20°
21°

A szabadságunkért újra harcolni kell!

A borús, metszően szeles időben mintegy ezer ember jött össze vasárnap délelőtt a Kossuth téren március 15-ét ünnepelni.

A hivatalos városi megemlékezésen a szónok dr. Gőzsy Zoltán, a PTE oktatója az ország felvirágoztatásáért zajló XIX. századelő akcióinak gyűjtő- és gyújtópontjának nevezte az 1848. március 15-i eseményeket, majd a Testvárvárosok terei iskola diákjai adtak műsort, s két tucatnyi hivatal, intézmény politikai szervezet koszorúzta meg a Kossuth szobrot.

Aztán a 48-as térre vonult át a sokadalom lovas huszárok vezetésével, ahol ugyancsak megkoszorúzták az emlékművet.

Baranyai kitüntettek március 15-e alkalmából

Széchenyi-díjas: Hebling János az MTA doktora, a PTE fizikusa, Kovács L. Gábor egyetemi tanár, a Szentágothai Kutatóközpont elnöke.

Kiváló művész: Lovas Pál táncművész.

Liszt Ferenc díj: Várdai István gordonkaművész.

Munkácsy-díjas: Colin Foster szobrász és Somody Péter festőművész.

Magyar Ezüst Érdemkereszt: Varga Márta a kormányhivatal mohácsi járási hivatalának gyermekvédelmi és gyámügyi ügyintézője.

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje: Kovács Zsuzsanna a Pécsi Művészeti Gimnázium balettmestere.

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje: dr. Fischer Ferencné dr. Dárdai Ágnes, a  PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója, valamint dr. Gerner Zsuzsanna, a PTE Germanisztikai Intézetének igazgatója.

Magyar Arany Érdemkereszt: Völgyesi Gyula, Kozármisleny korábbi polgármestere.

gyorskorcsolya
Magyar állampolgár lett az olimpiai ezüstérmes
Színház / 35 perce
Götz Attila kapta idén a Szendrő-díjat
A díjra azok a művészek jelölhetők, akik legalább három éve tagjai a társulatnak.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, drága édesanyánk, nagymamánk, VARGA ISTVÁNNÉ Braun Mária életének 74. évében csendesen elhunyt. Feledhetetlen halottunktól 2018 október 19.-én 13.30 órakor veszünk búcsút a magyarhertelendi temetőben. Előtte szentmise 13.00 órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOCZ ISTVÁN volt hosszúhetényi lakos 70 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2018. október 20-án 10 órakor lesz a hosszúhetényi római katolikus templomban. Részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló szerettei
Megrendülve tudatjuk, hogy drága gyermekünk, szeretett rokonunk, ROMÁNOVITS GÁBOR 35 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2018. október 19-én pénteken 11 órakor lesz a Szigetvár turbéki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Arany volt a szíved, szeretet az életed. De Isten elhívott a végtelenbe, mert szeretett. Örök hála és köszönet az egymással töltött gyönyörű szép évekért. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BALÁZS PÉTER halálának 13. évfordulóján. Szeretteid
Fájdalommal tudatjuk, hogy CZAKÓ BARNABÁSNÉ Kenedi Mária 89 éves korában elhunyt. Temetése 2018. október 20-án 11 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, a falu lakóinak, akik szeretett gyermekünket, BECK PÉTERT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik JENEI GÁBORNÉ temetésén részt vettek, őt utolsó útjára elkísérték, és sírját a szeretet virágaival borították. A gyászoló család
"Hidd el, nincs vége. Ha meghalunk, egy új világba indulunk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy LÉVAI DEZSŐ 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. október 24-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, LŐRINCZ JÓZSEF asztalos mester cserkúti lakos 95. évében elhunyt. Temetése 2018. október 19-én 13.30 órakor lesz a cserkúti temetőben. Előtte gyászmise. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, LEDŐ LÁSZLÓ 62 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2018. október 19-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy drága szerettünk, GYIMESI TIBORNÉ 70 éves korában elhunyt. Temetése 2018. október 17-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LUKÁCS ZOLTÁN pécsi lakos életének 89. évében 2018. szeptember 27-én csendben elhunyt. Utolsó útjára 2018. október 19-én 13.30 órakor kísérjük a pécsi köztemető díszterméből. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LOWESCHER JÁNOSNÉ Zsoldos Mária garéi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 2018. október 18-án 15 órakor a garéi református temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FRÖLICH JÓZSEF magyarsarlósi lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése 2018. október 17-én 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a magyarsarlósi temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamám, HORVÁTH KÁROLYNÉ Szentes Anna volt szentlászlói lakos 84 éves korában szíve örökre megpihent. Temetése 2018. október 18-án 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család