Közélet

2009.09.02. 07:47

A püspökség köszönete a millennium résztvevőinek

Kedd délután a püspöki palotában Mayer Mihály mondott köszönetet a millenniumi rendezvények segítőinek, közreműködőinek. A fogadásra meghívást kaptak többek között a városi rendőrkapitányság, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a polgárőrség képviselői, valamint lapunk, a Dunántúli Napló.

K. F.

A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye a szabadtéri hálaadó szentmise, majd az esti koncert volt.

Kedden az is elhangzott, hogy bár a főünnep elmúlt, az év hátralévő részében még sok olyan program lesz, mely a pécsiekhez, baranyaiakhoz szól. Így például Egyházzenei Fesztivál lesz szeptember 6-13-ig Pécsett a város templomaiban és a Cella Septichorában. Fellépnek helybéli  kórusok és énekegyüttesek, valamint orgonaművészek. Az ünneplésbe bekapcsolják a napi szentmiséket is.

Szeptember 11-én pénteken 10 órától lesz a székesegyház felújított orgonájának bemutatása az ország orgonaművészei számára. Végül az Európai Katolikus Zenei Szervezetek konferenciájának ad otthont a megyeszékhely szeptember 9-e és 12-e között. Erre tucatnyi uniós ország vezető egyházzenészeinek érkezését várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!