Közélet

2014.01.16. 07:40

Már nincs jogi akadálya a Magasház elbontásának

Hargitai János úgy látja, nem lesz akadálya annak, hogy tavasszal már maga a bontás is elkezdődjék.

M. B. (Dunántúli Napló)

A kormányhivatal elutasította a Magasház bontási határozatát megtámadó egyik telekszomszéd fellebbezését, majd az illető nyilatkozott, hogy nem fordul bírósághoz, tájékoztatta a Dunántúli Naplót dr. Hargitai János kormánymegbízott.

- Ez azt jelenti, hogy hamarosan jogerőre emelkedik a határozatot, így már nincs jogi akadálya a bontásnak - tette hozzá.

A kormánymegbízott elmondta azt is, a tervek is készülnek, ami a tulajdonos feladata. Erről folyamatosan egyeztetnek az építésügyi hatóság szakemberei a tervezőkkel, így, ha az elkészül, várhatóan mindenben megfelel majd az előírásoknak, s így elkerülhető az időveszteség is. Hargitai János leszögezte, a műszaki megoldásokon túl a bontási tervek készítésekor számára különösen fontos szempont az is, hogy a munkálatok ideje alatt a városrész működni tudjon, az ott lakókat a lehető legkevésbé zavarják.

A ház korábbi tulajdonosa által felmalmozott tetemes adósság miatt a cég ellen felszámolási eljárás indult, s időközben az ezt végző biztos már munkához is látott - ez azt is előrevetíti, hogy mielőbb visszakerülhet az ingatlan a pécsi önkormányzat birtokába. Ez ugyancsak segíti az ügy előrehaladását. Hargitai János mindezek ismeretében úgy látja, nem lesz akadálya annak, hogy tavasszal már maga a bontás is elkezdődjék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!