Közélet

2013.06.20. 08:08

Újabb négymilliárdot vennének fel buszbeszerzésre

A nyári szünet előtti utolsó rendes ülését tartotta csütörtökön a pécsi közgyűlés. Ennek megfelelően sok témát tárgyaltak, például arról, hogy újabb négymilliárd forint hitelt venne fel a Tüke Busz új buszok beszerzésére. A Tettye Forrásház számlázási gyakorlata is terítékre kerül, és egy bontó cégnek eladhatják az elhíresült Magtár utcai házat.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Összesen mintegy 65–70 járművel gyarapodhat a pécsi közösségi közlekedés

Utolsó rendes ülését tartotta a nyári szünet előtt a pécsi közgyűlés. A nap legfontosabb témája az új buszok beszerzése volt. Lehetőség van ugyanis a korábban megismert 1,2 milliárd forintos hitelen túl újabb, négymilliárdos kölcsön felvételére. A részletekről még később szavaznak, a Tüke Busz Zrt. most ahhoz kapott felhatalmazást, hogy pályázhasson a négymilliárdos hitelre az MFB Közösségi Közlekedésfejlesztési Finanszírozási Programjához.

A hitelből a Tüke új csuklós buszokat szeretne venni. Ebből az előzetes kalkulációk alapján mintegy 40–45 csuklós jármű vásárolható. Az 1,2 milliárdos kölcsönből nagyjából huszonöt busz szerezhető be, túlnyomórészt szóló járműveket szeretnének ebből hozni. Vagyis összesen 65–70 új busszal gyarapodhat a pécsi járműpark, ami azt jelenti, hogy le tudják cserélni a legöregebb és legrosszabb buszokat, az Ikarusokat, amelyek közül most hatvan fut Pécsett, kilencet a közelmúltban vontak ki a forgalomból. A szóló buszokat várhatóan szeptemberre tudják beszerezni.

Csizi Péter alpolgármester kérdésünkre közölte, nem tudja megmondani, mikorra jöhetnek az új csuklósok, de mielőbb szeretnék megoldani a közösségi közlekedés gondjait. Az biztos, hogy a bankkal a hiteltárgyalásokat nyár vége előtt nem tudják elkezdeni. A buszbeszerzésre szóló hitel jóváhagyása mellett arról is szavaztak tegnap, hogy a Tüke Busz évi 900 milliós támogatását félmilliárddal kipótolják.

---------------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Ön szerint szükség van új buszokra?
---------------------------------------------------------------------------

Kormányablak nyílhat Kertvárosban, munkaügyi központ a volt menza helyén

Kormányablakot alakítanak ki Kertvárosban, az Aidinger úton, a FEMA-nál lévő volt gyógyszertár épületében, míg a Szabadság úti volt központi menza helyén munkaügyi kirendeltség lesz. Ezekről is szavaztak a képviselők, hiszen városi ingatlanokról van szó.

Szavaztak egy új, Szent Jánost formázó köztéri szobor felállításáról is. Az Ágoston térre, a templom elé ötmillióból készülhet az alkotás, nagyrészt pályázati forrásból, harmadrészt városi részből, ami talán közadakozásból összejön.

A Bándy Kata-gyilkosság miatt elhíresült, Magtár u. 10. szám alatti házat eladják egy helyi cégnek, amelynek a romos ház a telekszomszédságában áll. Ők az ingatlant lakott állapotban veszik meg, s vállalják az ott lakók kiköltöztetését, majd lebontják az épületet.

A közgyűlésről élőben tudósítottunk:

14:31 - Pályázatot írtak ki a pécsi Janus Pannonius Múzeum vezetői posztjára

A pécsi múzeumokat üzemeltető Janus Pannonius Múzeum magasabb vezetői feladatainak ellátására írt ki pályázatot az intézmény fenntartója, a pécsi önkormányzat. Erről is döntöttek a képviselők. További részleteket itt olvashat.

