Közélet

2016.02.29. 12:03

A szülők a pedagógusok mellé álltak

Volt olyan pécsi osztály, ahol a 29-es létszámból mindössze egyetlen tanuló volt csak jelen.

Wald Kata

Mint ismeretes, az internetes közösségi oldalon szerveződött a „Nem leszek suliban” akció, amelynek során kérték, hogy hétfőn ne vigyék iskolába gyermekeiket azok a szülők, akik úgy vélik, változtatni kell a magyar oktatási rendszeren. A passzív ellenállással annak demonstrálása volt a cél, hogy a szülők a pedagógusok mellett állnak, követeléseikben támogatják őket.

A közösségi oldalon 34 ezren csatlakoztak a megmozduláshoz, és az iskolapadban ülő gyerekek hétfői létszámából ítélve látható, hogy Baranyában is szép számmal vannak szülők, akik elégedetlenek az oktatási rendszerrel. Volt olyan osztály, ahol a 29-es létszámból mindössze egyetlen tanuló volt csak jelen. Volt olyan általános iskola, ahol a tanulók háromnegyede hiányzott, de a legtöbb helyen – akár általános, akár középiskolát nézve – az volt a tapasztalat, hogy a diákok nagyjából fele maradt otthon.

Iskolák, osztályok - forrás Facebook

Iskolák

Pécs Leőwey Klára Gimnázium: néhány olyan osztály kivételével, ahol valamilyen speciális program volt, gyakorlatilag kiürült az iskola.

Pécsett a Széchenyi Radnóti utcai telephelyén a gimiben a 10. és 12. évfolyam teljesen hiányzott, a 9. és 11. évfolyamon 22 -25 %-nyi gyerek volt.

A pécsi Kovács Béla Ált. Iskola 473 tanulójából 330-an maradtak otthon.

Pécsett a BVK Meszesi iskolájában 462 főből 52-en nem jelentek meg.

A Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI 279 tanulója közül 152 nem volt iskolában.

Osztályok

PÉCS

PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakközép Iskola Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája, 6.b osztály, 32-ből 8-an voltak iskolában

Széchenyi Gimnázium 10 E. 25/4, 11/b 33/5

ANK 11/c 26/6

ANK. 1. sz. Általános Iskola 4/b. 26/12

Leőwey Klára Gimnázium 11/b, 29/1

Radnóti Miklós Szakközép 9.c, 26/3, 10/b 28/13

Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ 4b 26/12, 11c 26/6

Kodály Zoltán Gimnázium 12B 28/16

Polack Mihály 9/C 25/16

Testvérvárosok Terei Általános Iskola 8.c osztály: 25/8, 6.a 22/8

Más városok Baranyában

Szentlőrinc Ujhelyi Imre Mg. és Kg. Szakközépiskola 10/b 36/16

Mágocs 5.o. 20/0, az iskola hiányzási átlaga: 60 %

Komló Nagy László Gimnázium, 11/b 23/3

Komló Gagarin Ált Iskola 2.i. osztály 22/1

A tanórákat információink szerint valamennyi intézményben a szokásos rend szerint megtartották, függetlenül attól, hogy hányan voltak jelen az osztályban. A megkérdezett intézmények mindegyikében igazolást kell vinniük a távol maradóknak, illetve – jellemzően a középiskolákban –, előre kellett jelezni az osztályfőnöknek, hogy a gyerek szülei tudtával és beleegyezésével nem megy iskolába.

Ugyanakkor voltak olyan intézmények is, ahol fel sem merült a kérdés, hogy menjenek-e a gyerekek hétfőn iskolába, vagy sem: nem is hiányzott több gyerek, mint egy átlagos tanítási napon. Ezek az iskolák szinte kivétel nélkül olyanok, amelyek nem a KLIK irányítása alá tartoznak, azaz egyházi, egyetemi, vagy nemzetiségi önkormányzatok fenntartásban működnek.


Folytatást terveznek

Pénztelenség, az intézményvezetők keze gúzsba kötve, a pedagógusoknak alig jut idejük a gyerekekre az adminisztrációs terhek miatt, a diákok rendkívül leterheltek – ezek a legfőbb problémák, ahogy azt a pedagógusok február eleji tüntetésükön megfogalmazták. A „Nem leszek suliban” kezdeményezéshez csatlakozó szülők hasonlóan gondolják, és a tervek szerint folytatják a tiltakozást: addig szerveznek újabb akciókat, amíg nem változik az oktatási rendszer. Egyben összegyűjtik a szempontokat, hogy a szülők milyen oktatást szeretnének.

<!-- A szülők a pedagógusok mellé álltak Volt olyan pécsi osztály, ahol a 29-es létszámból mindössze egyetlen tanuló volt csak jelen. Wald Kata Iskolák, osztályok - forrás Facebook Iskolák

Pécs Leőwey Klára Gimnázium: néhány olyan osztály kivételével, ahol valamilyen speciális program volt, gyakorlatilag kiürült az iskola.

Pécsett a Széchenyi Radnóti utcai telephelyén a gimiben a 10. és 12. évfolyam teljesen hiányzott, a 9. és 11. évfolyamon 22 -25 %-nyi gyerek volt.

A pécsi Kovács Béla Ált. Iskola 473 tanulójából 330-an maradtak otthon.

Pécsett a BVK Meszesi iskolájában 462 főből 52-en nem jelentek meg.

A Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI 279 tanulója közül 152 nem volt iskolában.

Osztályok

PÉCS

PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakközép Iskola Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája, 6.b osztály, 32-ből 8-an voltak iskolában

Széchenyi Gimnázium 10 E. 25/4, 11/b 33/5

ANK 11/c 26/6

ANK. 1. sz. Általános Iskola 4/b. 26/12

Leőwey Klára Gimnázium 11/b, 29/1

Radnóti Miklós Szakközép 9.c, 26/3, 10/b 28/13

Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ 4b 26/12, 11c 26/6

Kodály Zoltán Gimnázium 12B 28/16

Polack Mihály 9/C 25/16

Testvérvárosok Terei Általános Iskola 8.c osztály: 25/8, 6.a 22/8

Más városok Baranyában

Szentlőrinc Ujhelyi Imre Mg. és Kg. Szakközépiskola 10/b 36/16

Mágocs 5.o. 20/0, az iskola hiányzási átlaga: 60 %

Komló Nagy László Gimnázium, 11/b 23/3

Komló Gagarin Ált Iskola 2.i. osztály 22/1 -->

Címkék#Pécs
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!