Közélet

2016.05.19. 16:46

Közmunkások szedték a borsót pünkösdkor

Utólag elszámolják a hétfői munkát, érett a növény, nem volt mese.

Hajdu Zs. (Dunántúli Napló)

Pünkösdhétfőn cukorborsót szedett a közmunkások egy csoportja a Siklóshoz közeli kistelepülésen, Diósviszlón – tette közzé Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja.

Az önkormányzat a mezőgazdasági munkaprogram keretében gazdálkodik, több településhez hasonlóan a konyhakerti növények között cukorborsót is termelnek, amelynek az eperrel együtt most van itt a szezonja. Keserűné Nagy Margit polgármester elmondta, a START mezőgazdasági munkaprogramban részt vevőket szakképzett munkavezető irányítja, aki a növények állapota, az időjárás és egyéb tényezők figyelembevételével szervezi a munkát.

A cukorborsó emberi élvezetre alkalmas, szedésre kész állapota nem az ünnepnapokhoz, nem a munkaszüneti napokhoz, nem a napi 8 órás munkanapokhoz igazodik. Tudott róla, hogy a munkavezető szervezésében a munkavállalók önkéntes jelentkezése alapján, a cukorborsó minőségének megőrzése és értékesítése érdekében le kell szedni. Ugyanakkor a polgármester asszony tájékoztatta a munkavezetőt, hogy a gondos hozzáállásukat is figyelembe véve a munkaszüneti napon végzett munkájukat utólag elszámolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!