Közélet

2015.01.15. 13:25

Van élet a politika után? Mit csinálnak ma a volt pécsi városvezetők?

Közösségi oldalon keres állást Juhász István, az MSZP volt pécsi elnöke. Más egykori vezető politikusokat is kérdeztünk arról, mit csinálnak ma.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Amint korábban megírtuk, a Facebookon keres munkát Juhász István, az MSZP korábbi pécsi elnöke, képviselője, a néhai Toller László egykori bizalmasa. Azt írta, most már szívesen dolgozna, ezért kéri ismerősei segítségét. A diplomáit félrerakva szívesen dolgozna vezető beosztásban – mármint gépjárművezető beosztásban.

Más egykori vezető politikusokat is kérdeztünk arról, mit csinálnak ma.

Bókay Endrének bejöttek a számításai

Az egykori MSZP-s országgyűlési és pécsi önkormányzati képviselő azt mondta, bejöttek az üzleti életben a számításai, sikeres vállalkozásokat vezet, többet erről nem kíván mondani. Az biztos, hogy korábban szállások, lakások kiadásából próbált boldogulni, de nem feltétlenül ezen ingatlanok tulajdonosaként, hanem cégvezetőként. A 60 éves politikus a háttérben ugyan, de még politizál, az MSZP-s baloldali platformban dolgozik, de amúgy a hazai politikai és közélet szerinte sokat változott az elmúlt években, és nem előnyére.

Gonda Tibor tanít és vállalkozást vezet

Pécs korábbi szocialista alpolgármestere már nem politizál, de vállal közéleti tevékenységet, az Orfűi Turisztikai Egyesületet s az immár tíz éves Pécs-Mecseki Borutat vezeti. Emellett 2012-ben ledoktorált, és turizmussal kapcsolatos tárgyakat tanít Szekszárdon, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Karán. Emiatt, bár családi vállalkozásai megmaradtak, azokban a korábbiaknál kevesebb szerepet vállal, felesége segít be emiatt többet. Visszatért orfűi vállalkozásaihoz, övé az orfűi kemping és az orfű-tekeresi lovarda is.

Horváth Zoltán szakmai munkát végez

Az SZDSZ pécsi alpolgármestere volt 2002–2006 között, de a párt 2006-ban kizárta soraiból. Bár később volt még az MSZP tagja, 2006 ősze óta nem politizál, és elmondása szerint nem is tervezi a visszatérést a politikába. Szakmai munkát végez, a Pannon Volánnak volt a vezérigazgatója, egészen a cég 2014. december 31-i fennállásáig. Azóta ugyanis a jogutód Dél-dunántúli Közlekedési Központ alkalmazza, de már „csak” igazgatói minőségben az 51 éves villamosmérnök és közgazdász végzettséggel rendelkező szakembert.


Kékes Ferenc ismét „rendes ember” lett

A Baranya Megyei Közgyűlés volt MSZP-s elnöke is aktívan dolgozik még, négy éve van hátra a nyugdíjig, s mint tréfásan fogalmazott, immár újra „rendes ember” lett, és meglehetősen távol került a politikától, amit cseppet sem bán. Több éve – gyakorlatilag amióta nem politizál – a megyei foglalkoztatási szolgálat jogtanácsosa, s nagyon szereti, sok szép szakmai kihívást talál a munkájában, Egyébként ő is visszatért ezzel a korábbi hivatásához, annak előtte ugyanis a pécsi bányáknál is jogász beosztásban dolgozott.

Papp Béla már évek óta nyugdíjas

Pécs korábbi szabaddemokrata alpolgármestere 2012 óta nyugdíjas, de részmunkaidőben dolgozik a Biokomnak műszaki ellenőrként. Onnan ment nyugdíjba, 2008-tól dolgozott a szolgáltatónál, miután a Mecsekérc ZRt.-től távoznia kellett szűk hét éve, amikor még szocialista kormány volt Magyarországon. A Mecsekérc élére 2002 szeptemberében nevezték ki, akkor összeférhetetlenség miatt le is mondott az alpolgármesterségről. Azóta nem politizál, de a közéletet nyomon követi, szerinte a politikának nálunk egy ideje befellegzett.

Juhász István csak elutasítást kapott

Szerinte egyáltalán nem szégyen, ha valaki munkát keres, akár a Facebookon keresztül. Félre kell tenni a büszkeséget is, így nem feltétlenül a legmagasabb végzettségének megfelelő állást keresett eddig sem. Több száz álláshirdetésre jelentkezett 2010 óta, az egész ország területén, de válaszra sem méltatták, vagy sok sikert kívánva elutasították a pályázatát. Korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte éppen a politikai múltja miatt nem kap állást, így azóta ebből pont, hogy nem profitált, hanem hátrányos helyzetbe került.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!