közöttük a Kapos, a Gemenc és Pannon Volán-társaságokat egyesítő dél-dunántúli cég, a Dél-Dunántúli Közlekedési Központ Zrt. jön létre.

A régiós cég vezetőjévé Bebics Jánost, a Kapos Volán egyik korábbi szakmai vezetőjét nevezték ki. Az új topmenedzser így nyilatkozott a célokról:

– Feltett szándékunk, hogy a jelenleginél optimálisabb költségszinttel működő autóbuszközlekedési, dél-dunántúli Volán-társaság működjön majd a továbbiakban. Az átalakulás első lépcsője azt szolgálja, hogy a három Volán-társaságból 2014. év végére már csak egy nagy regionális társaság maradjon.

A vezetési szintek csökkentésével, a közös busz- és anyagbeszerzésekkel szeretnék mérsékelni a költségeket, de később ezt a célt szolgálhatja a párhuzamos tevékenységek megszüntetése is. Mindennek a létszámra gyakorolt hatása még nem látható, az MNV azt ígérte, hogy a folyamat az érintett szakszervezetek bevonásával, azok folyamatos tájékoztatása mellett történik.

Helyi fejlesztések

A PANNON Volán eredményesen gazdálkodó társaságként áll a régiós fúzió elé. A cégnél az elmúlt időszakban – ahogy korábban is – az öregedő, 13 éves átlagéletkorú járműpark megújítása jelentette a legnagyobb kihívást, de a társaság rendre elő tudta teremteni az állami fejlesztéshez szükséges önerőt. Az elmúlt évben a pécsi központi buszpályaudvar megújulása, idén pedig a pályaudvarra, illetve valamennyi járatra kiterjedő új utastájékoztatási és elektronikus jegykiadó rendszer kiépítése javította a buszos tömegközlekedés feltételeit Baranyában.

A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Címkék#Pécs
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!