Közélet

2012.05.10. 20:18

A Strabag–Közgép háromból három pályázatot nyert a Mecsek-Drávában

Az osztrák építőipari multi, a Strabag, és vélhetően a Fidesz korábbi gazdasági igazgatója, Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt. vitt mindent eddig a nettó 16,8 milliárdos nagy, régiós hulladékgazdálkodási program, a Mecsek-Dráva magyarországi pályázati kiírásain.

B. A. (Dunántúli Napló)

A legnagyobb falatot jelentő nettó 9,3 milliárdos megbízási szerződést pénteken írhatják alá a 313 baranyai, somogyi és tolnai várost és községet tömörítő Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás ülésén. Az elnyert munka három helyszínen (Kökény, Barcs, Marcali) hulladékkezelő központ kialakítását célozza.

A Mecsek-Dráva 9 milliárdos fejezetére 2010 tavaszán a Strabag–Közgép társulás egyedüliként pályázott. Hogy az uniós nyílt közbeszerzési eljárásban miért nem akadt ellenfelük, nem tudni, de 2010 nyarán emiatt eredménytelenné kellett nyilvánítani a közbeszerzési eljárást. Nem sokkal később a parlament módosította az erről szóló jogszabályt, s eltörölte azt a rendelkezést, hogy egyedüli pályázó nem nyerhet. Így sem volt egyszerű a helyzet, mert túl drágán dolgozott volna a Strabag–Közgép páros – ezt még időben orvosolták.

Azt már Papp Gábortól, az önkormányzati társulás intézményvezetőjétől tudtuk meg, hogy a Strabag–Közgép 10,3 milliárdos ajánlatát sikerült 9,35 milliárdra mérsékelniük, igaz, akkor már meghívásos tárgyalások útján egyezkedtek. Papp Gábor sem tagadta, hogy az utolsó pillanatban köthetik meg a szerződést e programelemre, s ha ma nem fogadják el a kivitelezőt, elveszhetne a még 2008-ban megnyert nagy uniós program. Egyébként a Strabag 90, a Közgép 10 százalékos részt vállal a munkából.

A Mecsek–Dráva Programban már csak egy nagy pályázati elem van hátra, egy ötmilliárdos eszközbeszerzés, amelyre ősszel írnak ki közbeszerzést.  

Várhegyiék is feltűnnek

Markáns része a programnak a hulladéklerakók rekultivációja, ez lassan be is fejeződik. A pályázaton a Strabag MML Kft., a Közgép Zrt. és a Geohidroterv Kft. konzorciuma lett a befutó, nettó 3,2 milliárdos megbízással. E program kommunikációs feladataiból a Prestige Média Kft. is kiveheti a részét, e cég ügyvezetője a Fidesz volt párt és kampányigazgatója, Várhegyi Attila. A Strabag-Közgép az átrakóállomások nettó 2,3 milliárdos kialakítására is sikerrel pályázott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!