Közélet

2014.11.21. 11:07

Hazaárulónak nevezte a tüntetőket egy pécsi fideszes

Fodor Ibolya a Facebookon írta, hogy az utca „a hazaárulók játszótere”. A posztot később törölte, majd közleményben magyarázkodott.

bama.hu

Nagy felháborodást váltott ki Fodor Ibolya Facebook-bejegyzése. Sok kommentelő ítélte el határozottan és erős szavakkal a pécsi fideszes képviselő szövegét, amelyet a hétfői, országszerte tízezreket, Pécsett is ezernél több embert megmozgató tüntetések kapcsán írt, és ami szerint „az utca jelenleg csak a gyarmatosítók és kiszolgálóik, a hazaárulók játszótere”. A bejegyzést később Fodor törölte, ám meg nem történtté így sem tehette, a pecsistop.hu ezen a képernyőképen örökítette meg a posztot és a hozzászólások egy részét.

Az RTL Klub csütörtök esti Híradója is foglalkozott a témával, és bár Fodor Ibolyát nekik sem sikerült elérniük, nevében a Fidesz közleményt küldött. Ebben a képviselő azt írja, hogy pontatlanul fogalmazott, „nem hazaárulókról, hanem a HAZÁT ÁRULÓKRÓL” van szó. Bocsánatot azonban nem kér, mivel szerinte „az teljesen világos, hogy Pécsett (is) a baloldalhoz, vagy akár személyesen Gyurcsány Ferenchez köthető figurák állnak a tüntetések mögött, hol nyíltan, hol rejtőzködve”.

---------------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Ön szerint elnézést kéne kérnie Fodor Ibolyának?
---------------------------------------------------------------------------

Több napja próbáltuk elérni a képviselőt, akit korábban civil aktivistaként ismerhetett meg a közvélemény. Fodor Ibolya a Kertvárosiak az élhető Kertvárosért (KÉK) egyesület elnöke lett, majd Fidesz-színekben, egyéni képviselői mandátumot szerezve jutott a pécsi közgyűlésbe.

Pénteken elértük telefonon, elmondtuk, hogy interjút szeretnénk készíteni vele. A kérdéseket előre, írásban kérte, de már a telefonban, szóban jelezte: nem biztos, hogy vállalja a nyilatkozatot. Lapzártánkig nem válaszolt, telefonját nem vette fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!