Közélet

2016.10.26. 18:52

Nem csak szájkaratéra lehet számítani Pécsett

Izgalmasnak ígérkezik a csütörtöki pécsi közgyűlési ülés. Lemondhat alpolgármesteri posztjáról Girán János. Módosíthatják a helyi adózási szabályokat.

Babos Attila

Izgalmasnak ígérkezik a csütörtöki pécsi közgyűlési ülés. Az egyik ok, hogy csütörtökön mondhat le hivatalosan is alpolgármesteri posztjáról Girán János, és indokolni is fogja döntését, s vélhetően az is eldőlhet, hogy ki lesz az utódja. Mint megírtuk, lapunk úgy tudja, Decsi István, a Fidesz pécsi városházi frakcióvezetője követheti őt.

Csökkenthetik a helyi adót

Majdnem ötven előterjesztést tárgyalhatnak meg. Egy fontos s többeket érintő kérdés, hogy módosíthatnak helyi adómértékeken, egyebek mellett az építményadó vonatkozásában. A tervezet szerint a lakásbérleti szerződés alapján hasznosított lakás céljára szolgáló építmény után négyzetméterenként 450 forint lenne az adó éves díja. Pécsett ugyanis – főként a külföldi diákok jelentős száma miatt – sok lakás céljára szolgáló építményt adnak bérbe. Számos olyan adózó szerepel a városi nyilvántartásban, akik két-három, esetleg annál is több lakástulajdonnal rendelkeznek. A városvezetés feltételezi, hogy az esetek döntő részében a második, harmadik stb. lakást a tulajdonosok bérbeadás útján hasznosítják. A jelenlegi szabályozás – mivel a bérbeadás üzleti jellegű – 850 fontos adómértéket határoz meg, ez csökkenhet 400 forinttal négyzetméterenként az éves díjat tekintve. Abban az esetben, ha a lakás vállalkozási tevékenység végzésére (fodrászat, húsbolt stb.) kerül bérbeadásra, továbbra is 850 forintos adómérték a fizetendő, ha a lakást lakhatás céljából adják bérbe, a kedvezőbb 450 forintos adómértékkel lehetne számolni. A tervezett módosítás, illetve kedvezmény a városvezetés feltételezése szerint ösztönözni fogja a bérbeadókat, hogy vallják be lakásként bérbe adott építményeiket. Úgy számolnak, hogy emiatt többen vallanák be, hogy kiadják lakásukat, idáig ugyanis kevés tulajdonos vallotta be így lakását. Lapunk érintett tulajdonosokat és ingatlanpiaci szakembereket is kérdezett erről, de a többség azt mondta, hogy az építményadó csökkentése nem elég ösztönző, mivel a bérbeadás utáni 16 százalékos jövedelemadót is kellene fizetniük.

E-töltőállomások, napközik, pályázatok

Szó lesz egyebek mellett még elektromos autók számára létesítendő töltőállomásokról és több, korábban lapunkban már ismertetett tervezett uniós pályázati programról is – a Misina-tető, a Tüskésrét, avagy a Megyeri tér tervezett fejlesztéséről. Ahogyan a családi napközik férőhelyszámának átcsoportosításáról is. Szentesíthetik a Zsolnay Kulturális Negyed E26-27-es épületeinek és a pirogránit udvarnak az uniós forrásból, mintegy nettó 162 millió forintból történő fejlesztését célzó pályázati támogatási szerződést is. Itt már működik egy kesztyűmanufaktúra, de cél továbbá az újabb munkahelyteremtés is, amely egyébként a kulturális negyed kialakítása eredeti céljainak is tökéletesen megfelel.

A korábbinál jobb biztonságérzetért

Az emberek biztonságérzetének javítása nemcsak az országos, de a helyi politika számára is kiemelt kérdéssé vált az elmúlt években, ezért időszerű volt a pécsi képviselők szerint a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját újragondolni, frissíteni – erről szintén szavazhatnak ma. Habár – mint a koncepcióban olvasható – Pécsett valójában, statisztikai oldalról javult a közbiztonság, az emberek mindennapi biztonságérzetében ez nem jelentkezik.

Ma a következő hét év, 2017–2023 közbiztonsági koncepcióját fogadhatják el. Egyértelmű cél a közbiztonság javítása, a bűnözés elleni társadalmi összefogás, az úgynevezett közösségi biztonságkezelés, illetve a biztonságközpontú gondolkodásmód meghonosítása.

Fiatal szakember vezetheti a zoot

Új ügyvezető igazgatót választhat ma a pécsi közgyűlés a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium élére. Annak idején, a korábbi ügyvezető leváltása után megírtuk, hogy Borbás Károlyt, a Biokom NKft. cégvezetőjét csak időlegesen, december 31-ig, határozott időre bízta meg a városvezetés a megújult állatkert ügyvezetői feladataival. Ma vélhetően a többség megszavazza az előterjesztésben új ügyvezetőnek jelölt, 1988-as születésű Siptár Dávidot. A 28 éves szakember 2013-ban végzett geográfus szakon a PTE-n, 2013-tól az Emberi Erőforrások Minisztériumnak háttérintézményében, a Türr István Képző és Kutatóintézeténél dolgozott projekt referensként. A PÉTÁV Kft. felügyelőbizottságának elnöke volt, 2016 júniusa óta a pécsi állatkert szolgáltatási vezetője. A cég vezetésével, működésével, gazdálkodási, szakmai feladatok és kommunikációs-marketing tevékenységek szervezésével, koordinálásával összefüggő feladatokat látott el.

A multik ellen, a kisvállalkozásokért

Az Összefogás Pécsért Egyesületnek a pécsi kkv-k és a pécsi polgárok támogatása a célja, jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón Vicze Csilla és Kővári János, az ÖPE két pécsi városházi képviselője. A jövő évi adórendelet kapcsán kezdeményezik „a multik előjogainak” megszüntetését. Javasolják a telekadó módosítását, a többségében pécsi vállalkozásokat terhelő általános adómérték (60 forint/négyzetméter/év) csökkentését. Az új ipari park területén elhelyezkedő, többségében külföldi tulajdonban levő ingatlanok esetén viszont a jelenlegi 10 forintos díjat 50-re emeltetnék. Az így kapott akár 80 milliós pluszt gazdaságfejlesztési alapba helyeznék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!