Közélet

2014.04.12. 10:24

Egy százalék: versengenek a civil szervezetek a felajánlásokért

A május 20-i határidő közeledtével itt az utolsó esély az adóból az egy százalékos adományok felajánlására is.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

Az összegről a papír alapú vagy internetről letöltött bevallási ív (egyszázalékos lapjának) pontos kitöltésével, illetőleg elektronikus bevallásukban nyilatkozhatnak az adózók. Amennyiben valaki a nyilatkozatot az adóbevallásától elkülönítve nyújtja be, azt zárt borítékban tegye, neve, lakcíme és adóazonosítója feltüntetésével.

Évről évre nő azoknak a közhasznú szervezeteknek a száma, amelyek jogosultak a polgárok adójának egyszázalékos felajánlására. Különösen a válság éveiben értékelődött föl annak a lehetősége, hogy egy-egy civil szervezet, egyesület vagy iskolai alapítvány ilyen módon teremtsen forrást működésére, fenntartására vagy tervezett fejlesztéseire. A régióban hagyományosan aktív felajánlók az adózók, ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik nem támogatnak ilyen módon.

A kedvezményezetti kör egyik csoportját az alapítványok, egyesületek, közhasznú alapítványok, közalapítványok, színházak, könyvtárak, levéltárak, múzeumok, egyéb kulturális, illetve alkotó tevékenységet folytató szervezetek, felsőoktatási intézmények alkotják. A másik csoportba az elismert egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek, valamint a kiemelt költségvetési előirányzat, a Nemzeti Tehetség Program támogatása tartozik.

2013-ban már 17. alkalommal ajánlhatták fel a magánszemélyek az adójuk egy százalékát civil szervezeteknek. A dél-dunántúli régióban működő szervezeteknek a NAV 472 millió forintot utalt tavaly. A régióban a felajánlást kapott szervezetek száma meghaladta a háromezret.

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is az egészségügy (egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, rehabilitációs tevékenység), az oktatás-nevelés, valamint az állat- és természetvédelem volt a legnépszerűbb, így ezek a szervezetek kapták a legmagasabb összegeket.

A teljes cikk a Dunántúli Naplóban jelent meg! A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Címkék#Pécs
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!