Közélet

2014.09.16. 18:29

Cserdiben két Bogdán László is polgármester lenne

Több településen is figyelmesen kell majd elolvasni a szavazólapot az október 12-i önkormányzati választáson.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

Több olyan baranyai települést is találtunk, ahol a vezetéknevek egyezése „félreikszelésre” adhat okot. Alsószentmártonban Petrovics Mihály Petrovics Zoltánnal, Átán Jung Andor Jung Károllyal, Kishajmáson Nagy Gábor Nagy László Istvánnal küzd majd meg, s nem jobb a helyzet Lúzsokon (Farkas Mihály, Farkas Antal), Nagycsányban (Dávid György, Dávid János), Oroszlón (Hir Zsolt, Hir Szilvia), Szőkén (Orsós József, Orsós Sándor) és Villányban (Takáts Zsolt, Takáts Gyula Imre) sem.

Ám a legnehezebb helyzetben Cserdi lakosai vannak: ott ketten indulnak a polgármesteri címért, s mindkettőjüket Bogdán Lászlónak hívják. A törvény értelmében a kettőjük közötti megkülönböztetést a születési évszámuk jelenti majd a szavazólapon – apró problémát jelent, hogy mivel mindössze öt év van köztük (egyikük 1969-ben, a másikuk 1974-ben született), a választók nem alapozhatnak arra, hogy a köztük lévő korkülönbség alapján evidens, hogy melyikük melyik.

Név, évszám, foglalkozás

A választásról szóló törvény részletesen szabályozza az azonos nevű jelöltek szavazólapon feltüntetésének szabályait. Eszerint abban az esetben, ha a választáson két vagy több jelölt neve megegyezik, a szavazólapon a nevük után, zárójelben fel kell tüntetni születési évüket. Ha az is megegyezik, akkor jön a lakcímük szerinti település (ami valószínűsíthetően ugyanaz...), s ha itt sincs eltérés, akkor a foglalkozásuk. A törvény eddig rendelkezik – ám mi van akkor, ha egy adott településen két, ugyanabban az évben születetett, ugyanolyan nevű, s egyaránt munkanélküli indul? De ebben inkább nem gondolunk bele...

Somogyhatvan listavezető

A cikkünkben említett települések mellett Somogyhatvant is érdemes kiemelni. Bár a faluban a 2014-es adatok szerint mindösszesen 336-an laknak, heten is indulnak a polgármester-választáson. Alsószentmárton helyzete sem mindennapi: ugyan itt jóval többen, majdnem 1200-an élnek, mégis minimum meglepő, hogy részint öten is kinézték maguknak a polgármesteri széket, részint pedig a képviselőtestületbe harminchárman szeretnének bekerülni. A másik véglet Erdősmárok: itt ketten szeretnének faluvezetők lenni, ám csak ketten vágynak a képviselőtestületbe is. (További részleteket korábbi választási előmatekozásunkban olvashat.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!