Közélet

2013.09.10. 07:35

Új szakadási vonal jelent meg a Dunaszekcsői löszfalon

Felgyorsult a suvadás, új szakadás is megjelent a dunaszekcsői löszfalakon. Óvintézkedésre azonban egyelőre nincs szükség.

M. B. (Dunántúli Napló)

Amire a nyár eleji magas árhullám, és az azt követő gyors apadás miatt számítani lehetett, azt a legutóbbi mérések alátámasztották: felgyorsult a már korábban omlásnak indult dunaszekcsői löszfalak suvadása.

Újabb szakadási vonal kezdeményeit is felfedezték a bejáráson a szakemberek, ami az érintett terület bővülését jelenti, a mozgásos terület azonban jelenlegi állapotában nem veszélyezteti a Duna hajózhatóságát, sem a lakott területek biztonságát, vagyis óvintézkedésekre nincs szükség.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] 2011-ben nagy esőzések miatt kellett felmérni a helyzetet, ami akkor súlyosnak tűnt
[/caption]

Gyakorlati tapasztalatok szerint nagyobb mozgások az árvizek után késleltetve, kettő-hat hónap múltán alakulhatnak ki, s arra utaló jelek egyelőre nincsenek, hogy ilyesmire már a közeli jövőben sor kerülne, bár egy újabb üreg már korábban kialakult, s kisebb omlások is voltak. Amennyiben később mégis megmozdulnának a löszfalak, az előzetes intézkedések miatt nem vélhetően nem okoznának komoly gondot.

A védekezési munkálatokra korábban 353 millió forintot nyert el a falu: a hegy belsejéből a vizet elvezető úgynevezett mélyszivárgókat, valamint támfalat is építettek, ez utóbbi a lakott részeket hivatott megvédeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!