2013.03.13. 08:41
Sok közúti baleset történt Baranyában, falvakat zárt el a nagy hó
Akit otthona biztonságában és melegében ért a hirtelen tél, az élvezhette a havat, de az utak mellett sok gondot okozott az időjárás.
Küldjön képet, információt!
A bama.hu szerkesztősége várja az olvasók jelzéseit: ha különlegeset lát-hall, ne habozzon, írja meg nekünk! Használja hírküldő oldalunkat!
----------------------------------------------------------------------------
Már minden út járható, de a fagy veszélyt jelent
Az ország más részeihez képest Baranyát viszonylag megkímélte az elmúlt napok során a havas-szeles idő. Egyetlen súlyos kimenetelű, az időjárás rovására írható baleset történt, Nagypeterdnél, ahol három személygépkocsi ütközött össze és ketten sérültek meg súlyosan.
A megyében szombaton már minden út járható volt, a közútkezelőnek péntek délutánra sikerült megtisztítania a hótorlaszoktól a Kisnyárádra és Bakonyára vezető utakat, és a korábban teljesen elzárt Kiskeresztúrt is megközelíthetővé tették. A katasztrófavédelem munkatársainak mindazonáltal bőven akadt dolguk, a havazás kezdete óta mintegy hatvan esetben kellett beavatkozni közúti balesetek, elakadt járművek, kidőlt fák, megrongálódott tetők miatt, munkatársaik háromszáz embernek nyújtottak segítséget.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Fotó: Tahin Éva
[/caption]
Bár nincs járhatatlan út, de az éjszakai fagy hatására az utak, járdák eljegesednek, balesetveszélyessé és válnak, ezért még mindig fokozott óvatossággal kell közlekedni a közutakon és gyalogosan is.
Embert próbáló 48 órát tudhat maga mögött a Magyar Vöröskereszt
A hazai legnagyobb humanitárius szervezet Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom és Veszprém megye több településén és segítséget nyújtott a bajbajutott autósoknak, kamionosoknak, buszokon veszteglőknek és az ideiglenes befogadó állomásokon rekedt embereknek. A Magyar Vöröskereszt 200 önkéntese és 50 munkatársa csütörtök óta és 20 ezer embernek segített a rendkívüli időjárással összefüggésben.
Az Osztrák Vöröskereszt közel 140 munkatársa és önkéntese segítette a Magyar Vöröskereszt munkáját az M1-es autópálya érintett szakaszán. A Magyar Vöröskereszt pénteken gyűjtést indított 1359-es adományvonalán. Minden hívó vagy SMS-ben az ''ADOMANY'' szót elküldő 250 forinttal támogatja a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti és válaszadási munkáját.
TÉL A TAVASZBAN - ÍTÉLETIDŐ BARANYÁBAN (percről-percre)
----------------------------------------------------------------------
SZERDA
-----------------------------------------------------------------------
Visszatér a tél: havazás, mínuszok, viharos szél
A tavasztól pár napra elbúcsúzhatunk, mert hideg levegő áramlik térségünkbe. Szerdán még plusz 10-12 fok lesz a csúcshőmérséklet, ám a következő napokban fokozatosan lehűl a levegő, szombaton éri el a minimumot, akkor akár mínusz 10 fok is lehet Baranyában.
Szerdán többnyire erősen felhős lesz az ég, de az északi területek kivételével napos időszakok is lesznek. Elsősorban délutántól várható több helyen eső, zápor, néhol zivatar.
Csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, amely kezdetben a Dunántúlon, majd másutt is havazásba vált át. Jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk, néhol akár 20 milliméter csapadék is hullhat.
Nemcsak havazás nehezíti majd életünket, hanem a következő napokban viharos szélre is számíthatunk, a legerősebb széllökések sebessége eléri majd a 60-80 kilométer/órát is.
A jövő hét elejétől várhatóan ismét lassú felmelegedés kezdődik.
----------------------------------------------------------------
CSÜTÖRTÖK
----------------------------------------------------------------
09:55 - Húszcentis hó, száz kilométeres erősségű szél is várható
Az OMSZ tájékoztatása szerint, Mediterrán ciklon helyeződött fölénk, amely csütörtökön és pénteken havazást, szélvihart, és hófúvást okoz.
Észak, északnyugat felől hideg, fagypont alatti hőmérsékletű levegő zúdul a Kárpát - medencébe, aminek következtében az esőt, havas esőt napközben fokozatosan váltja fel havazás, legkésőbb a délkeleti megyékben. Péntek késő estig a lehulló hó a legtöbb helyen 5-20 cm között valószínű, az északnyugati határvidéken ennél kevesebb, kisebb körzetekben pedig több várható.
Az északi, északkeleti szelet előbb a Dunántúlon és az északkeleti megyékben később másutt is viharos lökések (60-100 km/h) kísérik. A viharos szél elsősorban az ország középső sávjában és északkeleten okoz hófúvást, magas hótorlaszok is létrejöhetnek.
Az OMSZ Repülésmeteorológiai és Veszélyjelző Osztálya figyelmezető előrejelzése szerint, erős hófúvás várható, a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet a megye területén.
Jelenleg nincs meteorológiai riasztás a megyében.
(Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
14:44 - Hófúvás van Baranyában
Baranyában jelenleg elsőfokú, citromsárga előrejelzés van érvényben, mely nagy szélre és hófúvásra figyelmezetet. A hosszútáva előrejelzés alapján a mai napra narancssárga riasztás érvényes.
Aki teheti ne induljon útnak!
15:47 - Oroszlói dombtetőn áll a forgalom, baleset a hatoson Pécs közelében
Olvasóink jelzései alapján a 6-os főút pellérdi elágazásánál teljes útzár van. Az oroszlói dombtetőn áll a forgalom, Sásd és Oroszló között egy autó árokba csúszott, a mentés idejére lezárták az utat. Aki teheti, kerülje el az érintett szakaszokat.
