Közélet

2015.10.08. 18:52

Rendszámot kapnak a pécsi fák

A közelmúltban kisméretű táblácskák kerültek többek között a Móra Ferenc utca, a Keszüi út és a Táncsics Mihály utcákban lévő fák törzsére. Kiderült, hogy miért.

Hajdu Zsolt

Kivételesen nem hirdetésekről van szó, a magasra helyezett kis fémtáblákon számok láthatók.
Lapunk kérdésére Nagy Ervin, Pécs főkertésze elmondta, néhány hete megkezdődött a megyeszékhelyen a közterületeken lévő faállomány felmérése, illetve ez alapján a városi fakataszter elkészítése.

– A szakemberek által felmért fák azonosító számot kapnak, ez alapján tároljuk el és dokumentáljuk a fák különböző adatait. Pontosan rögzítjük a fajtáját, a korát, a méreteit, az ismert betegségeit, milyen metszési és ápolási módban részültek eddig, milyen kártevőket tapasztaltak, milyen permetezéseken vannak túl, milyen általános állapotban vannak, tapasztalható-e korhadás, sérülés, egyéb jellemzők – mondta Nagy Ervin.

Az elmúlt időszakban csaknem kétezer fát jelöltek meg ezzel módszerrel, azonban a felmérés folyamatosan zajlik tovább. A korábbi adatok, illetve felmérések szerint Pécsett összesen több mint százezer fa található, ezeket mind felmérik és összeírják a szakemberek. Ez a munkafolyamat várhatóan közel három évet vesz majd igénybe, közben minden szükséges faápolási munkát el is végeznek.

Digitális térkép készül

A munka nem áll meg a felméréssel, a jövőben minden beavatkozást is rögzítenek majd a szakemberek a kialakított számítógépes nyilvántartási rendszerben. A program segítségével különböző statisztikákat is készíthetnek majd a faállomány állapotáról, összetételéről, vagy például arról, hogy az adott fák száma alapján mennyi permetszer szükséges egy-egy kezelés alkalmával. A digitális térképen az is megjelenik, hogy melyik fa hol található.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!