Közélet

2016.04.07. 18:42

Befutó is lehet Cserdi egyik projektje

Az Európai Ifjúsági Károly-díj magyar továbbjutója lett az a program, amelyet a baranyai településen indítottak el tavaly tavasszal.

F. Z. (Dunántúli Napló)

Az európai fődíjat olyanok kapják, akik tevékenységükkel nagy mértékben hozzájárultak a különböző európai országok népei közti megértés előmozdításához, illetve ennek fejlesztéséhez.

Az első fordulóban egy nemzeti zsűri választotta ki a helyi győzteseket. Az így kiemelt, összesen 28 projekt közül a három legjobbról az Európai Parlament elnöke, három európai parlamenti képviselő és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány négy képviselője dönt.

A magyar „induló”, Híd Cserdi, Gelsenkirchen és Duisburg között című program célja egyfelől a magyar és cigány kultúra bemutatása volt, másfelől ezzel párhuzamosan az előítéletek lebontása a közösségi lét és a közös építő munka fókuszba helyezésével. Ennek keretében – ahogy korábban lapunkban is megírtuk – Németországból érkezett, hátrányos helyzetű fiatalok a faluban élő cigány fiatalokkal közösségi munkákban vettek részt.

A legjobb projekt 5000, a második helyezett 3000, a harmadik helyezett pedig 2000 euróval lesz gazdagabb. Az európai zsűri április 7-én, azaz ma hirdeti ki a nyerteseket.

 

Címkék#cserdi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!