12:10 - Csizi köszönti Bogádot, Romonyát és Nagykozárt
 
Csizi Péter fideszes alpolgármester a Tettye Forrásház Zrt.-vel kapcsolatos előterjesztésről szólva azt mondta, hogy köszönti Bogádot, Romonyát és Nagykozárt. A három település ugyanis csatlakozik a Tettye Forrásház kistulajdonosaihoz.

A Tettyével foglalkozó napirendhez Csizin kívül nem szólt hozzá senki (ma nincs jelen sem Tóth Bertalan, sem a szintén szocialista Nyőgéri Lajos), a vizsgálóbizottságról annyit mondott az alpolgármester, hogy a számlázási anomáliákra vonatkozó megjegyzéseket megtették, és végrehajtották.

10:31 - Zárt ülésen bólintottak rá az OTP-s hitelszerződésre
 
Lejár június végén az OTP Bank Nyrt.-vel, a pécsi önkormányzat folyószámla-kezelő bankjával kötött folyószámla-hitelkeret és munkabérhitel szerződés, emiatt írtak ki meghívás nélküli, zárt közbeszerzést, amelynek nyertese az OTP Bank Nyrt. lett.

Ezt követően gyorsan szavaztak a Tüke Busz viteldíjait érintő (tarifaváltozás nélkül) közszolgáltatási szerződés módosításáról. Kóbor József (LMP) azt kérte, írják bele a szerződésbe, hogy új tarifarendszert dolgozzon ki a Tüke Busz. Csizi Péter alpolgármester (Fidesz) egyetért Kóborral, sőt, tettek is már ezirányban lépéseket, de majd a következő tüke buszos napirendnél fejti csak ki hosszabban észrevételeit.

09:33 - Páva Zsolt elnézést kért a postavölgyiektől
 
Keresztes László Lóránt (LMP) napirend előtt a postavölgyi hulladékudvar, illetve ma már Zöld Pont ügyét hozta fel. Méltatlannak nevezte azt, hogy a megfelelő előzetes tájékoztatás elmaradt a beruházás előkészítéséről.
A Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás elnökeként Páva Zsolt pécsi polgármester válaszában azt mondta, elfogadj a kritikát, jogos a lakók felháborodása, és Keresztes László Lóránt kritikája arról, hogy a tájékoztatás nem volt megfelelő, és emiatt elnézést kér mindenkitől, akiket megbántottak, hangsúlyozta, hogy ez nem állt szándékukban, nem szándékos félrevezetésről van szó, hanem egy szerencsétlen helyzetről, amit az elégtelen kommunikáció okozott.

Moór Eszter (Fidesz), Kővári János (ÖPE) és Oszoli Dénes (KDNP) is azt hangsúlyozták, hogy a kommunikáció korábban valóban nem volt elégséges, sajnos csak a beruházás elindítása után történt ez meg, a tiltakozás után azonban igyekeztek mindent megtenni, nem csak a kommunikáció javítására, de arra is, hogy a lakók kéréseit figyelembe véve mindent elkövettek azért, hogy amit lehet, módosítsanak a programon. Így került ki a fejlesztésből – mint az már ismert – a veszélyes anyagok elhelyezésének lehetősége.
Azt egyik képviselő sem tartotta szerencsésnek, hogy valakik olyan információkkal hergelték a lakosságot, amelyek nem voltak igazak, például, hogy bűz lesz, rágcsálók szaporodnak majd el, és hogy hulladéklerakó fog létesülni.

Újabb négymilliárdot vennének fel buszbeszerzésre

Az utolsó rendes ülését tartja a szokásos nyári szünet előtt a pécsi közgyűlés csütörtökön reggel kilenctől.
A nap buszos témával indul, de azzal is záródik. A nap végére hagyták, és elviekben külön tárgyalják, fura módon, azt, hogy a Tüke Busz Zrt. a közgyűlés hozzájárulását kéri ahhoz, hogy a nemrégiben elhatározott mintegy 1,2 milliárdos (két tételből álló) hitel után egy újabbat, egy négymilliárdos igényt nyújthasson be újabb, csuklós buszok beszerzése céljából, a Magyar Fejlesztési Bank Közösségi Közlekedésfejlesztési Finanszírozási Programjához.

