Közélet

2015.06.01. 19:25

Kínai áruház nyílik az egyik siklósi Spar helyén

Kínai áruház nyílhat júliusban Siklós belvárosában, értesült a Dunántúli Napló.

Babos A. (Dunántúli Napló)

A helyiek szerint azonban nem csak az a szomorú ebben a hírben, hogy a turizmusra is építő Siklósnak nem a legjobb, ha a belvárosban, egyébként a piac közelében, a Mária utcában nyitnak nagy, mintegy 900 négyzetméteres kínai áruházat, hanem az is, hogy egy ma még működő üzlet, a siklósi Spar helyén nyithat az áruház.

A hírnek egyébként nem igazán örülnek a siklósi piacon árusítók sem, hiszen úgy érzik, az ő üzletüket is ronthatja a kínai áruda, amelyet egy pécsi vállalkozó nyit az értesüléseik szerint. Azt is hallottuk, hogy más, köztük magyar élelmiszer-kereskedelmi cégek nem láttak üzletet a Spar helyére való beköltözésben, pedig az ingatlan vagyonkezelője több céggel is tárgyalt.

Ő lapunk érdeklődésére egyébként azt mondta, nem a vasárnapi zárva tartás miatt döntött így a Spar, ez már korábban elhatározott dolog volt, de nyilvánvalóan a forgalmi adatok sem voltak bíztatóak. A döntés hátterében azonban az is áll, hogy a belváros átépítésével ennek az egységnek az áruval való feltöltése rendkívül nehézkessé vált.

A Sparnak egyébként van másik boltja a városban, ahogyan Tesco, Lidl és Penny is működik, ráadásul az utóbbi kettő is a belváros közvetlen közelében. Az Aldi már évekkel korábban bezárt.

Úgy tudjuk, a dolgozók egy része más Spar áruházban dolgozhat, illetve bíznak abban, hogy az új helyen kapnak állást. A cég egyébként az ingatlan kezelője szerint más baranyai áruházát nem zárja be.

Marenics János, Siklós polgármestere sem repesett a boldogságtól a hír hallatán, annak pedig szintén nem örül túlságosan, hogy kínai bolt nyithat, ugyanakkor kérdésünkre azt mondta, ezt nyilvánvalóan nem akadályozhatják meg. Az önkormányzatnak nincs ráhatása a piaci folyamatokra, sem arra, hogy egyes kormányzati döntések hogyan érintették a kereskedelmi szektort – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!