Közélet

2016.07.13. 07:45

Bálázógépes tragédia: aratnak és gyászolnak

Meződ határában most is folyik a munka: az aratást be kell fejezni. Bármi történik. Akkor is, ha tragédia.

Katus Eszter (DN)

Mezőgazdaság

Fotó: Ă–tvös Imre

Forróság és csend. Ez fogadja azokat, akik Meződre érkeznek. Sehol egy lélek. A településtől nem messze egy magányos kombájn halad a búzaföldön, aztán megáll. A vezetője kiszáll, igazít valamit a jármű csavarjain, majd megtörli a homlokát. Megszólítjuk.
– Valami ilyesmi történhetett hétfőn is?
Meg sem lepődik a kérdésen, pontosan tudja, mire gondolunk. Hétfőn egy bálázógép vezetője életét vesztette Meződ mellett, amikor a munkagép a kezénél fogva behúzta. A még járó motorú gépre az talált rá, aki a bálákat ment átvenni. Ő állította le a motort, és hívta a mentőket. Legalábbis ezt beszélik.

Csak találgatnak
– Senki nem tudhatja pontosan, mi történt. Csak találgatni tudunk – hangsúlyozza a kombájn vezetője. – Talán megszédült vagy megbotlott. Lehet, hogy ugyanazt a mozdulatot már negyvenszer megcsinálta minden probléma nélkül, most valamiért mégis máshogy alakult. Alapvető szabály, hogy járó gépbe nem nyúlunk bele. De nem tudhatjuk, mi volt az ok, amiért mégis megtette.
A kérdésre talán soha nem érkezik majd válasz, bár a hatóságok vizsgálják a körülményeket. Csak egy biztos dolog van: egy családapa többé nem megy haza, hiába várják otthon…

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A bálázás szakértelmet igénylő munkafolyamat, de úgy tudjuk, a tragikus balesetet szenvedett férfi jó volt a szakmájában (képünk illusztráció)
[/caption]

Soha nem hibázott
A tarrósi, ötven év körüli férfi három gyermeket hagyott maga után. Az önkormányzaton igyekeznek minden segítséget megadni nekik, a falubeliek is így tennének, de egyelőre nem akarják zaklatni a családot.
– Annyira friss még a tragédia, fel kell dolgozniuk a történteket – mondja egy helybéli anyuka. – Nem értjük, mi történhetett, olyan furcsa ez az egész. Hosszú évek óta dolgozott a mezőn, jól értett hozzá, tudomásunk szerint soha nem hibázott. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
A faluban azt mondják, ha valakinek, neki nem voltak ellenségei, mindenki szerette. Miért mindig a jók mennek el? – teszik fel a kérdést a tarrósiak, de inkább csak maguknak. Hiszen erre nincs, aki feleljen.

Megbecsülték őket
A cégben, ahol a munkagép vezetője dolgozott, személyes tragédiaként élik meg az esetet, hiszen már a férfi szülei is ott dolgoztak, jó viszonyban vannak az egész családdal. Ők voltak azok is, akik a gyászhírt elmondták a férfi feleségének. Éppen emiatt – a munkabaleset vizsgálatának eredményétől függetlenül – anyagilag támogatni fogják az elhunyt dolgozó özvegyét és gyermekeit. Hozzátették, a szabályoknak megfelelően lefolytatják a belső vizsgálatot, de ők maguk is értetlenül állnak a történtek előtt, hiszen a pár éves gépet kezdetektől ő vezette, vagyis jól ismerte a működését.
A halálos balesetet okozó bálázó egyébként egyelőre nem megy vissza a földekre, a hatóságok lefoglalták a vizsgálat idejére. Annak a napnak a titkát ugyanis csak a munkagép ismeri.

Egyre több dolgozó sérül meg
A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztályának adatai szerint tavaly jelentősen nőtt a munkabalesetek száma (19 661-ről 21 088-ra), és azon belül a halálos baleseteké is (78-ról 84-re). A legtöbb halálos baleset az építőiparban történik, amit a raktározás, szállítás követ. Főként a 45 év feletti férfiak érintettek. Az emelkedést egyrészt azzal magyarázzák, hogy a foglalkoztatottak száma évről évre folyamatosan nő, ami hatással van a munkabalesetekre is. Azaz: több dolgozó, több baleset. Emellett úgy vélik, a 45 év feletti korosztály jobban tart a munkahely elvesztésétől, ezért gyakrabban vállalnak olyan veszélyes tevékenységet, amelyhez kellő szakértelemmel nem rendelkeznek. Baranyában az előző évben 741 munkabalesetet regisztráltak, ebből kettő halállal végződött: úgy tudjuk, egy favágó és egy mezőgazdasági munkás vesztette életét. Súlyosan összesen öten sérültek meg.

Címkék#Tarrós

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!