15:51 - A hó az úr Baranyában
Nehezen járhatók az utak Baranyában, sok a baleset, aki teheti ne induljon útnak - adta hírül a police.hu.
A rendőrök lezárták a 6-os főút Tortyogó-Kővágószőlős közötti szakaszát és elterelik a forgalmat, ezért Pécs és Szigetvár irányából közlekedők számítsanak torlódásra, megnövekedett menetidővel. Sok helyen a látótávolság nem éri el a húsz métert, balesetveszélyes a közlekedés, az autósok figyeljenek a megfelelő követési távolságra, és a biztonságos sebesség megválasztására.
Baleset történt az M60-as autópályán, a Budapest felé vezető oldalon a 171 km-szelvénynél, a külső forgalmi sávban. Egy autó szalagkorlátnak ütközött, a rendőrök ezekben a percekben kezdték meg a helyszíni szemlét.
A mecseki útvonalak egyáltalán nem, vagy csak rendkívül nehezen járhatóak, síkos, hókásás az úttest, sok helyen hóátfúvásra kell számítaniuk az autósoknak.
16:11 - Változás a buszközlekedésben, baleset a Hunyadi úton
Az időjárási helyezet miatt a 35-ös járatunk továbbra is csak a Dömörkapuig közlekedik, a 36-os járat az Angster úti megállónál visszafordul a város irányába. A 37-es járat szintén csak az Angster megállóig, a 21-es Fehérhegyig közlekedik.
A Hunyadi úton, az alagút után a Pálosok irányába, baleset miatt egyelőre megszűnt az autóbuszforgalom. Ez a változás a 32-es, 33-as, 34-es és 35-ös járatok utasait érinti.
16:16 - Katasztrofális a közlekedés Pécs belvárosában
Az Alagút és az Ágoston tér között nagyon nehéz a közlekedés, a Barbakánnál is több busz el van akadva. A 6-os úton is lelassult a közlekedés, a Mohácsi út és a Zsolnay domb között 20 perc a menetidő, még gyalogosan is gyorsabb.
Baleset történt Pécsen a Petőfi utca és a József Attila út kereszteződésében is.
16:30 - Nyolcszor vonultak a tűzoltók
Narancs riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranyára.
A viharos szél hatására egyre több helyen számíthatunk hófúvásra. Az előrejelzések alapján a csapadék az elkövetkező 2 napban folyamatosan várható. A mai nap esti óráktól a hőmérséklet 0 C fok alá süllyed a csapadék ezt követően jellemzően hó formában várható. A hajnali órálban -5 C fok körüli érték várható - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Baranya megyében elzárt település, járhatatlan útszakasz nincs.
A Biokom tájékoztatása szerint Pécsett az utak a hegyi szakaszokon nehezen járhatók, az utakat folyamatosan tisztítják. A hólánc használata egy útszakaszon sincs elrendelve.
A határátkelőknél a forgalom zavartalan, hólánc használata nincs elrendelve egyik irányban sem. A horvátországi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a horvát oldalon az utak járhatóak, folyamatosan tisztítják, de az erős szél miatt hóátfúvásokra kell számítani, a látótávolság alacsony.
A MÁV tájékoztatása szerint, Baranya megyében a vonatok menetrend szerint közlekednek, csak kisebb késések fordulnak elő.
Baranya megyében a rendkívüli időjárással kapcsolatban eddig 8 eseményhez vonultak tűzoltók.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Baleset a József Attila és a Petőfi utca sarkán (fotó: KJ)
[/caption]
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az erős szél miatt folyamatosan ellenőrizzék a gázkészülékeket, az esetleges égéstermék visszaáramlások elkerülésére. Kérjük, hogy továbbra is csak rendkívül indokolt esetben, tájékozódás és felkészülést követően induljanak útnak. Készüljenek fel forgalmi akadály miatti, esetleges hosszabb várakozásra. Téli gumi nélkül nem javasoljuk a közlekedést!
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Megyei Főügyeleti osztály megerősítetten, az operatív törzs részlegesen működik.
16:38 - Mi lesz az ünnepi rendezvényekkel?
A Baranya megyei ünnepség Szentlőrincen a Március 15-e tér helyett az Ifjúság úti iskolában lesz. Pécsen az összes délelőtti szabadtéri program elmarad, csak a koszorúzást tartják meg a 48-s téren. Részletek itt!
17:00 - Már 15-ször vonultak a tűzoltók
A 6-os úton Torgyogói szakaszánál van mindkét irányában forgalomtorlódás, illetve teljes az útzár - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A 66-os főút Oroszlónál járhatatalan, mindkét irányban teljes az útzár. A 66-os úton Mánfa közelében közúti baleset miatt a műszaki mentés idején szintén teljes útzár van. Patosfa és Lad között az út nehezen járható kamionok, és autóbuszok számára. A balesetek során személyi sérülés nem történt, kisebb koccanások, elakadt kamionok okozzák a fennakadásokat.
Baranya megyében a rendkívüli időjárással kapcsolatban eddig 15 eseményhez vonultak tűzoltók.
Pécsen továbbra is a káosz az úr egyes utakon. Az alagút előtti szakaszon az Ágoston tér felől a dombnál több autó is elakadt.
17:12 - Helyzetjelentés a 6-os út pécsi szakaszáról
A városból Pécsvárad felé kivezető sávokban áll a forgalom, a Balokánytól befele lépésben lehet csak haladni. A mentők is nehezen tudnak közlekedni a hatalmas dugóban. A Zsolnay negyed előtt egy busz vesztegel, de különösebben nem zavarja a forgalmat - nem is nagyon tudná, mindenki áll...
17:23 - Budai vámnál is akadály
Egy kamion és egy busz is keresztbe fordult a Budai vámnál - kaptuk a hírt olvasónktól.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] (fotó: J.J.)
[/caption]
17:46 - Ne induljanak ma már útnak, ha tehetik!
Baranya megyében az intenzív hóesés és az ezzel párosuló viharos szél rendkívüli mértékben megnehezíti a közlekedést - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság legfrissebb közleményében.
