Közélet

2016.07.06. 10:08

A szászvári és a Máré-vár sincs nyitva, hiába a turistaszezon

Félmilliárdot költöttek el Szászváron, mégsem látogatható a várkastély.

Katus Eszter (Dunántúli Napló)

A napokban elterjedt egy drónvideó a baranyai Máré-várról. Sokan felbuzdulva ezen el is látogattak a helyszínre, ahol azonban csalódniuk kellett. A vár ugyanis zárva van, és nem is nyit ki egyhamar. Ahogy tavaly beszámoltunk róla, „kezelői megállapodás hiánya miatt” a vár nem volt látogatható, és ez azóta sem változott. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) kérdésünkre elmondta, egy többlépcsős rekonstrukciós tervet készítettek, amelynek régészeti elemei várhatóan idén megvalósulnak. Ez után kerülhet sor a további munkálatokra. Vagyis mostanában biztosan nem nyit ki a létesítmény.

Hasonló a helyzet Szászváron is, ahol a félmilliárd forintból felújított, és a napokban átadott várkastély egyelőre csak kívülről nézegethető. Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint ennek az az oka, hogy „egyrészt tart az EU pályázat elszámolásának többlépcsős ellenőrzési fázisa, mely részben a helyszínen elvégzendő vizsgálatokat is magában foglal, másrészt folyamatban van a helyi önkormányzattal az üzemeltetési- működtetési szerződés megkötése”. Hogy ez mennyi időt vesz még igénybe, nem derült ki, így csak bizakodni lehet, hogy nem megy rá ez egész nyár.

A fénykorban

A drónvideó mellett egy 3D-s animációt is készítettek már a Máré-vár elméleti rekonstrukciójáról. Ennek segítségével elképzelhetjük, hogyan nézhetett ki a vár fénykorában, vagy hogyan nézhetne ki most, ha visszaállítanák eredeti formájára. Érdemesebb is ezt megnézni most, mint élőben a várat, ugyanis annak kapuját lelakatolták, így csak a gazzal felvert udvar látható a réseken keresztül. Igaz, az építmény mellett van egy kiépített nyársalóhely padokkal, így egy túrát még így is megérhet.

A nagyok igen

Bár a szászvári vár és Máré-vár egyelőre nem fogad vendégeket, azért még van hova menni. A siklósi, a szigetvári és a pécsváradi vár például megújult az elmúlt években, és számos rendezvényt is tartanak bennük. Kastély is akad bőven a megyében, így például Püspökszentlászlón, ahol szintén zajlottak felújítási munkálatok az elmúlt időszakban. Aki tehát kirándulási úti célt keres, válogathat a lehetőségek között. Belépődíjjal viszont szinten mindenhol számolni kell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!