Szépség a szegénységben

– Kezdjük a legevidensebb kérdéssel: hogy kerül egy fiatal spanyol lány a baranyai Kémesre?
– Angolul akartam tanulni.

– Közepesen gonoszkodva azt azért megkérdeznénk, hogy az ugye megvan, hogy itt nem úgy beszélnek?
– Jaj, tudom én is, de angol nyelvterületen nagyon nehéz elhelyezkedni önkéntes munkával – különösen akkor, ha nulla, de szó szerint nulla az angol nyelvtudása az embernek. Én így álltam ugyanis. A nagy keresgélés közben találtam rá erre a lehetőségre, s le is csaptam rá.

– Miért volt ez jó lehetőség?
– Mert úgy tanulhatom a nyelvet, hogy közben még önkénteskedem is. Megmagyarázom: amikor idejöttem, tudtam, hogy nem fog senki sem beszélni az anyanyelvemen, tehát fel kell találnom magam a közvetítő nyelv, az angol segítségével. S mindezt ráadásul élesben tehetem, hiszen nem az volt, hogy ültem egy nyelviskolában, hanem dolgoztam mindenfélét.

– Az angol jól megy, ezt tanúsíthatjuk. De milyen az önkénteskedés?
– Olyan, mint amilyet vártam: felemelő. Tényleg az. Segítünk a faluban sokaknak, takarítani, kertet rendben tartani, bevásárolni, de tartunk például órákat az iskolában. A magyarok először nyilván bizonytalanok voltak, de mostanra sikerült elfogadtatnunk magunkat. Én nagyon jól érzem magam Kémesen, megszerettem ezt a települést. Egy kisvárosból jöttem, Antequerából, ami nagyjából Kaposvár méretű, azután Kémes persze valóban csak egy falucska, de a legfontosabb, hogy az ember boldog-e az adott helyen. És én az vagyok itt.

– Nem is hiányzik az otthon?
– Dehogynem, nagyon. Ráadásul eldöntöttem, hogy a tíz hónapos önkénteskedés alatt egyszer sem megyek haza, tehát a karácsonyt is itt ünnepeltem. Igazából amikor jelentkeztem, bele sem gondoltam, milyen nehéz lesz ez, de most már túlvagyok a nagyobbik részén, szóval már számolhatok visszafelé.

– Meséljen a magyarokról!
– Én úgy látom, hogy a magyar egy nagyon segítőkész és nagyon hálás nép. Kezdem az előbbivel: bármi problémám van, azonnal odajön valaki, hogy segítsen. Az meg külön érdekes, hogy nagyon örülnek, ha magyarul szólalok meg – merthogy pár szót, kifejezést már megtanultam. A hálás alatt pedig arra gondolok, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy valakit zavarna, ha én segítek neki – sőt, sokkal inkább azt tapasztalom, hogy mindenki megköszön minden segítséget, és, hangozzon bármilyen patetikusan, soha nem felejti el.

– Ez lesz az az élmény, amit hazavisz majd magával?
– Ez is, meg a sok boldog ember. Tényleg azt éreztem és érzem a mai napig itt nagyon sokszor, hogy bár vannak bajok, problémák, mindenki túl tud lépni rajta, és inkább a jó dolgokra koncentrálnak. A szegénységben is meg lehet találni a szépet, és lehet, hogy olyan nagyon nem is kell keresni, csak kell valaki, aki rámutat.

Összehozó foci

Összesen hat külföldi fiatal dolgozik az Európai Önkéntes Szolgálat részeként Kémesen tavaly november óta. Különféle országokból érkeztek, itt találkoztak egymással és a magyar csapattal először. A munkájuk sokféle – de van egy terület, ahol nagyon együttmozdultak a fiatalok.

– A labdarúgó Európa-bajnokság nagyon összerántotta a társaságot – tudtuk meg Sara Afántól. – A magyar–portugál meccsen óriási szurkolás volt, pláne, hogy vannak önkéntesek Portugáliából is. S hogy mi van a saját csapatommal, a spanyolokkal? Szerintem inkább ne beszéljünk róla.