Közélet

2016.04.07. 15:34

Költségvetési csalással vádolják a baranyai vállakozót

Sérthetetlen volt a Fidesz miatt, a saját ostoba gőgje lebuktatta - írja a NOL.hu.

nol.hu

Baranya egyik legsikeresebb agrárvállalkozóját állítják bíróság elé várhatóan még az év első felében. Az ötvenéves P. Sándor sokak szerint azért szárnyalhatott, mert jó kapcsolatot ápolt a megye meghatározó fideszes politikusával, Tiffán Zsolttal - írja a NOL.hu.

A hegyszentmártoni P. Sándort különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolta meg a Baranya Megyei Főügyészség – értesült a Népszabadság.

P. Sándor cége 2013-ban szerződést kötött huszonöt környékbeli őstermelővel arról, hogy 10-20 millió forintért gabonát vásárol mindegyiküktől. Ám a szerződött partnereknek nem volt földjük, gépük, pénzük és szaktudásuk az ilyen szintű mezőgazdasági tevékenységhez.

Csak őstermelői igazolványuk volt, s azért szerződtek P. Sándor cégével, mert 20-25 ezer forintot kaptak az aláírásukért. Aztán 2014 őszén azzal szembesültek, hogy az eladott gabona után 1-2 millió forint adóelmaradásuk van, amelyet életük végéig vonnak majd csekélyke jövedelmükből.

Az ügyben a NAV pécsi bűnügyi igazgatósága folytatott nyomozást, és megállapította, hogy P. Sándor 300 millió forintért vett nem létező gabonát a nem termelő őstermelőktől, s a valótlan tartalmú adó-visszaigényléssel 63 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Ezért kell majd felelnie a bíróság előtt a vállalkozónak, aki egyébként továbbra is tagadja vádbeli bűncselekményt.

A külvilág számára érthetetlen, hogy ha P. Sándor valóban elkövette az említett bűncselekményt, akkor miért volt erre az ügyeskedésre szüksége.

A konkurencia mindezt azzal magyarázta, hogy P. Sándor jó kapcsolatban van Tiffán Zsolt fideszes parlamenti képviselővel. E kapcsolat miatt sokan azt jósolták, hogy a hegyszentmártoni vállalkozó sérthetetlen, s valahogy kimászik majd az őstermelők becsapásából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!