Közélet

2014.10.27. 08:15

A postás, aki örömüzenetekkel csenget

Vezérigazgatói dicséretet kapott Szőke Tibor pécsi kézbesítő a posta jó hírének emeléséért. A fiatalember ugyanis igen népszerű a körzetében, miután személyesen megfogalmazott, kézzel írt kis boldogságkártyákat mellékel minden postai küldeményhez.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Ahogy szeretsz, úgy szeretnek! Tedd magad boldoggá, hogy örömére legyél másoknak is! Ez csak két szösszenet Szőke Tibor maga alkotta aforizmáiból, melyekből háromszázat mindig magánál hord, hogy kedvükre válogathassanak belőle György-akna lakói. György-aknáéi, mert a belvárosból a cigánysorra kérte magát a postás, hiszen itt az embereknek sokkal nagyobb szükségük van örömimpulzusokra.

– Mire jók a boldogságkártyák?
– A kézzel írott kis üzenetek mind a szeretetről szólnak. Hozzátenném, magát, a bölcsességet nem én találtam föl, egyszerűen csak a saját szívemből próbálom kicsit úgy formálni, hogy jobban érthető legyen.

– Milyen a fogadókészség?
– Három éve csinálom, és egyre jobb a hatása. Megjegyzem, én is jobban leszek attól, hogy adhatok, másrészt egy apró mosoly, egy kedves válasz minden kapcsolaton javít. Persze vannak, akik bolondnak néznek, de azt hiszem, egyre csökken a számuk. No és akad, akinél csak három másodpercig tart, és olyan is, aki napok múlva úgy fogad, hogy fokozzam még a múltkori jókedvét, töltsem fel újra egy kis örömmel.

– Vannak kellemetlen élményei is?
– Nem mindig használ ez sem. Például a belvárosban kapott tőlem ilyen boldogságüzenetet az az idős hölgy is, akit nemrégiben meggyilkoltak, és jutott a kedves aforizmákból annak a középkorú nőnek is, aki a tettet a gyanú szerint elkövette.

– Mi indította el ezen az úton?
– Én gyakorló katolikus vagyok, s bár nem az állandó templomjárók közé tartozom, azért a hitet szeretném világi módon visszaadni az embereknek. Másfél évtizede írok egyre töményebb pozitív gondolatokat, s rájöttem, hogy nem elég ezt a neten, blogokban vagy Face­bookon hirdetni, kézbe kell adni a jókívánságokat, mert csak akkor építő igazán.

– Mit szólnak ehhez a munkahelyén?
– Elfogadták, mert nem hittérítőként tevékenykedem, ez csak egy pluszelem a munkámban. Azért választottam a György-aknai körzetet is, mert úgy éreztem, itt van a legnagyobb szükség a figyelmességre, az apró kis kedvességre. Itt még soha nem kaptam elutasító választ, és kamatostul viszonozzák nap mint nap a szeretet is. Megállítanak az utcán beszélgetni, nyitottak, kedvesek velem, sokkal több ez, mint ami a postásnak szól.

Vérében van a szociális érzékenység

Szőke Tibor 1980-ban született Siklóson, 1990-ben került Pécsre, az Anikó utcai általánosba járt, a Pollack Mihály-szakközépben kezdte a középiskolát, majd estin érettségizett. Több szakképzettséget is szerzett: szociális szervező és gondozó, családgondozó, közösségi pszichiátriai gondozó. Negyedik éve postás, és 15 éve ír aforizmákat, de nem tervezi könyvben a megjelentetésüket, mert mint mondja: ennek csak írott formában, kézbe adva van hatása. Felesége Nikolett, ugyancsak postai dolgozó, lányuk, Luca egyéves, most várják a kistestvérét.

Címkék#Siklós

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!