Közélet

2016.12.19. 18:21

Tesztüzemben rója Pécs utcáit az e-busz

Elektromos busz járja Pécs utcáit: olyan típust tesztelnek, amelyből várhatóan jövőre több is üzembe állhat a városban.

Nyaka Szabolcs (Dunántúli Napló)

Nagyon halk. Ez volt az első tapasztalatunk, amikor a magyar Evopro cég elektromos busza begördült a megállóba. A következő pedig az: nem kell aggódni amiatt, hogyan fogja bírni ez a jármű a mecseki hegyeket, hétfőn ugyanis gond nélkül felment a Dömörkapuhoz, ahol fogcsikorgató hideg fogadott minket. A jármű azonban remekül állta a sarat, azaz a fagyot is.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Félprofilból ilyen az E-busz (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

Az elektromos busz hétfő hajnalban állt tesztüzembe, s mint Csizi Péter országgyűlési képviselő lapunknak elmondta, az a típus érkezett, amelyből várhatóan 2017-ben már üzemszerűen közlekedhet több jármű Pécsett. Hiszen, mint ahogy arról beszámoltunk, egy közelmúltbeli kormányhatározat révén Pécsnek immár két forrás is rendelkezésére áll, hogy elektromos buszokkal folytathassa a buszcsereprogramot.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Így néz ki belülről (fotó: Löffler P.)
[/caption]

A mostani teszt célja, hogy minden üzemeltetési körülménnyel megismerkedhessenek Pécsett, felkészülhessenek a buszok kiszolgálására is. Emellett arra is mód van, hogy a gyártóval egyeztessenek, s ha kell, változtassanak, hogy a leginkább a pécsi viszonyoknak megfelelő buszokat használhassanak majd az utasok. A busz ezért a következő napokban minden olyan útvonalat többször is bejár, ahol a tervek szerint jövőre elektromos buszok fognak majd közlekedni: így például a Mecsek-oldal és a 44-es belvárosi járat vonala is sorra kerül.

Hegynek fel és le

Sokan aggódtak, hogy az elektromos járművek hogyan bírják majd Pécs hegyes-völgyes vidékét. Nos, magunk is láthattuk, a busz nemcsak gond nélkül falta a kilométereket a Dömörkapuig, de van még egy nagy előnye. Lefelé képes magát tölteni, azaz a változó domborzati viszonyok itt még kedvezőbbek is, mint egy alföldi táj, ahol folyamatosan egy síkban kell haladni.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Gond nélkül felment a Dömörkapuhoz (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

A próbaüzem hétfőn kezdődött, egyelőre utasok nélkül, ez a módszer várhatóan ma is folytatódik. A tervek szerint szerda délelőtt ingyenesen utasokat is szállít Pécsett, majd ezután indul vissza Budapestre – a töltöttségi szint a tegnapi tapasztalatok alapján erre energiát is tud biztosítani. Ezután Pécsett kezdődik meg a tapasztalatok kiértékelése, hogy mire 2017-ben üzemszerűen járnak majd az elektromos buszok, minden háttér és feltétel teljesen biztosítva legyen.

Hatalmas fejlődés két év alatt

Talán sok olvasónk emlékszik rá, hogy 2014-ben a Széchenyi téren mutatták be az Evopro egyik elektromos buszát. Korábban már írtunk róla, hogy ebben az ágazatban milyen gyors a fejlődés – ezt tegnap magunk is tapasztalhattuk. A most tesztüzemben járó buszban térfigyelő kamera, vandálbiztos ülések, belső kijelző is van (ez egyébként tegnap már a Tüke Busz feliratával köszöntötte az utasokat). Természetesen a mozgáskorlátozottakra is gondoltak: a jármű alacsonypadlós, és külön helyet biztosítottak a tervezés során a kerekesszékes utasoknak is. Menet közben is halk (nem is hiányzik a dízelmotor hangja), és nagyon jól gyorsul.

Nyaka Szabolcs (Dunántúli Napló) Így néz ki belülről (fotó: Löffler P.) Félprofilból ilyen az E-busz (fotó: Löffler Péter) Gond nélkül felment a Dömörkapuhoz (fotó: Löffler Péter) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!