Közélet

2015.08.29. 15:40

A boldogsághoz vezető utca

Darabont Mikold színésznő Erdélyből érkezett Pécsre tíz esztendeje, s rövid időn belül a teátrum meghatározó művésze lett. Funk Iván nyolc éve itt rendezett élesben először, s repülőrajttal indult, Ivanov című előadása rögtön eljutott a POSZT-ra. A két fiatal művész aztán az életben is egymásra talált a pécsi közegben.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

– Első látásra szerelem lett?

– Az Ivanov előadás kapcsán találkoztunk, s a vibrálás hamar kialakult, ami egyre mélyült a darab megszületésével – idézi a kezdeteket Mikold. 

– Én arra emlékszem, hogy eleinte abszolút nem ismertük egymást, majd egyre jobban ment az együttgondolkodás. Ez egy nehéz színmű, mély gondolatokkal, s a közös megértése vitt el minket a lelki közösségig – teszi hozzá Iván. Vázolja a végeredményt is: – Tavaly nyáron összeházasodtunk, polgári úton Budapesten, Mikold édesapja pedig lelkész Erdélyben, és Mezőcsáváson templomban is összeadott bennünket.

– Akkor tehát az életükben a színház és a való világ folyamatosan összekeveredik?

– Éppen ellenkezőleg. Én görcsösen igyekszem különválasztani a színpadot a magánélettől – fogalmaz Mikold. – Mindemellett akarva-akaratlan beszélünk otthon a munkánkról. Most a Boldogtalanok című Füst Milán színművet próbáljuk, de a nyáron már annyira eltelített bennünket, hogy egy hónapos szünetet rendeltünk magunknak, amikor tilos volt a színjátékról beszélni. 

– Pécsett élnek, holott egyikük sem pécsi. Mit jelent ez a mindennapokban?

– Én amikor idekerültem, nem- csak várost, de országot is váltottam, és idő kellett megszokni, hogy kiszakadtam a szülőföld biztonságából. Ez aztán olyan jól sikerült, hogy régóta itthon érzem magam, olyan érzéssel, hogy turista vagyok a saját városomban, ahol mindenkor örömmel indulok neki sétálni.

– Én született budapestiként érkeztem a színház hazai fővárosába, de már jobb itt, mint Budapesten. Mert itt közösségi a kultúra, mely állandóan vibrál az utcákon, tereken.

– Vannak Pécsett olyan helyek, amelyeket Mikold és Iván kiemelten a magáénak érez?

– A székesegyház előtti parkot gyakran felkeressük. Az emblematikus helyünk Schaár Erzsébet Utca című kiállítása, miután ott volt az első randevúnk. A Capri cukrászda is szent, a szüleink látogatásakor oda mindig betérünk. No és a Papnövelde utcát említeném, mert ott vettünk magunknak lakást.

Marosvásárhelyi, budapesti kezdet és más alternatívák

Darabont Mikold 1979-ben született Erdélyben, Szászrégenben. Marosvásárhelyen szerzett diplomát a Színművészeti Egyetemen, majd ugyanitt a Tompa Mihály Színházban játszott négy éven át, díjat nyert Kisvárdán a Határon Túliak Fesztiválján, s begyűjtött több elismerést Pécsett is, amióta a PNSZ tagja.

Funk Iván 1975-ben született Budapesten. Első nagy színházi sikere, hogy saját társulatukkal az V. Alternatív Színházi Szemlén 1999-ben fődíjat nyertek a Pintér Béla Társulattal megosztva, 2000-ben pedig ugyanitt különdíjat kaptak. 2007-ben végzett a Színművészeti Egyetem rendezői szakán, első kőszínházi rendezése az Ivanov volt Pécsett, tavaly A születésnapot vitte színre, idén pedig a Boldogtalanokkal jelentkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!