Közélet

2013.11.14. 11:23

A melegekről is kérdezi a katolikus híveket Ferenc pápa

Megérkeztek a Pécsi Egyházmegyéhez azok a kérdőívek, amelyek a katolikus egyházban mindeddig szinte tabuként kezelt kérdéseket is tartalmaznak. Dr. Udvardy György megyés püspök szerint a közösségektől visszaérkező kérdőívek több száz, ezer hívő véleményét tükrözik majd.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

A család témakörében összehívott, egy év múlva esedékes rendkívüli vatikáni szinódus előkészítéseként Ferenc pápa kérdőíveket küldetett ki a helyi püspöki konferenciáknak. Az egész világra kiterjedő felmérés kilenc témakörben harmincnyolc kérdést tartalmaz, közöttük meglehetősen kényesnek számítókat is: az azonos neműek közötti házasság problémájáról, a „nem szabályos” házasságban élők gyermekeinek egyházi neveléséről, a születéshez való hozzáállásról, az elváltak egyházba való  visszafogadásáról, illetve a zátonyra futott házasságok egyház általi felbontásáról is várják a hívek véleményét.

Dr. Udvardy György megyés püspök a Dunántúli Naplónak elmondta, a kérdőívek már megérkeztek a püspökségre, azokat hamarosan továbbítják a részegyházak számára. Hozzátette, különböző egyházi, elsősorban a családdal foglalkozó közösségek vezetőit, jogászokat, ügyvédeket kérnek fel a kutatás helyben való elvégzésére. Ez azt jelenti, hogy ők kérdezik meg a közösségek tagjait a kérdőívekben foglaltakról, és az annak alapján készülő összefoglalót küldik vissza a püspökségre, így azok több száz vagy akár ezer ember véleményét is tükrözhetik.

Arról tehát nincs szó, hogy a templomba betérőknek kellene kitölteniük a dokumentumot. Dr. Udvardy György hozzátette, újdonság, hogy maguk a kérdések is sajtónyilvánosságot kapnak (egyelőre angol nyelven, a Vatikán honlapján). Ennek köszönhetően azonban mindez nem éri váratlanul a híveket, így felkészültebben oszthatják meg véleményüket.

A felmérés nemzetközi, és a szinódus magyar vonatkozásairől a Dunántúli Napló csütörtöki számában olvashat. A baranyai napilapra ITT fizethet elő.

Címkék#Vokány#Babarcszőlős#Csebény#Erdősmecske#Hidas#Villánykövesd#Bánfa#Almáskeresztúr#Botykapeterd#Patapoklosi#páprád#Udvar#sumony#Matty#székelyszabar#Regenye#versend#pécsvárad#Zaláta#Magyarmecske#Drávacsehi#Magyarsarlós#Basal#Lánycsók#Kistamási#Vásárosbéc#maráza#gyod#Kisszentmárton#aranyosgadány#mágocs#Mozsgó#kisherend#Okorág#Kiskassa#Vejti#Gyöngyfa#drávaszabolcs#Pellérd#Felsőegerszeg#Martonfa#Bodolyabér#Orfű#Bicsérd#szászvár#Boldogasszonyfa#Ófalu#drávapiski#Siklósbodony#Kórós#Szágy#palkonya#Vékény#Ózdfalu#Nagynyárád#Varga#Magyarbóly#Szőkéd#szellő#Szilágy#Somogyviszló#Baranyahídvég#Kisnyárád#Abaliget#Kákics#Hetvehely#Márok#Szűr#lothárd#Pócsa#Belvárdgyula#Feked#Dencsháza#Illocska#Görcsönydoboka#Gordisa#Tékes#nagykozár#Egyházasharaszti#Ellend#Gyöngyösmellék#Kásád#Zádor#Nagyváty#véménd#birján#Magyarszék#Mecsekpölöske#Villány#keszü#szőke#Teklafalu#szajk#Hegyszentmárton#Bikal#Kátoly#komló#töttös#Ivánbattyán#Hásságy#Babarc#Kacsóta#nagyharsány#Drávafok#Dinnyeberki#Lippó#Csertő#Kisdobsza#Somogyapáti#Tengeri#Bisse#Romonya#Marócsa#Nagybudmér#Harkány#nagytótfalu#Rádfalva#Csarnóta#Adorjás#siklósnagyfalu#Drávasztára#Vásárosdombó#kisharsány#Erdősmárok#Szabadszentkirály#Ipacsfa#hobol#Kisvaszar#Szentlőrinc#Magyaregregy#Bogád#Pécsbagota#Pereked#Besence#várad#palotabozsok#Velény#Pécs#Liptód#Téseny#Nyugotszenterzsébet#Tófű#drávacsepely#Kétújfalu#himesháza#borjád#Nagyhajmás#Szilvás#Tarrós#Ivándárda#Kisdér#Vázsnok#Endrőc#Köblény#bár#túrony#Szebény#zók#Homorúd#alsómocsolád#Siklós#Tótszentgyörgy#Kémes#drávapalkonya#Óbánya#Sárok#Bosta#Máriakéménd#Cún#szalánta#Horváthertelend#Kislippó#Mecseknádasd#Helesfa#Merenye#Szárász#Gerényes#sósvertike#Sellye#Egyházaskozár#Baksa#Bogdása#szederkény#Kisbudmér#Cserkút#Sámod#Lapáncsa#Sásd#Majs#Drávaszerdahely#Máza#Kékesd#markóc#Szörény#Bürüs#Drávakeresztúr#Somberek#geresdlak#Lúzsok#görcsöny#Piskó#Újpetre#dunaszekcső#szentdénes#kökény#felsőszentmárton#Pécsudvard#Szentlászló#Kishajmás#csonkamindszent#gerde#Mánfa#Márfa#Ág#kistapolca#Bóly#bezedek#Magyarlukafa#kővágószőlős#Mindszentgodisa#Kemse#Szava#Nagypall#Mekényes#Okorvölgy#Hosszúhetény#Ibafa#Erzsébet#magyartelek#Kisbeszterce#Ócsárd#Kovácsszénája#nagydobsza#Kistótfalu#Sátorhely#Zengővárkony#Szaporca#Szalatnak#Kővágótöttös#Molvány#Kisjakabfalva#liget#Kisasszonyfa#Kölked#alsószentmárton#Garé#gödre#Szulimán#Oroszló#Diósviszló#Nagypeterd#Baranyajenő#Baranyaszentgyörgy#Drávaiványi#pogány#Vajszló#Berkesd#szemely#Bakonya#Kovácshida#egerág#Bogádmindszent#Rózsafa#Olasz#Csányoszró#Fazekasboda#Kárász#Tésenfa#Lovászhetény#Kozármisleny#Husztót#Bükkösd#Somogyhatvan#Almamellék#Tormás#cserdi#Nemeske#Old#Monyoród#Hegyhátmaróc#Magyarhertelend#Bakóca#meződ#Szentkatalin#Boda#Pécsdevecser#Katádfa#Hirics#beremend#Áta#Gilvánfa#Nagycsány#Apátvarasd#Peterd#Somogyhárságy#királyegyháza#szigetvár#Szentegát#Palé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!