Közélet

2015.04.21. 18:08

Átvenné a Zsolnay Kulturális Negyedet az állam?

A pécsi önkormányzat is megerősítette a Dunántúli Napló azon értesülését, mely szerint a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. akár nemzeti fenntartású intézmény is lehet.

Gűth Ervin (Dunántúli Napló)

Egymástól független forrásokból úgy értesültünk, hogy ismét felmerült a Zsolnay Örökségkezelő Nkft (ZSÖK ) nemzeti fenntartású intézménnyé alakítása. Többek között azt szerettük volna a pécsi városvezetéstől megtudni, hogy ez milyen személyi vagy szerkezeti változásokat hozhat?

Az pécsi önkormányzat egyelőre annyit árult el, hogy zajlanak ilyen tárgyalások, de ezekről korai volna nyilatkozni. Ugyanakkor azt is megjegyzik: „a tárgyalások célja, hogy Pécs is bekerüljön abba a nemzetközi kulturális élvonalba, amelyben Budapest, illetve a fővárosi intézmények is vannak". A közlemény szerint, ehhez jelentene komoly segítséget és hátteret a nemzeti intézményi „rang”.

A ZSÖK jelenleg 100%-os önkormányzati tulajdonban van, vezetőjét – pályázati kiírása nélkül – Páva Zsolt kérte fel még 2011-ben. Márta István több mint három éve vezeti az intézményt, és természetesen meg szerettük volna kérdezni, hogy az esetleges fenntartóváltás milyen változásokat hozhat a működésben? Az ügyvezető a tulajdonoshoz irányított minket.

Név nélkül nyilatkozó kulturális szakemberek szerint pozitív és negatív hozadéka egyaránt lehet az átvételnek. A központosítás nem tesz jót a sokszor hangoztatott kulturális decentralizációnak, másrészt stabilabb gazdálkodást eredményezhet. Így nagyobb neveket lehetne Pécsre hívni, és regionális, akár országos kulturális vonzást kifejtve.

Alig egy évvel ezelőtt már került országos hatókörű kulturális intézmény Pécsre. Az addigi budapesti, pécsi és miskolci önálló regionális filharmóniákat Szamosi Szabolcs vezetése alatt egyesítették 2013-ban, így jött létre a baranyai megyeszékhelyről irányított Filharmónia Magyarország Kft. Információink szerint Szamosi kinevezésében komoly szerepet játszott Hoppál Péter, aki akkor még a Fidesz szóvivője volt, de azóta kulturális államtitkárrá lépett elő. A kulturális államtitkárság nem kívánta megválaszolni az ügyben feltett kérdéseinket.

Kulturális megaintézmény

A Zsolnay Örökségkezelő Nkft. a Zsolnay Kulturális Negyed mellett, a Kodály Központot, a Cella Septichorát és a világörökségi helyszíneket, a Művészetek Házát, a Pécsi Galériát, a Boldogság Házát és a Középkori Egyetemet üzemelteti, így örökségvédelmi, turisztikai, kulturális közszolgáltatási, közművelődési és vagyonkezelési feladatokat is ellát. Márta István 2012 óta vezeti a társaságot, ami 2013-ban 1,7 milliárd Ft-ból gazdálkodhatott. Ennek nagy része, azaz 1,1 millárd Ft önkormányzati és az önkormányzaton keresztül nyújtott állami támogatás, míg bevétele 464 millió forint volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!