Közélet

2016.10.10. 18:30

Több mint ötven forrás vízét vizsgálták be

Újratáblázták a közelmúltban a forrásokat, így például olyan feliratok is kikerültek, hogy mindenki saját felelősségére ihat a vízből.

Hajdu Zsolt

Az ősz az erdőjárás-túrázás időszaka – megszaporodtak a kirándulók a Mecseki ösvényeken is –, akik nem mindig visznek magukkal az egész útra elegendő vizet, mondván, majd megtöltik a kulacsokat forrásvízzel. Ugyanakkor sokan otthoni fogyasztásra is viszik a forrásvizet. Az elmúlt években már több alkalommal is helyezett ki a pécsi parkerdőket gondozó Biokom Nonprofit Kft. különböző táblácskákat, hogy felhívja a túrázók figyelmét a város környéki források vízminőségére, illetve ha nem fogyasztható a víz. A közelmúltban többek között a Kancsal forrásra került ki egy új tábla, amely szerint „A forrásvizet mindenki csak saját felelősségére fogyaszthatja” felirattal.

Lapunk kérdésére a Biokom-tól megtudtuk, a kormányhivatal népegészségügyi főosztályától kapott tájékoztatás alapján táblázták át a közelmúltban Pécs környékén a forrásokat. Ebből kiderül, a turisták által leglátogatottabb források vizéből a főosztály évente egy-egy alkalommal – március és június közötti időszakban – vesz mintát. Jelenleg 53 forrás vizét vizsgálták, Pécs, Orfű, Komló, Szigetvár környezetében, a Mecsekben és a Mecsek lábánál.

Az ellenőrzés általános kémiai és bakteriológiai vizsgálatokra terjednek ki, azonban a mintavételi eredmények csak egy pillanatnyi állapotot tükröznek. A források vizének minősége változó, a természeti környezet, a csapadék mennyisége, illetve egyéb szennyező források befolyásolják. A forrásvizekben akár a természetből, akár az emberi tevékenység következtében előfordulhatnak egészségre ártalmas szennyeződések, szervetlen vagy szerves anyagok, kórokozók.
A kémiai eredmények a vizek minőségére vonatkozóan állandónak tekinthetőek. A legjelentősebb paraméterek a nitrit és a nitrát tartalom, a határérték feletti nitráttartalom különösen a csecsemőkre veszélyes, mivel gátolja a vérben az oxigénszállítást. Fontos, hogy a nitrát forralással nem távolítható el a vízből.

A bakteriológiai eredmények a természeti adottságtól és a csapadék mennyiségétől függően folyamatosan változnak. A határérték feletti kórokozót tartalmazó vizek fogyasztása esetén gyomor- és bélrendszeri tünetek jelentkezhetnek, hányinger, hányás, hasmenés. Forralással ezen kórokozók nagy része elpusztítható.

Rendszeresen tisztítják a források környezetét

A Mecsekben összesen 250 forrást tartanak nyilván, ezekből  jelenleg több mint százhatvanat rendszeresen tisztítanak, azokat, amelyeknek a vízhozama az év nagyobb részében megfelelő és különböző szennyeződésnek nincs kitéve.

A legfrissebb laborvizsgálati eredmények alapján a Petőfi és az Istenkúti forrásnál maradt a „Nem ivóvíz” tábla, a Murom forrásnál a „Csecsemők és terhes anyák részére a víz fogyasztása tilos” tábla mellé kikerült a „Nem ivóvíz” is a magas nitrátion tartalom miatt. A Szamárkút forrásnál szintén maradt a „Csecsemők és terhes anyák részére a víz fogyasztása tilos” tábla. A Delelő, a Fecske, a Széchenyi, a Harangláb és  Kancsal forrásnál pedig „A forrásvizet mindenki csak saját felelősségre fogyaszthatja” tábla.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!