Közélet

2014.11.08. 14:19

Több orvosi rendelőt is felújítanak a megyében

A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése nyomán 16 egészségügyi intézmény fejlesztésére kerülhet sor uniós forrásból Baranya, Somogy és Tolna megyében. Az alapellátást biztosító orvosi rendelők 700 millió forintot kapnak.

K. E. I. (Dunántúli Napló)

A Minisztérium tájékoztatása szerint a felhívást élénk pályázói érdeklődés övezte: a régióból összesen 157 támogatási kérelem érkezett be a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, mintegy 5,7 milliárd forint támogatási igénnyel.

A pályázat célja az elavult eszközökkel rendelkező, leromlott állapotú felnőtt- és gyermek háziorvosi, fogorvosi és védőnői, valamint iskola-egészségügyi rendelők felújítása, korszerűsítése, eszközellátottságának javítása volt.

A támogatást igénylők az elkövetkezendő napokban postai úton kapnak tájékoztatást a döntésről. Ezt követően a nyertes önkormányzatok hamarosan megköthetik támogatási szerződéseiket. Arról egyelőre nem esett szó, hogy azok, akiket most elutasítottak, a jövőben újra pályázhatnak-e, illetve, hogy ha igen, milyen feltétekkel.
A megyében a következő települések nyertek támogatást: Dencsháza, Geresdlak, Magyarmecske, Nagynyárád, Vajszló és Villány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik