Közélet

2016.10.27. 12:33

Összefogás kell az esti járathoz

A Pécsen dolgozók esti hazajutását igyekszik megkönnyíteni egy Szentlőrincről indult kezdeményezés.

N. L. (Dunántúli Napló)

A Facebookon indult felhívás kiírója azok jelentkezését várta, akik például áruházakban dolgoznak, ezért este nyolc után végezve már csak kocsival tudnak eljutni az otthonukba. Az önkormányzat számos megkeresést kapott a felhívás nyomán, ezért egyeztetést kezdeményeztek egy esti járatról a Szigetvár felé menő útvonalon az érintett önkormányzatokkal. Mint megkeresésesünkre Koltai Péter polgármester elmondta, az önkormányzatok – köztük Bicsérd, Kacsóta, Nagypeterd és Szigetvár – közösen keresik meg a távolsági járatokat üzemeltető Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-t. A vezetők szerint az együttes fellépés eredményeként hamarosan beindulhat egy járat.

A megyeszékhelyről jelenleg hétköznapokon este hétkor megy busz Szigetvár felé, utána csak fél tizenegykor indul az utolsó járat. Akad egy vonat is, de a 20:12-es indulási időpontja számos munkahely zárásához nehezen passzol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!