Közélet

2016.09.13. 18:10

Baranyáé az ország legnagyobb egytörzsű fája

Igazi turistalátványosság lehetne a Révfalu közelében álló hatalmas fekete nyár, ha egy kicsit jobban reklámozzák.

Katus Eszter

Nemrég hozták nyilvánosságra, hogy Európa legöregebb fáját Észak-Görögországban találták meg. Az Adonisz néven ismert balkáni páncélfenyő már 1075 éves. Ehhez képest Magyarország legidősebb fája inkább csak középkorúnak tekinthető, hiszen „mindössze” 800 esztendős. A hédervári Árpád-tölgy törzsén a legenda szerint Árpád fejedelem kötőféke hagyott nyomokat, amikor seregével megpihent és hadi tanácsot ült Pozsony ellen készülve.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] fotó: www.lukacsrobert.hu
[/caption]

A leírásokat olvasva merült fel bennünk a kérdés, vajon Baranya legöregebb fája mennyi idős lehet, mi a története, és hol található. A kutakodást siker koronázta, csak épp nem a várt módon. Mert bár igazi matuzsálemre nem sikerült lelnünk, kiderült, hogy a megyénkben nő az ország legnagyobb egytörzsű fája, egy fekete nyár. Aki nem hallott róla, ne érezzen szégyent, hiszen hat évvel ezelőttig senki nem tudta, hogy létezik. 2010-ben azonban felfedezték, bár igaz, a leírások szerint akkora volt körülötte a bozót, hogy szinte ki sem látszott belőle. Az akkor 1064 centiméter törzskörméretű fa hamar az érdeklődés központjába került – a hozzáértők szűk körében. A szenzáció szakmai berkekben maradt, igazi nagy nyilvánosságot nem kapott a helyi rekord. Ez azóta sem változott, pedig a legutóbbi méréskor (idén) már 1089 centis volt a fa törzskörmérete, vagyis az elmúlt években tovább vastagodott. (A pontos adatokhoz a fa elágazásoktól mentes törzsét a földtől 130 centiméter magasságig ott kell lemérni, ahol a fa kerülete a legkisebb.)

A gemenci fekete nyárhoz képest – amely Magyarország legvastagabb, négy törzsre ágazó fája a maga 1200 centis törzskörméretével – a révfalui óriás méltánytalanul kevés rivaldafényt kap. Míg Bács-Kiskun megyei testvéréhez folyamatosan zarándokolnak természetjárók, és több tábla is mutatja hozzá az utat, addig a baranyai fáról még a közvetlen környezetében is csak kevesen tudnak. Így például a Drávakeresztúrhoz tartozó Révfaluban, ahol még Cserdi Zsolt polgármester is meglepődött a hír hallatán. Mindezzel együtt hangsúlyozta, mielőbb utánajár a dolgoknak, és megteszi a szükséges lépéseket a fa környezetének rendbetétele, valamint a népszerűsítés érdekében.

Szebényben állhat a legidősebb fa, az évgyűrűk árulkodnak a korról

A jelenlegi ismereteink szerint a megye legöregebb fája nagyjából 450-500 éves. A Szebényben található molyhos tölgy életkorát korábban 600 évre is becsülték, valószínűsítve, hogy még a török időkben a dombokat beborító és a falut elrejtő erdőségekből maradt fenn. Ezt azonban egyelőre senki nem erősítette meg lapunknak, így egy internetes nyilvántartás adataira támaszkodhatunk csak.

Itt elméletileg az összes öreg baranyai fa „leltározva” van, a szebényi tölgynél azonban nem találtunk idősebbet. Korban hozzá legközelebb egy 350 éves zengővárkonyi szelídgesztenyefa áll. A még élő fák életkorát egyébként nem egyszerű meghatározni. A legelterjedtebb módszer a Pressler-féle növedékfúró alkalmazása. A növedékfúró egy külső csavarmenettel készített hengeres, belül üres fúró. Használat alkalmával ennek a csőszerű fúrónak a belsejébe nyomul be a környezetétől elválasztott vékony, hengeres farész – a furatminta –, amelyen az évgyűrűk viszonylag jól látszanak. Ha sikerül a fúróval pontosan eltalálnunk a fa közepét, ahonnan az évgyűrűk kiindulnak, akkor az adott keresztszelvény korát az évgyűrűk összeszámolása útján határozhatjuk meg.

Címkék#Szebény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!