Közélet

2013.03.07. 08:32

Akár új helyen lakatolhatunk

A pécsi önkormányzat a Pécsi Tudományegyetemmel közösen egy új lakatfal kialakítására írt ki pályázatot.

Babos A. (Dunántúli Napló)

A város egyik szimbóluma lett a lakatfal, ezért is örvendetes, hogy a szerelmesek hamarosan új helyen hagyhatnak majd emléket Pécsett, és őrizhetnek ekként magukban egy jó emléket Pécsről, mondta Nagy Csaba pécsi alpolgármester azon a sajtótájékoztatón, ahol a lakatfal jövőjéről volt szó.

Talán emlékeznek olvasóink, hogy két éve egy második lakatfalat is felavattak Pécsett, hozzáépítve az eredetihez, de lassan már ez utóbbi is betelik. Állítólag sikerült megszámolni, és a két helyszínen mintegy tízezer lakat van immár. A pécsi önkormányzat emiatt a Pécsi Tudományegyetemmel közösen egy új lakatfal kialakítására írt ki pályázatot, főként a pécsi egyetemisták ötleteit, terveit várják.

Bachmann Bálint, a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar dékánja közölte, hogy a pályázatot a kar honlapjáról lehet letölteni, a beadási határidő pedig április 8-a. A győztes pályázat kivitelezését, vagyis az új lakatfal elkészítését a fémgyártással is foglalkozó pécsi Matro Kft. vállalta, az átadást az idei POSZT idején tartják majd.

Csaba Ders, Pécs főépítésze szerint az új pécsi lakatfal pályázata is egyfajta szimbólum lehet: annak mintája, milyen messze juthat Pécs, ha az önkormányzat, az egyetem és a helyi, tenni akaró vállalkozások egy cél érdekében összefognak. Érdeklődésünkre elmondta, hogy az építész- vagy művészhallgatóktól azt várják, hogy újraértelmezzék a lakatfalat, vagyis nem feltétlenül kell a jelenlegi helyszínben, annak közelében, illetve a jelenlegihez hasonló megjelenésben gondolkodniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!