Közélet

2015.08.05. 08:02

Másfél milliárd a szigetvári Zrínyi-várra

Négyszázötven évvel a névadó kapitány, Zrínyi Miklós és katonáinak hősi halála után a Szigetvári Vár igazi győztese lehet a kormány most induló nemzeti várprogramjának.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

A 25 milliárd forint összköltségvetésű országos várprogram fő célja a tartósan állami tulajdonú műemléki állomány fejlesztése, valamint a természeti és kulturális örökség védelme. Szigetvár részéről már eleve sikernek számított, hogy a Zrínyi-vár felkerült a renoválásra váró harmincegy történelmi műemlék listájára, de úgy tűnik, hogy a hír ennél is jobb.

– Forrásigényünk alapján eredetileg a program második körébe soroltak bennünket, vagyis 2017–18-ban jutottunk volna a vár felújítását lehetővé tevő támogatáshoz – mondta megkeresésünkre dr. Vass Péter polgármester. – Azonban az a körülmény, hogy jövőre ünnepeljük a szigeti hős, Zrínyi Miklós halálának 450 éves jubileumát, nemcsak az első csoportba, hanem az első pozícióba is hozta városunk emblematikus történelmi műemlékét.

Mint a városvezető elmondta, nagy örömmel fogadták a kormányzati együttműködést a Zrínyi-emlékév méltó megünneplésében. A legfrissebb hírek szerint ennek keretében összességében mintegy 1,5 milliárd forint jut a vár felújítására.

Korábban több lépcsőben – egyenként néhány száz millió forintos ráfordítással – többször is végeztek javítási munkálatokat a váron. Ám míg ezek nemegyszer leginkább a közvetlen életveszély elhárítását szolgálták, olyan turisztikai vonzerőt növelő beavatkozásra, mint a gyilokjárók kialakítása, felújítása, csak ritkán volt forrás és nyílt lehetőség. A mostani támogatás olyan nagy léptékű beavatkozásra is módot ad majd, mint a vár keleti és nyugati hosszanti falának teljes megerősítése és felújítása.

Emlékterem a földbe mélyítve

Javában zajlanak az ásatások a szigetvári várban az egykori dzsámi és az átadás előtt álló látogatóközpont közötti sávban. Tegnap markológéppel és kézi erővel is mélyítették a kutatóárkot. A szóban forgó területre – egy speciális megoldással a talajszint alá – egy Zrínyi-emlékterem kialakítását tervezik. A beruházás előtt kötelező régészeti szempontból vizsgálni a kiszemelt parcellát, most egy régi fatemplom alapjait kutatják a régészek. A Zrínyi-emlékterem kialakítását a jövő évi kerek jubileum miatt szorgalmazzák. A város tárgyalásainak köszönhetően a jubileum kapcsán – egy esztendő múlva, 2016-ban lesz 450 éve, hogy Zrínyi Miklós hősi halált halt – magyar részről kiemelt kormányzati figyelmet kap az emlékterem beruházása.

A törökök is készülnek és segítenek

A nemzeti várprogram támogatása mellett Szigetváron török források is szolgálják a historikus építmények megszépülését. Az egy évvel ezelőtti történelmi konferenciára megújult Török ház fejlesztése mellett a Zrínyi-várban található dzsámi – a török kori műemlék egy villámcsapás és tűz következtében veszítette el minaretjét – felújítására szánnak jelentős összegeket. A beruházást úgy időzítenék, hogy mindenképpen elkészüljön a másfél év múlva esedékes évfordulóra, csakúgy, mint az erre az alkalomra a város határában lévő Magyar–Török Barátság Parkban külön erre az alkalomra tervezett Szulejmán-türbe emlékhely is. A közös ünnep keretében itt tiszteleghetnek majd a nagy szultán emléke előtt – máig óriási kultusza van a hódító uralkodónak – az idelátogató török turisták, zarándokok. A beruházásokat és a Szulejmán-kutatások folytatását a Török Miniszterelnökség alatt működő Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség finanszírozza.

Címkék#szigetvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!