Közélet

2011.10.10. 17:08

A volt pécsi püspök nem kötött vádalkut - legalábbis ezt állítja

Egy rendőrségi idézést sem kapott még, semmivel nem vádolták eddig - nyilatkozta Mayer Mihály.

M. B. (Dunántúli Napló)

Az elmúlt napok során több helyütt is napvilágot látott az a feltételezés, hogy a pécsi egyházmegyével kapcsolatos nyomozás egyik lehetséges érintettje, Mayer Mihály volt pécsi megyés püspök vádalkut kötött a nyomozó hatósággal.

Ő maga hétfőn egy televíziós nyilatkozatában határozottan cáfolta, hogy vádalkut kötött volna, s ezért nem került még sor gyanúsítotti meghallgatásokra a pécsi egyházmegyét érintő nyomozás során.

– Egyetlenegy rendőrségi idézést sem kaptam, semmivel nem vádoltak eddig, és mindazoknak, akik ezt feltételezik és akik ezt mondják, valami érdekük fűződik ehhez. Hogy kinek az érdeke, arról én nem akarok beszélni – mondta Mayer Mihály.

Amint arról beszámoltunk, a volt megyés püspök augusztus elejétől a Szekszárd-Belvárosi Plébániához kapcsolt településeken lelkipásztori kisegítői szolgálatot végez. Többek között a szülőfalujában, a Tolna megyében található Kisdorogon, Bonyhádvarasdon és Tevelen.

Mayer Mihály a Dunántúli Naplónak júliusban adott interjújában úgy fogalmazott a nyomozásról szólva: ahogy életét Isten kezébe helyezte, ugyanúgy a becsületét is. Nem omlott össze, nem változott meg, tulajdonképpen most is ugyanúgy él, ahogy korábban.

Továbbra sincsenek gyanúsítottak az ügyben

Az egyházmegyével kapcsolatos nyomozást a somogyi főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt rendelte el, azt követően, hogy többen is feljelentést tettek vélt visszaélések miatt. A vizsgálatot a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon külön nyomozócsoport végzi. Az eljárásra vonatkozóan nem kívánnak nyilatkozni mindaddig, amíg azt le nem zárják.

Információink szerint továbbra sem gyanúsítottak meg senkit semmivel. A tanúk kihallgatása folyamatosan zajlik, s a már korábban lefoglalt iratokat szakértők is vizsgálják.

Állásfoglalásuk elkészítése viszont a jelek szerint hosszabb időt vesz igénybe, s minden bizonnyal megállapításaiktól is függ, milyen irányban folytatják tovább a nyomozást, az események várhatóan ezt követően gyorsulhatnak fel. Mindez azonban várhatóan akár még további hónapokat is igénybe vehet, így egyelőre nem tudni, mikor zárulhat le az immár csaknem egy esztendeje tartó eljárás.

M. B. (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!