A folyamatos takarítás ellenére a szél visszahordja a havat az utakra. Megkezdődött az útvonalak intenzív lefagyása. Az útviszonyokra vonatkozóan folyamatosan tájékoztatást adunk a lakosság részére.
Nagyváty környékén a 6-os úton – közlekedési baleset miatt – teljes útzár van, Tortyogónál a teljes útzár megszűnt. Jelenleg 10-50 méter az átlagos látótávolság.
Kérünk mindenkit, hogy a bizonytalan és kiszámíthatatlan közlekedési viszonyokra tekintettel, ha tehetik, ne induljanak útnak!
18:00 - A Hársfa út sem egy lányregény most
A Hársfa úton a domboldalon keresztbe fordult egy 38-as busz. Elég nagy a dugó. Legalább 2 cm jég van az utakon - adta hírül egy olvasónk.
18:23 - Baleset az Engel és Hársfa kereszteződésében
Engel és a Hársfa utcák kereszteződésében baleset történt, rendőrök helyszínelnek, de ki lehet kerülni a karambolt.
18:25 - Csökkent a káosz a pécsi belvárosban
A nem sózott mellékutakon nehezebb közlekedni - ott a jegesedés az úr, a főbb útvonalakon sokkal jobban lehet haladni a néhány órával korábbi állapotokhoz képest. Csökkent az autók száma a városi utakon, a többség valószínűleg már hazajutott.
Érdekesség, hogy a belvárosi bevásárlóközpontban érezhetően kevesebben vannak ma délután.
18:30 - Bezárt a Tudásközpont, újabb balesetek Baranyában
Pécsett délután öt órakor bezárt a Tudásközpont "technikai okok" miatt.
Zengővárkonyon mellett a dombtetőn (6-os főút, Muskátli csárda) négy autó összecsúszott, egy könnyű sérült van, jelenleg is tart a helyszínelés és a mentés. Ugyanitt egy ötödik autó árokba csúszott. Az egész útfelület tükörjég, a hó szinte vízszintesen esik, aki teheti, kerülje el a szakaszt.
Mánfán, illetve Mecseknádasd és Pécs között több autó árokba csúszott - rendőrségi segítséggel húzták ki őket, az út már járható. (kei)
19:00 - Áramkimaradások Pécsen a Madách és a Vadász utcákban, félezer háztartást érint a probléma
Baranya megye 6 kistérségében (Komló, Sellye, Szentlőrinc, Pécs, Sásd, Szigetvár) narancs, 3 kistérségben (Pécsvárad, Mohács, Siklós) sárga riasztás van érvényben - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság legfrissebb közleményében.
A viharos szél hatására egyre több helyen számíthatunk hófúvásra. A csapadék az elkövetkező 2 napban folyamatosan várható. A mai nap esti óráktól a hőmérséklet 0 C fok alá süllyed a csapadék ezt követően jellemzően hó formában várható. A hajnali órálban -5 C fok körüli érték várható. A viharos erejű szél szombaton mérséklődhet.
Baranya megyében elzárt település nincs. A 6-os úton Nagyváty közelében van teljes útzár. A megye többi útja - bizonytalanul, de - járható. A Pécs Dél - nyugati elkerülő teljesen el van jegesedve, kamion félpályás forgalmi akadályt képez, az út nehezen járható.
A Biokom tájékoztatása szerint Pécsett az utak a hegyi szakaszokon nehezen járhatók, az utakat folyamatosan tisztítják. A város területén folyamatos koccanásos baleset történt, amely tovább lassítja a forgalmat.
A határátkelőknél a forgalom a havazás miatt lassú, hólánc használata nincs elrendelve egyik irányban sem. A horvátországi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a horvát oldalon az utak járhatóak, folyamatosan tisztítják, de az erős szél miatt hóátfúvásokra kell számítani, a látótávolság alacsony.
Baranya megyében a rendkívüli időjárással kapcsolatban 26 eseményhez vonultak tűzoltók. A jelzések közúti baleset, kamionok okozta forgalmi akadályok, kidőlt fák, valamint megrongálódott háztetők, hirdetőtáblák miatt érkeztek.
Madách, és Vadász utca körzetében áramkimaradás van, ami 550 fogyasztót érint.
A MÁV tájékoztatása szerint, Baranya megyében a vonatok menetrend szerint közlekednek. A késések a 30 percet egyelőre nem haladják meg, további intenzív havazás esetén a váltók kéz állítása miatt jelentős késések fordulhatnak elő.
Pécsett a 35-ös busz Dömör kapuig, 36, 37-es a Bálicsi útig, a 40-es Ezeréves útig közlekedik. A 26-os busz kamion által okozott forgalmi akadály miatt nem közlekedik.
19:39 - Nem várható változás, senki ne induljon útnak éjszaka!
A csütörtök reggel óta tartó folyamatos havazás és hófúvások miatt a közúti közlekedés feltételei jelentősen leromlottak több dunántúli megyében is. Az orkán erejű széllökések nyomán kialakuló hóátfúvások következtében a látótávolság sok térségben tíz méter alá csökkent. A további balesetek elkerülése érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a hófúvásokban érintett megyékben az éjszaka folyamán semmiképpen ne induljanak útnak!
A Dunántúlon reggel óta változó intenzitással havazik, amelyet viharos erejű széllökések is kísérnek. A hóátfúvások nyomán több dunántúli megyében kritikussá vált a helyzet, sok helyen a látótávolság minimálisra csökkent. Több úton, például a 13-as, 8-as, 37-es, 82-es és 83-as főúton a kamionforgalmat leállították, ezen kívül Fejér, Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala és Veszprém megyében is több mellékutat kellett lezárni biztonsági okok miatt. Emellett az ország Dunától keletre eső területein ónos eső nehezíti a közlekedést.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemmérnökségi dolgozói és munkagépei 12 órás váltott műszakokban teljes kapacitással dolgoznak a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon, de az előrejelzések alapján az éjszakai órákban nem várható javulás, ezért további útlezárásokra számíthatnak a közlekedők.
