Közélet

2014.12.19. 11:32

A PTE klinikáin varázsolnak ünnepi hangulatot a Mecsekerdő ajándék fenyői

Több évtizedes hagyományként karácsony közeledtével a Mecsekerdő Zrt. fenyőfát adományoz rászoruló családoknak, szervezeteknek, intézményeknek, egyházaknak. A megajándékozottak között – mint minden évben – a Pécsi Tudományegyetem klinikái is szerepelnek. (x)

BAMA

Ebben az évben összesen mintegy 80 db 1,5–2 méter magas fa jut el az egyetem különböző, gyógyító tevékenységet folytató egységeihez, például a gyermekklinikára s az onkológiára. A Mecsekerdő Zrt. mint felelősségteljes erdőgazdálkodó a fákat nem az erdőből vágja ki, hanem kimondottan erre a célra létesített karácsonyfatelepeken termeli.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjánál örömmel fogadták a szebbnél szebb fenyőfákat. „A betegek lelkiállapotán nagyon sokat javíthat a kórházakban egy-egy szépen feldíszített karácsonyfa, különösen igaz ez a kisbetegekre a gyermekklinikán” – mondta a fenyőfák átvételét követően Decsi Tamás professzor, a PTE Klinikai Központ főigazgatója. A közel 80 fenyőfából szinte valamennyi pécsi klinikára jutott. A díszítést a klinikai munkatársak végezték nagy lelkesedéssel; voltak, akik otthonról is hoztak hozzá díszeket, hogy még szebb legyen a karácsonyi ünnep szimbóluma.

Utánozhatatlan évbúcsúztató az erdőben

Tapintható csend, harapható friss levegő kint, konyakos vaddisznópörkölt aszalt szilvával, dödöllével bent, az asztalon, táncos mulatság hajnalig, jókedv, pezsgő, 2015. Mintha egy képeslapot nézegetnénk, pedig ez lesz a valóság december 31-én a Mecsekerdő Zrt. Kövestető Vendégházában, ahol még van néhány szabad hely az idei év búcsúztatására. Az erdő közepén található vendégházban kétágyas fürdőszobás szobákkal, szaunával, téli teákkal, többfogásos szilveszteri menüvel és szerencsehozó bőrös malacsülttel várják az új évet köszöntőket. Részletek: www.mecsekerdo.hu

Mecsekerdő-utalvány – erdei kalandok ajándékba

Sokszor nehéz a választás: mivel is szerezzünk örömet szeretteinknek, barátainknak, üzleti partnereinknek. A Mecsekerdő-­utalvánnyal számos turisztikai és egyéb szolgáltatást igénybe vehet a Mecsekerdő Zrt.-nél. Az 5000 és 10?000 Ft-os ajándékutalvánnyal fizethet a Mecsextrém Erdei Kalandparkban, az erdőgazdaság valamennyi szálláshelyén, felhasználhatja a vadászati szolgáltatásokra, időszakos erdei táborokra, de vásárolhat vele a Mecsekerdő Zrt. vendégházaiban és központjában az ajándékpolcok termékeiből vagy az erdőgazdaság által előállított Naturalé gyümölcslevekből is. Az utalvány szabadon átruházható, így ajándékba is adható. Tehát születésnapra, nászajándékba, karácsonyra – minden alkalomra tökéletes!

Információ és vásárlás: Mecsek­erdő Zrt. 7623 Pécs, Rét u. 8. Tel.: 72-508-297, e-mail: [email protected].

Mézes hetek a vendégházakban

Fahéj- és szegfűszegillatú mézeskalács szív kis dobozkában, akác vagy hársméz apró üvegben a szállodai szobába bekészítve, mellettük programajánló, merre induljunk, ha Dél-Dunántúl helyi termelői közül azokat szeretnénk megismerni, akik mézet vagy e finomságot tartalmazó, más helyi terméket készítenek. December végéig Baranya, Somogy, Tolna megye számos szállodája – így a Mecsekerdő Zrt. négy vendégháza is Sasréten, Nagymátén, Kövestetőn és Mészkemencén – és helyi termelője kényezteti szívet és garatot melengető, mézes meglepetésekkel vendégeit.
A kirándulós programok közül nem hiányoznak azok a vidéki, hagyományőrző kézművesek sem, akik nyitott műhelyeikben bemutatják és megvásárlásra ajánlják a mézfogyasztáshoz kapcsolódó tárgyaikat. A fazekasok mézescsuprai, a fafaragók mézpörgető kanalai nemcsak minden háztartás hasznos és szép kellékei, de egy közös családi kirándulás szép emlékei is lehetnek. www.kezmuvesizeink.hu, www.mecsekerdo.hu.

Naturalé homoktövises alma ízben

Egy régi közmondás szerint: „napi egy alma – az orvost távol tartja”. Télen sem kell mellőznünk az értékes vitaminokat, nyomelemeket, hiszen a Mecsekerdő Zrt. Naturalé termékcsaládja az érett gyümölcsök élményét zárja dobozba. A frissen préselt 100%-os gyümölcslevekben nincs tartósítószer, aroma, víz, hozzáadott cukor, a csomagolásként használt speciális fólia pedig lehetővé teszi, hogy a felbontott gyümölcslé akár 3 hétig is megőrizze minőségét. A termékcsaládban a 100%-os alma mellett 100%-os meggylé is található, újdonság a homoktövises alma, de élvezhető a feketeribizli, a meggy, a szeder vagy a bodza levével kevert almalé különleges zamata is.

Kitűnő egészséges ajándék lehet a gyümölcslé karácsonyra is, ráadásul decemberben minden 3 db bármilyen Naturalé termék vásárlása esetén 1 db Mecsekerdő vászontáskát, 3 doboz 3 l-es gyümölcslé vásárlása esetén egy 1 l-es almalét kap ajándékba a vásárló.  Ha pedig valaki 4 doboz 3 l-es Naturalét vesz, plusz egy 3 l-es natúr almalét vihet haza a cég ajándékaként. Az akcióban részt vevő értékesítési pontok: Mecsekerdő Zrt. Központja (Pécs, Rét u. 8.), Pécsváradi, Sásdi és Szigetvári Erdészete, az Erdei Melléktermék Felvásárló és Feldolgozó Telep, valamint az erdőgazdaság pécsi vásárcsarnokban lévő árusítóhelye (Pécs, Bajcsy-Zs. u. 25.). www.mecsekerdo.hu

Az összeállítás a Mecsekerdő Zrt. támogatásával készült. Összeállította: Kaszás Endre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!