Közélet

2016.09.24. 19:48

Tüntetők zavarták meg Bayer Zsolt pécsi kampánybeszédét

Hangzavarban mondhatta el a kvótanépszavazásra buzdító beszédét Bayer Zsolt újságíró Pécsen. A Zsolnay Negyedben ugyanis tüntetők fogadták.

Babos Attila (Dunántúli Napló), Bama.hu

Hangzavarban kellett elmondania a friss lovagkeresztes Bayer Zsolt újságírónak Pécsett a kvótanépszavazásra buzdító beszédét, amelyet a Zsolnay Kulturális Negyedben tartott meg mintegy háromszáz ember előtt szombaton este a Baranya megyei Fidesz meghívására. A hallgatóságból állítólag megütöttek egy, a terembe bejutó tüntetőt.

Úgy tudjuk, a lovagkereszttel frissen kitüntetett Bayer Zsolt író-újságíró az ellene tüntetők előtt szeretett volna bevonulni a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe, de a szervezők végül biztonsági okokra hivatkozva nem hagyták ezt. Így tehát a publicista a hátsó bejáraton osont be végül az előadására, és kezdte meg a kvótanépszavazásra buzdító beszédét mintegy háromszáz egybegyűlt előtt.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Transzparensek és kiabálás fogadta a Zsolnayban Bayer Zsoltot (fotó: Laufer L.)
[/caption]A Baranya megyei Fidesz meghívására érkezett Bayer Zsolt Pécsre, és az előadását nem kis hangzavarban kellett elmondania, mert az ellene tüntető mintegy ötven ember bejutott az E78-as előadóterem előterébe. A Dunántúli Napló tudósítója sem tudott emiatt végül az előadásra a sajtónak foglalt helyekre bejutni, de úgy tudjuk, Bayer Zsolt néha kuncogva azt mondta, kiszólva, hogy mindenkinek joga van hülyének lenni.

A hangzavart keltő tüntetők a "111 lovagkereszt", a "fasiszta Zsolti", "le az uszítással", és a "nézzél bele" rigmusokat ismételgették, mert több tükröt is feltartottak, miközben az Örömódát énekelték.

Többen folyamatosan tapsolva bejutottak még az előadás előtt az előadóterembe, ahol két fiatal lányt elmondásuk szerint inzultáltak. A két testvért ellökték, egyiküket gyomorszájon vágták, ezt lapunknak sírva mesélte el az ifjú hölgy. Azt mondta, már sötét volt, de két nyugdíjas korú férfi közül az egyik volt az.

A szervezők azt mondták, hogy ez provokáció, a lány nem is sírt még, amikor kiment a teremből, csak kitalálta az egészet. A teremben Bayer Zsoltot a Fidesz egyik alapítójaként és hazafiként felkonferáló Hoppál Péter kulturális államtitkár felajánlotta, hogy beszéljék meg a történteket, de éppen ennek határára tudtak bejutni a negyedben tüntetők a termbe, s akkor már nem lehetett egy higgadt beszélgetést elkezdeni.

További rendbontás nélkül ért véget az este

Véget ért a rendezvény, rendbontás nem volt. A nézőket más kijáratokon engedték ki, mint ahol a tüntetők voltak. Berkecz Balázs is a tüntetők közt volt, az Együtt politikusa végül Hoppál Péetr közvetítésével eljutott Bayer Zsoltig, és átadta neki a „kitüntetését”, az Orbán kegyence-díjat, amit a publicista összetépett.

Sikerült beszélnünk az előadás után Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselővel, aki azt mondta, hogy amennyire csak biztos lehet ebben, úgy tudja, hogy nem ütötték meg azt az ifjú hölgyet, aki ezt állítja. Sem mást. Időközben ugyanis beszéltünk egy olyan fiatalemberrel, aki tovább maradt a teremben a többieknél, és ő is azt állította, hogy megütötte egy idős úr, igaz, nem nagy erővel.

Hoppál Péter elmondta, hogy a tapsolók provokálni mentek a terembe, és mivel nem hagyták abba többszöri kérésére sem, azt kérte tőlük, hogy távozzanak a teremből. Azt is felajánlotta nekik, hogy elmondhatják a véleményüket akár a színpadon is, de ezt követően sem hagyták abba a tapsolást. Jól tudták tehát, hogy kik mentek be a terembe provokálni, hol ültek, s mikor és hogyan távoztak, ezért mondja, hogy biztos benne, hogy szerencsére nem történt semmiféle fizikai inzultus.

A Facebookon szerveződtek a tüntetők a kampányrendezvényre 

"Legyünk minél többen!" - ezzel a felhívással harangozta be a Fidesz baranyai csoportja Bayer Zsolt szombati fellépést a pécsi Zsolnay-negyedben. Az E78-ben hétkor kezdődő előadáson a meghívó szerint "a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett író, a Magyar Hírlap főmunkatársa tart előadást a 2016. október 2-ai Népszavazásról."

A Dunántúli Napló helyszínen tartózkodó munkatársa rendbontásról számolt be. Úgy tudjuk, dulakodás is volt, a tüntetők igyekeztek olyan helyre jutni, ahonnan hangzavart keltve akadályozhatják az előadást.

Pénteken már szerveződtek helyi civilek, hogy demonstráljanak Bayer fellépése ellen.

A Facebookon meghirdetett akció egyik főalakja Böszörményi István szobrászművész, aki korábban a helyi szoborállítások elleni fellépésével és más tiltakozó akcióival is nagy visszhangot keltett. Böszörményi a közösségi oldalán közzétett képek szerint "Szégyen" feliratú táblával készült a szombat esti előadásra. Üzenete szerint a kulturális negyedben a kultúrának lenne helye, nem pártpolitikai rendezvényeknek.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!