19:40 - Újabb baleset Pécsen
Pécs, Mohácsi út: gépjármű patkának ment, és egy fának ütközött. Forgalmi akadályt képez, nem tud továbbhaladni. A Zsolnay Vilmos utca 117-nél egy 30m2-es plakátot megbontott a szél. Hosszúheténynél 4 m-es fa dőlt egy villanyveztékre, ami a forgalmat veszélyezteti.
A Szántó Kovács János utcai kollégiumnál eltávolították a meglazult cserepeket.
19:50 - „Rendkívüli” időjárási viszonyok Pécsett: a BIOKOM közleménye
A BIOKOM Kft. felkészült - mind személyi állományban, mind tárgyi eszközökben - a mai és a holnapi napra előre jelzett szélsőséges időjárási helyzetre. A cég folyamatosan kapcsolatban áll az utakon dolgozó gépjárművekkel, hókotrókkal, az illetékes hatóságokkal, a pogányi meteorológiai állomással, hogy időben értesülve az intézkedést igénylő helyzetekről, be tudjon avatkozni. Jelenleg „rendkívüli” időjárási viszonyok vannak Pécsett: nagyon hideg, viharos szél fúj, amely pillanatok alatt visszahordja az úttestre a havat, és hirtelen jegesedést is okoz. Több helyen hóátfúvások vannak.
Csütörtök reggel hatkor az összes gépjárművünk megkezdte Pécs kijelölt útjainak (az országos úthálózat részét képező utak a Magyar Közút Nonprofit Kht. kezelésében vannak) síkosság-mentesítését, így 12 gépjárművel végezzük a só- és kőzúzalék szórását. A síkosság-mentesítés elsősorban a közlekedési főutakat, a közösségi közlekedést érintő vonalakat és a forgalmasabb gyalogutakat, tereket érinti. Jelenleg a kisegítő gépekkel együtt már 20 munkagép több tucat sofőrrel és munkairányítóval végzi Pécsett a hó- és síkosság-mentesítést megszakítás nélkül, éjjel-nappal egészen addig, amíg az útviszonyok nem normalizálódnak.
A nap folyamán a kézi hó- és síkosság-mentesítésben a BIOKOM Kft. munkatársain kívül még 3 vállalkozó is besegít. Több műszakban (még éjfél és reggel 6 óra között is), műszakonként 80-105 dolgozó végzi a kézi takarítást sepréssel, valamint kalcium-klorid és apró kőzúzalék használatával.
Kérjük a Pécsieket, hogy mindenki csak téli gumival keljen útra, hiszen a balesetek jelentős részét a nem megfelelő gumiabroncs használata, illetve a nem az útviszonynak megfelelő vezetési technika, illetve sebesség okozza. A mai napon több alkalommal olyan koccanásos balesetek miatt nem tudtak gépjárműveink hóekézni és síkosság-mentesítő anyagot szórni az utakon, amelyek a nyári gumi használata miatt következtek be.
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy a helyi köztisztasági rendelet értelmében az egyes családi házak, társasházak előtt található járdák síkosság-mentesítéséért az adott tulajdonos, illetve közösség felel. A rendelet betartása mellett, sajátunk és más testi épségét védjük meg azzal, ha ingatlanuk előtt gondoskodunk a járda tisztaságáról, csúszás-mentesítéséről. Pécsett 350 ponton közterületekre kupacban és dobozban is önmentesítő anyag került kihelyezésre még az ősszel, amelyeket folyamatosan pótolunk. A kihelyezett mentesítő anyag arra szolgál, hogy ha valaki ezek környékén elakad, ebből vételezhet és a kerék alá szórhatja.
Állandó hó- és útügyeleti szolgálatot működtet a BIOKOM Kft., amely a nap 24 órájában (minden nap) végzi feladatát. A lakossági bejelentéseket az éjjel-nappal hívható 72/502-100-as vagy 80/200-590-es ingyenesen hívható zöldszámon lehet megtenni.
Friss hír: Pécs, Kénes út hóátfúvás miatt lezárva!
A Mecseken lévő utak csak nehezen járhatóak, hókásás az úttest, sok helyen hóátfúvásra kell számítaniuk az autósoknak.
Csak az induljon útnak, akinek mindenképpen szükséges!
20:16 - Gödrénél busz akadt el, 80 utas vesztegelt a művházban
Gödrénél 2 busz elakadt, forgalmi akadályt képeznek. A buszokon 80 utas van, akinek elhelyezéséről a gödrei polgármester a helyi művelődési házban gondoskodott. Pellérden a kamion a vasúti átjárótól 50 méterre található, fél pályán halad a forgalom.
Homokszentgyörgy és Lad között fa dőlt az útra, teljes forgalmi akadályt képez. Személyi sérülés nem történt. Pellérd, vasúti átjáró: kamion akadt el az átjáróban, forgalmi akadályt képez.
20:50 - Még mindig vannak elakadó autók
6-os számú főút, Tortyogó közelében ponyvás kisteherautó elakadt, félig az árokban, félig az útpályán. Forgalmi akadályt képezett se előre, se hátra nem tudott haladni. Az autót kimentették - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Gödrére mentesítő járat érkezett, az utasok átszálltak.
21:05 - Elakadt vérszállító Lábodnál, kidőlt fa Pécsen
Máriagyűd és 58-as út közötti szakasz jeges. Itt egy személygépkocsi árokba hajtott, félig belóg az útra - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Pécsett a Tiborc utcában fa dőlt az útra, leszakította a vezetéket, teljes az útzár.
Homokszentgyörgy és Lad között fa dőlt az útra teljes forgalmi akadályt képez, személyi sérülés nem történt.
Lábod és Mike között több autó, közöttük egy vérszállító is elakadt az úton.