A speciális, 100 milliárdos hitelprogramra év végéig lehet még pályázni, és a Tüke új csuklós buszokat szeretne az összegen venni.

A szóló buszok piaci ára darabonként nagyjából 45 és 70 millió, a csuklósoké 65 és 110 millió forint között van, gyártótól és felszereltségtől függően. Ha alsó-középárat számolunk (ezt a beszerzés nagysága miatt is tehetjük), az azt jelenti, hogy egy jó csuklós buszt biztosan kapunk 80, egy szóló buszt 60 millió forintért, akár ennél is olcsóbban (a most futó új pécsi Credók ennél olcsóbbak). Vagyis, ha csuklós és szóló buszokat egyaránt, azonos számban vásárolna a Tüke Busz Zrt. (és megkapja az új, négymilliárdos kölcsönt), akkor a három, összesen 5,2 milliárd forintos hitelből akár 75 új buszt is vásárolhatna a Tüke Busz. Ezzel gyakorlatilag minden Ikarust kiváltanának, és már csak az új buszok és a viszonylag fiatal Mercedesek járnának Pécsett a jövőben.

Emellett, a nap elején az új menetrendről is szó lesz, és arról is, hogy megszűnt Pécs M. J. Város Önkormányzatának felhatalmazása arra, hogy megállapítsa a menetrendszerinti helyi autóbuszos közlekedés viteldíjainak és pótdíjainak mértékét az Ártörvény módosítása miatt. Immár a közszolgáltatási szerződések keretein belül kell erről dönteni, emiatt az önkormányzatnak és a Tüke Busz Zrt.-nek közös megegyezéssel módosítania kell Közszolgáltatási Szerződését. Úgy tudjuk, Pécsett nem terveznek tarifaemelést.

A Tettye Forrásház Zrt. számlázási gyakorlatáról is tárgyalnak, ebben korábban egy külön felkért bizottság is vizsgálódott.
A Pécs Holdingnak továbbra is szüksége van az 500 millió forintos folyószámla-hitelkeretére, emiatt már tárgyalnak is a CIB Bankkal, de a végső döntéshez az összeg nagysága miatt szükség van a tulajdonosi hozzájárulásra is. Vélhetően ma ezt megkapják.

Az idén 1,7 milliárdra tervezett ingatlanértékesítés sem a megfelelő ütemben halad, de most van mód talán eladni két városi ingatlant, ezt felbecsültették, és a piaci helyzet miatt a tavalyi ár 95 százalékáért kínálják. A Szaturnusz utcában egy 3700 négyzetméteres telket nettó 20,5 millióért, az Eszék utcában egy parkból leválasztandó, 4800 négyzetméteres telket nettó 37,4 millióért kínálnak majd.
Ma dönthetnek a Bándy Kata-gyilkosság miatt elhíresült, Magtár u. 10. szám alatti ház értékesítéséről is, mint azt korábban megírtuk, a házat lebonthatják. Erre kérelmet egy helyi cég, a PROFI BONTÓ Kft. ügyvezetője adott be még áprilisban. A jelenleg városi tulajdonú házat megvenné, éppen azért, mert a romos ház az ő cégük telekszomszédságában fekszik, s csak azon keresztülhaladva jutnak be a saját üzemi területükre, a Magtár u. 6-hoz. Ez nem túl biztonságos, és kellemetlen számukra a jelenlegi  állapotok miatt. Az ingatlant lakott állapotban, a végrehajtási jogokkal együtt vásárolnák meg a várostól, és ők vállalnák az ott lakók kiköltöztetését is. Terveik szerint ezután az épületet lebontanák, és a felgyülemlett kommunális hulladékot elszállítanák.

A Magtár utcában található 10 lakásból 2 lakásban jogcím nélküli lakáshasználók, 5 lakásban önkényes lakásfoglalók laknak, az összes eddigi használati díj tartozásuk 4,2 millió forint. Három lakásból már kiköltöztek a lakók, azokat a lakásokat már lefalazták. Hat lakásra megvan az érvényes kiköltöztetési bírósági határozat, a hetediknél ez folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!