Közélet

2016.07.15. 18:54

Aszfaltutat szerettek volna, hát összedobták

Fél kilométeres szakaszt aszfaltoztak le lakossági összefogással egy Máriagyűdhöz tartozó hegyi úton, erről a SiklósiHírek.hu is beszámolt.

B. A. (Dunántúli Napló)

A dűlőút rossz állapotú, kátyús, sokszor nehezen járható volt. A mart aszfaltos út elkészítését a helyiek egyenként húszezer forinttal, egy helyi vállalkozó építési zúzalék felajánlásával segítette.

Lapunk felkereste Szalai Ottót, aki egyrészt Máriagyűd egyéni képviselője a siklósi városházán, másfelől a polgármesteri hivatal egyik megbízott osztályvezetője, a városüzemeltetésért felel.

Azt mondta, sajnos a város idei költségvetése nem enged túl sok pénzt útfelújításra, ráadásul ez az út külterületinek számít, amelyek javítására idén nyolcmilliós keret áll rendelkezésre, ebből pedig kavicsozni lehet csak. Amikor őt az egyik helyi felhívta, akkor emiatt csak ezt tudta megígérni neki.

Máriagyűdön egyébként tavaly egy belterületi, 640 méteres szakaszt mintegy 18 millióból aszfaltoztak le. Az önkormányzat nem túl régen egyébként felmérette az összes hegyi utat és dűlőt, amelyekből Siklóson igen sok van, s az jött ki, hogy egy átfogó aszfaltozási program egymilliárd forintba kerülne.

 

Címkék#Siklós

Ezek is érdekelhetik