22:01 - Az esti összefoglaló helyzetkép a katasztrófavédelemtől
Baranya megye 6 kistérségében (Komló, Sellye, Szentlőrinc, Pécs, Sásd, Szigetvár) narancs riasztás, 3 kistérségben (Pécsvárad, Mohács, Siklós) sárga riasztás van érvényben. Éjszaka a hőmérséklet 0 C fok alá süllyed, továbbra is intenzív hóesés várható. A hajnali órákban -5 C fok körüli érték várható.
A holnapi napra az OMSZ Baranya megyére 2. fokú (narancs) figyelmezető előrejelzést adott, amely alapján a széllökések elérhetik a 70 km/h-ás sebességet, és a viharos szél hatására erős hófúvásra számíthatunk. A csapadék az elkövetkező 2 napban folyamatosan várható. A szél szombaton mérséklődhet - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Baranya megyében elzárt település nincs. A 6-os út Pécs és Szigetvár között nehezen járható a hóátfúvások, valamint elakadt járművek miatt.
A Biokom tájékoztatása szerint, Pécsett a Kénes út le van zárva. A városban a többi út járható, a Mecsekoldal nehezebben. 10 munkagép dolgozik, az utakat folyamatosan takarítják.
A hólánc használata egy útszakaszon sincs elrendelve.
A határátkelőknél a forgalom a havazás miatt lassú, hólánc használata nincs elrendelve egyik irányban sem. A horvátországi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a horvát oldalon az utak járhatóak, folyamatosan tisztítják, de az erős szél miatt hóátfúvásokra kell számítani, a látótávolság alacsony.
Baranya megyében a rendkívüli időjárással kapcsolatban 47 eseményhez vonultak tűzoltók. A jelzések közúti baleset, kamionok, autóbuszok okozta forgalmi akadályok, kidőlt fák, leszakadt villanyvezetékek, valamint megrongálódott háztetők, hirdetőtáblák miatt érkeztek.
Madách, és Vadász utca körzetében továbbra is áramkimaradás van, ami 350 fogyasztót érint. Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint a fogyasztók átkötése folyamatosan zajlik, éjszakára áram nélkül nem marad senki.
A közúti tömegközlekedésben az útviszonyokra tekintettel elakadások várhatóak. Pécsett a 35-ös busz Dömör kapuig, 36, 37-es a Bálicsi útig közlekedik. A 43-as busz közlekedése a Palahegy utcát követően bizonytalan. A többi vonalon - a fennakadások ellenére - a járatok végig haladnak.
A MÁV tájékoztatása szerint, Baranya megyében a vonatok közlekednek, a váltóállítás miatt 20-30 perces késésre számítani kell.
22:05 - Elakadó autók még mindig
Lad és Patosfa között nyolc személyautó, és három autóbusz akadt el az úton. Borjád belterületén, Bóly felé vezető úton személygkocsi árokba csúszott, egy személy beszorult - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
22:30 - Több mint 100 ember rekedt Ladon
Pécsváradi dombtetőn egy VW transporter félig az árokban van, forgalmi akadályt képez - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Pécsett, a Móricz Zsigmond téren egy épülő ház tetején 1-2 négyzetméteres trapéz alakú bádog lemezek lógnak, amelyek a járókelőket veszélyeztetik.
Lad és Patosfa között elakadt 3 autóbuszban 100-150 ember tartózkodik. Figyelemmel arra, hogy a buszok csak Ladig tudnak közlekedni az útviszonyok miatt, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság intézkedik az utasok melegedőhelyen történő elhelyezéséről.
23:00 - Jégkorszak, elakadt mentő, ladi helyzet
Pécs és Pécsvárad közötti útszakaszt teljesen jég borítja.
Ladon az iskola, és a kultúrház, mint ideiglenes melegedőhely készen áll az elakadt buszok utasainak fogadására. Egy autóbusz már megérkezett Ladra.
Pécs, Csaba utca elején mentőgépkocsi - beteggel - elakadt - adta hírül a katasztrófavédelem.
23:47 - Visszajött az áram az érintett lakásokban, Somogyhatvan elzárt település lett
Lad környékén van még most is tennivaló, amúgy a helyzet változatlan a megyében - a katasztrófavédelem legújabb híradásából szemlézünk.
Somogy megye irányába, Somogyapáti-Lad vonalon az utat lezárták. Baranya megyében Somogyhatvan a környező utak járhatatlansága miatt elzárt település. Baranya megye útjai jégbordásak, több helyen hófúvások találhatók. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan takarítja a kritikus útszakaszokat, azonban a szél rövid időn belül visszahordja a havat, és járhatatlanná teszi az utat.
Baranya megyében a rendkívüli időjárással kapcsolatban 56 eseményhez vonultak tűzoltók. A jelzések közúti baleset, kamionok okozta forgalmi akadályok, kidőlt fák, valamint megrongálódott háztetők, hirdetőtáblák miatt érkeztek.
Madách és Vadász utca körzetében az áramellátás 22 órával helyreállt.
----------------------------------------------------------------
PÉNTEK
----------------------------------------------------------------
00:13 - Mi várható pénteken?
Túlnyomóan borult lesz az ég, csak késő délután, este szakadozik fel nyugat felől a felhőzet. Délelőtt a Nyugat-Dunántúlt kivéve többfelé, majd délután már inkább csak az Alföld keleti részében várható hó. Az északi, északnyugati szél nagy területen lesz viharos, ezért hóátfúvásokra számítsanak! A szél a déli óráktól fokozatosan mérséklődik. Pécsen éjszaka -4 fok lesz, pénteken napközben -1 fok lehet a maximum. (OMSZ)
06:46 - Pénteken is a viharos szél okoz majd gondot
Baranya megye hat kistérségében (sásdi, komlói, szigetvári, pécsi, sellyei, szentlőrinci) továbbra is másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében azt írta: erős hófúvás továbbra is a Dunántúl középső sávjában és az északkeleti megyékben várható.
