Közélet

2016.04.07. 12:43

Nemcsak sportolók, gyerekek is veszélyben lehetnek

Egy alattomos kór felfedezője és az orvosi hivatás humánus oldalának elkötelezett szószólója, dr. Bennet Omalu volt a PTE orvosi karának vendége. A filmfőszerepet is ihlető előadó a kihívásokról is őszintén mesélt.

Nógrádi László (Fotó: PTE ÁOK)

Ha valakit Will Smith játszik egy életrajzi filmben, akkor az kijelentheti: elért valamit az életben. Dr. Bennet Omalu esetében emiatt is érthető, hogy megtelt a pécsi orvosi kar aulája az amerikai kutatóorvos előadásán.

Volt is miről mesélnie: Omalu 2002-ben ismertette meg az orvostudománnyal a krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE), egy alattomos agyi károsodás jelenségét. Az 1968-ban Nigériában született orvos hosszú utat járt be a felfedezésig: a polgárháború idején született, mégis éltanuló lett, 16 évesen már az orvosi egyetemre járt. Az USA-ba költözve 2002-ben kapott ihletet a CTE vizsgálatára, egy híres amerikaifoci-játékos tragikus halála kapcsán. Idővel arra jutott, hogy gyakran a 40-es éveikben elhunyt játékosok agya is olyan elváltozásokat mutatott, mint egy 90 éves alzheimeres betegé. A történet a tudományos áttörés mellett Hollywoodot is megragadta, Sérülés címmel Golden Globe-jelölt film készült Omalu munkásságáról, ebben alakítja őt Will Smith.

Omalu a megpróbáltatásairól is őszintén beszélt: felidézte, hogy súlyos depresszióval küzdött az egyetemen. Egy transzcendens élmény húzta ki a gödörből – árulta el. „Csak heveredtem egy parkban, mozdulni sem tudtam. De ahogy feltűntek a csillagok, rájöttem, hogy én is ugyanannak a teremtésnek a része vagyok, mint azok a hatalmas égitestek. Azóta is hiszem, hogy mindenkinek ugyanannyi joga van létezni és nagy dolgokat elérni az életben” – fogalmazott. A közönséget láthatóan megragadó előadó a hallgatóságát arra bíztatta, a nehézségekkel szembesülve is higgyenek abban, hogy nagy dolgokra képesek, hiszen mind hozzájárulhatnak az emberiség fejlődéséhez.

Magántőkéből folytatódó kutatások

Bennet Omalu jelenleg a világot járva igyekszik minél több döntéshozót informálni a CTE jelentette veszélyről. Kutatóintézete emellett befektetői tőkét gyűjt a klinikai kísérletek elindításához, hogy az agyi elváltozásokat hamarabb diagnosztizálhassák. A CTE ugyanis jelenleg csak az agy boncolásos vizsgálatával igazolható, de a modern képalkotó berendezések újszerű használatával azt szeretnék elérni, hogy még az élő betegeknél is felismerhessék és megelőzhessék az érintettek életének kisiklását.

Omalu bizakodva elárulta, hogy az USA egészségügyi felügyelete már engedélyezte a klinikai kutatásokat is, de központi finanszírozás nincs, magánvállalkozásoknak kell összeszedniük a szükséges 20 millió dollárt.

Szép fejesektől az atyai pofonokig

A krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE) során az ismétlődő kisebb agyrázkódások és fejsérülések miatt alakul ki az agyszövet kóros elváltozása. A már számos egyetemen, köztük Pécsett is vizsgált kór memóriavesztést, agressziót, elmezavart és depressziót is kiválthat. Bár az amerikaifoci-játékosok átkaként lett ismert, szakértők szerint sok más sport résztvevőit, így a bokszolókat, a hoki- és kézilabda-játékosokat is fenyegetheti. Az európai foci területén is felmerül, hogy a labdába fejelések károsak lehetnek hosszú távon, sőt Omalu egy hétköznapi vonatkozást is említett. Ha például egy gyerek rendszeresen kap – akár nevelő szándékú – pofonokat, nála is felhalmozódhat a károsodás – figyelmeztetett a kutató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!