A legerősebb széllökések általában továbbra is 60-90 kilométer/óra között várhatók, de a Bakony és a Balaton térségében reggel és délelőtt továbbra is számítani kell 100-110 kilométer/óra körüli széllökésekre is. A sokfelé viharos északnyugati szél északkeleten a déli óráktól, a Dunántúlon csak a délután második felétől kezd jelentősen mérséklődni.
(OMSZ,MTI)
06:55 - A vonatok még közlekednek
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint, Baranya megyében a vonatközlekedésben nincs fennakadás, 5-6 perc késéssel közlekednek, ezért javasolják, hogy a mindenképpen utazni szándékozók a vasúti közlekedést vegyék igénybe. Somogy és Zala megye irányába történő utazás esetén 30 perces, vagy nagyobb késésekre lehet számítani.
07:00 - Hólánc használata egy útszakaszon sincs elrendelve
A Magyar Közút összes gépe egész éjjel hasztalanul dolgozott, mert a viharos erővel fújó szél percek alatt visszahordta a havat a burkoltra. Az autópálya, a gyorsforgalmi-, fő és a mellékutak havasak, jevesek, sokfelé nagyon nehezen járhatók. Baranya megyében elzárt település nincs.
A Biokom tájékoztatása szerint, a Kénes út le van zárva. A városban a többi út járható, a Mecsek oldal nehezebben. 10 munkagép folyamatosan dolgozik, de az erős hófúvások miatt az utakon a csapadék rövid időn belül akadályt képez.
A határátkelőknél a forgalom a havazás miatt lassú, hólánc használata nincs elrendelve egyik irányban sem. A horvátországi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a horvát oldalon az utak járhatóak, folyamatosan tisztítják, de az erős szél miatt hóátfúvásokra kell számítani, a látótávolság alacsony.
Baranya megyében a rendkívüli időjárással kapcsolatban a mai napon 8 eseményhez vonultak tűzoltók. Az éjszaka folyamán árokba sodródott, illetve elakadt gépjárművek miatt érkezett jelzés az Igazgatóságra.
(Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
08:21 - Egy hókotró is elakadt a hóban
A 6-os útról Bicsérd előtt egy tejszállító teherautó és egy hókotró elakadt a hóban, útzárat képezett - a katasztrófavédelem legújabb híradásából szemlézünk.
A meszesi iskolánál egy autó teljesen elzárta az utat. A tűzoltók gépjárművet kiszabadították.
Somberek külterületén egy iskolabusz elakadt forgalmi akadályt képezett. A kiérkező egység a buszt kihúzta, a forgalmi akadályt megszüntette.
Szebényi tetőn, az M6-tól 2 km-re mellékúton kisbusz elakadt 4 fővel. A kiérkező egység a járművet kiszabadította a hó fogságából.
Tortyogónál a 6-os számú főúton egy személygépkocsi elakadt a hóban, forgalmi akadályt képezett. A kiérkező egység a gépjárművet kiszabadította.
Márok környékén egy árokba csúszott gépjárművet húztak ki a siklósi tűzoltók.
Pécsett, a Kis Ernő utcában betegért siető mentautón segítettek a tűzoltók.
Siklós határában az elkerülő úton Nagyharsány felé a vasúti átjáró után egy személygépjármű árokba hajtott. Személyi sérülés nem történt, a gépjárművet kiszabadították a tűzoltók.
6-os útról Bicsérd előtt egy tejszállító teherautó és egy hókotró elakadt a hóban, útzárat képezett. A kiérkező egység a bajba jutott járművet kiszabadította.
Pécs-Golf pálya -Tortyogó után – két, árokba csúszott személygépkocsi utasainak segítettek a tűzoltók.
09:23 - A Kénes út továbbra is le van zárva
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint, az időjárási helyezet miatt a 35-ös vonalon továbbra is csak a Dömörkapuig, a 36-os és a 37-es vonalon pedig az Angster J. úti megállóig (bálicsi elágazás) közlekednek a járatok.
A Kénes út továbbra is le van zárva, ezért 11-es vonalon azutóbuszok a Budai állomás - Engel J. u. - Hársafa u. - Rákos L. u - Széchenyi akna útvonalon közlekednek mindkét irányba.
A 113-as járatok is módosított útvonalon közlekednek. Budai állomás - Hird, elágazás - Hird, Harangláb utca. Hird, Harangláb u. irányába kimarad a Hird, Újtelep, Hird, Kenderfonó és a Zengő utca megállóhelyek. Visszafelé a Budai állomás irányába változatlan az útvonal.
Somogy és István akna között helyreállt a közlekedés, így a 80-as vonalon újra közlekednek az autóbuszok.
10:32 - Elmarad az ünnepi megemlékezések jelentős része
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint, a megyében tervezett március 15.-i szabadtéri ünnepi rendezvények jelentős része - a rendkívüli időjárás miatt - elmarad. A megtartásra kerülő ünnepi megemlékezéseket rövidített programmal, többségében zárt helyen rendezik meg.
11:00 - Elmarad a Komló - Várpalota férfi kézilabda mérkőzés
Az időjárásra való tekintettel a Várpalota csapata nem tudja vállalni az utazást, így szombati Komlói BSK- Várpalotai Bányász SK férfi kézilabda mérkőzés elmarad.
11:26 - Méteres hótorlaszokat épít a viharos szél
Tegnap este 11 körül Hosszúhetény és Pécsvárad között félig árokba csúszott egy kisteherautó. Ma délelőtt tíz órakor sikerült csak kimenteni, mert a helyszínt semmivel sem tudták megközelíteni. Végül rendőri és polgárőri segítséggel szabadították ki az autót a hó fogságából. Több útszakaszon méteres hótorlaszokat épít a szél. (kei)
12:00 - Távolsági buszok nem indulnak
A Pannon Volán Zrt. Kecskemét és Szeged kivételével nem tud távolsági buszt indítani az ország távolabbi településeire, sok helyen ugyanis teljes útzár van. A rövidebb szakaszokon (így pl. Pécs-Mánfa-Komló stb.) közlekednek a buszok, de a balesetek miatt akár órákkal is megnőhet a menetidő. Csütörtökön több busz is elakadt megyeszerte, nagyon sok járat kimaradt, nyolc busz pedig nem tudott visszatérni a kiinduló állomásra. Aki busszal indulna útnak, mindenképp tájékozódjon előtte a társaságnál, hogy indul-e járat az adott irányba, ugyanis a helyzet folyamatosan változik.
12:08 - Lánycsók - Kisnyárád közötti út teljesen járhatatlan
A hókotró sem volt képes továbbmenni a hóátfúvások miatt.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Fotó: Papp Ákos
[/caption]
A hó eltakarítását ezekben a pillanatokban kezdték meg és varhatóan délután 15-16 óra magasságában végeznek vele. (Papp Ákos olvasónk beszámolója)
12:18 - Tíz munkagép dolgozik Pécsen
A Biokom tájékoztatása szerint, a Kénesi út le van zárva. A városban a többi út járható, a Mecsek oldal nehezebben. 10 munkagép dolgozik, az utakat folyamatosan takarítják, de az erős hófúvások miatt az utakon a csapadék rövid időn belül akadályt képez.
12:26 - Kisnyárád és Bakonya gépjárművel megközelíthetetlen
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkagépei folyamatosan takarítják az utakat, de a viharos erővel fújó szél percek alatt visszahordja a havat a burkoltra. Az autópálya baranyai szakasza, valamint a 6-os számú főút jól járható. Kisnyárád és Bakonya település jelenleg közúton, gépjárművel megközelíthetetlen, a Magyar Közút már megkezdte az útszakaszok takarítását.
12:37 - Foci nélkül maradunk
Elmaradnak a szombati és a vasárnapi mérkőzések az NB I-ben, NB II-ben és az NB III-ban is.
12:52 - Pintér Sándor a katasztrófahelyzet miatt riadót rendelt el
Az országban kialakult katasztrófahelyzet miatt Pintér Sándor belügyminiszter összehívta az operatív törzset, riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél és a mentőket is bevonták a tevékenységbe. Erről pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján a miniszter tájékoztatott. A Belügyminisztérium ezzel kapcsolatban közölte, hogy a riadót még csütörtök délután rendelték el.
Pintér Sándor ismételten azt kérte, senki ne induljon útnak gépkocsival az érintett utakon. Azt ígérte, óránként tájékoztatást adnak az aktuális helyzetről. A belügyminiszter sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon. (MTI)
12:57 - Elmarad a PMFC-Kaposvár mérkőzés is
Bár sokáig az volt a hivatalos álláspont, hogy csak a mérkőzések napján reggel dönt az MLSZ, hogy lesz-e mérkőzés az NB1-ben és az NB2-ben. A kialakult helyzetre és sok csapat megkeresésére a szövetség illetékesei ma (péntek) délre hozták előre a döntést a hétvégi fordulóról.
E döntés szerint az NB1 20. és az NB2 18. fordulója is elmarad az ünnepi hosszú hétvégén. Így a PMFC-MATIAS nem hétfőn (18-án) 16:30-kor fogadja a Kaposvári Rákóczit, valamint a kozármislenyieknek sem kell elutazniuk Sopronba, hogy ott szombaton pályára lépjenek. (A Pécsett rendezendő utánpótlás mérkőzések elhalasztásáról már csütörtökön döntött az MLSZ megyei igazgatósága). (Forrás: PMFC)
13:03 - Komlón minden helyi járat közlekedik
Komlón megtartották a március 15-i ünnepséget a színházban, ahol Polics József polgármester mondott beszédet félház előtt, és a Honvédpróba sem maradt el a Közösségek Házában. Az időjárási viszonyok miatt azonban nem került sor a megemlékezésre a Kossuth emlékhelynél, valamint a koszorúzásra a Petőfi szobornál.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Komló, Petőfi szobor (Fotó: Horváth István)
[/caption]
Komlón minden helyi járat közlekedik, egyedül a reggeli órákban nem jutott ki egy járat Kisbattyánba (műszaki okok miatt). Komolyabb problémák a Mekényes-Mágocs, valamint a Szágy-Tormás-Sásd útvonalakon vannak, ahol az útviszonyok miatt egyáltalán nem, vagy csak nehezen jutnak át a járművek. (kei)
13:19 - A Kénes út továbbra is lezárva
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint, hogy az időjárási helyezet miatt a 35-ös vonalon továbbra is csak a Dömörkapuig, a 36-os és a 37-es vonalon pedig az Angster J. úti megállóig (bálicsi elágazás) közlekednek a járatok.
A Kénes út továbbra is lezárva, ezért a 11-es vonalon az autóbuszok a Budai állomás - Engel J. u. - Hársfa u. - Rákos L. u. - Széchenyi akna útvonalon közlekednek mindkét irányba.
13:33 - MÁV: 40-50 perces késés a pécsi vonalon
A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon a vonatok 40-50 perces késéssel közlekednek. A MÁV-START Zrt. a feláras vonatokra feloldotta a helyjegyváltási kötelezettséget. Az InterCity, Railjet és EuroCity vonatokon nem kell helyjegyet váltani.
14:31 - Busz az árokban
A Komlói Városgazdálkodási Zrt. tájékoztatása szerint a városban az utak járhatóak, de csúsznak. A Hétásónál egy busz félig az árokba csúszott, még tart a mentése.
14:50 - Az M6-oson nem jutunk be a megyébe
A közút.hu tájékoztatása szerint a teljes alagútlánc zárva van Bóly felé a megyehatáron 165-170 km között.
15:09 - Jövő hét kedden +15 fok lesz
A viharos szél ma délután öt órától csendesedik majd. A legerősebb széllökést csütörtökön mérték az OMSZ pogányi állomásán, 70 km/óra volt. Szombaton már nem kell számítanunk csapadékra, a minimum hőmérséklet -5 fok körül alakul majd a hajnali órákban. Vasárnaptól lassan melegszik az idő, jövő hét kedden már +15 fok is lehet.
15:23 - Felszedték a hófogókat
Több olvasónk is jelezte, hogy pár nappal ezelőtt szedték fel a hófogókat a megye egyes útjairól. Hosszúhetény utáni részen kedden, és a 6-os úton is azon a napon bontották le.
16:03 - Sónedvesek, jégbordásak a megye útjai
A megye útjai sónedvesek, helyenként jégbordásak, a széllökések hatására kismértékű hófúvások alakulhatnak ki. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkagépei folyamatosan takarítják az utakat, a sózásnak köszönhetően a jég olvad. Az autópálya baranyai szakasza, valamint a 6-os számú főút jól járható. Kiskeresztúr település jelenleg közúton, gépjárművel megközelíthetetlen, a Magyar Közút hómarokkal már megkezdte az útszakasz takarítását.
A Biokom tájékoztatása szerint, Pécsett a fő közlekedési utak jól járhatóak. A mellékutak még hókásásak, de a munkagépek folyamatosan takarítják. A Mecsekben található útvonalakon továbbra is hófúvásra kell számítani.
16:35 - Vándortáborozók nyomában: elmarad a teljesítménytúra
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 15 és 30 km-es teljesítménytúrát rendezett volna szombaton, ám a rossz időjárási körülmények miatt ez elmarad. A túra részben a régi vándortáborok útvonalán halad volna, megemlékezve arról is, hogy a valamikor több, mint negyedmillió gyermeket vándorlásra késztető mozgalom
első útvonala éppen 40 évvel ezelőtt, 1973-ban a Mecsekben létesült.
16:40 - Így segít a Magyar Vöröskereszt a rendkívüli téli időjárásban
A Magyar Vöröskereszt csütörtök óta Baranya, Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom, Budapest, Pest, Borsod, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs megyékben nyújtott segítséget a rendkívüli téli időjárással összefüggésben. A humanitárius szervezet közel száz munkatársa és önkéntese vesz részt a segítségnyújtásban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal szoros együttműködésben.
Baranyában a Vöröskereszt Szigetváron osztott meleg teát és szendvicseket, 10-12 embert láttak el csütörtökön.
17:38 - Baranyában már nincs elzárt település
Baranyában már nincs elzárt település - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.
Sárkány Sándor közleményében azt írta, hogy a közútkezelőnek sikerült megtisztítania a hótorlaszoktól a Kisnyárádra és Bakonyára vezető utakat, majd a délután a hó fogságába került Kiskeresztúrt is megközelíthetővé tették.
Utalt arra: a baranyai katasztrófavédelemnek az elmúlt másfél napban mintegy 60 esetben kellett beavatkoznia közúti balesetek, elakadt járművek, kidőlt fák, megrongálódott tetők miatt, munkatársaik mintegy 300 embernek nyújtottak segítséget.
Kitért arra is, hogy egy transzformátorállomásnál történt zárlat következtében egy időre több mint ezren maradtak áram nélkül, a szolgáltató azonban rövid időn belül gondoskodott a probléma megoldásáról. (MTI)
20 centi hó a Misinán
A zord időjárás és a hóátfúvások miatt még hólánccal sem lehet megközelíteni gépjárművel a Misinát, így a mai napon nem lehet síelni a Mecsekben. Ha minden jól megy holnap viszont lesz lehetőség a síelésre. Már több, mint 20 cm hó esett. (pecsisi.extra.hu)
21:20 - Óriási fákat csavart ki a viharos szél
A Köztársaság téri általános iskola udvarán egy 20 méteres fa kidőlt. A Nagy Lajos Gimnázium udvaráról kidőlt egy nagy méretű fa a közelében levő lakóházra.
22:20 - Jeges utak, hófúvás, fagy
Az OMSZ előrejelzése szerint az esti, és éjszakai órákban – bár a hóesés elállt – hófúvásra, az utak jegesedésére, és fagyra, -2 - -6 Celsius fok közötti hőmérsékletre lehet számítani. A szabadban, utakon való tartózkodás veszélyeket rejt magában, kérjük éjszaka senki ne induljon el, az úton levők mihamarabb térjenek védett helyre.
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kér mindenkit, hogy a bizonytalan és kiszámíthatatlan közlekedési viszonyokra tekintettel, ha tehetik, ne induljanak útnak!
Kérik a lakásukban tartózkodó személyeket, hogy fokozottan figyeljenek az egyedülálló, idős, segítségre szoruló szomszédjaikra. Ne hagyjanak az utcán senkit magatehetetlenül, kérjenek segítséget!
Az erős széllökések miatt a fűtőberendezések kéményeinél előfordulhat égéstermék visszaáramlása, ami szén-monoxid mérgezést okozhat!
Ha segítségre van szükség, hívják a 105-ös, vagy 112-es segélyvonalat, és adjanak pontos tájékoztatást az eseményről!
----------------------------------------------------------------
SZOMBAT
----------------------------------------------------------------
08:20 - Járhatóak az utak
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkagépei továbbra is folyamatosan takarítják az utakat. Baranya megyében elzárt településről, lezárt útról nem érkezett bejelentés.
A Biokom tájékoztatása szerint, Pécsett a közlekedési utak jól járhatóak, az éjszakai fagy miatt még jeges szakaszok lehetnek. A Kénes út továbbra is le van zárva.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Fotó: Tahin Éva
[/caption]
Baranya megyében péntek este Pécsett egy félig árokba csúszott kistehergépjárművet, míg ma hajnalban, a városban keresztbe fordult kamiont kellett a kivonuló katasztrófavédelmi egységeknek kiszabadítaniuk.
12:36 - Járhatatlan járdák
Az utak már járhatóak Pécsen, de z nem mondható el a járdákról - írta olvasónk. A gyalogosokra senki nem gondol, a belvárosban vannak olyan részek, ahol 3 centis jégpáncél borítja a járdát. A Zsolnay-negyednél is hasonló a helyzet. Hol vannak ilyenkor a hómunkások?