Közélet

2015.09.14. 17:46

Aukciót rendeztek a gombák Mozartjának

Országos szarvasgomba-aukciót tartottak Kárászon. Az érdeklődők nemcsak vásárolhattak a „gombák Mozartjából”, látványfőzésen és szarvasgomba-keresésen is részt vehettek.

K. E. I.

* a szarvasgombát, jellegzetes íze és illata miatt fűszerként használhatjuk fel
*az Osztrák-Magyar Monarchia nagy szarvasgomba-fogyasztó volt, és csak később került le az étlapról
* egy kiló szarvasgomba kb. 40 ezer forint, de egy 2000-5000 forintos darab egy egész családra való ételhez elég (akár többször is); az éttermi adag kb. 1 dkg, ami 400 forint


Úttörő tettet hajtott végre a hétvégén Kárász: a megyében először rendezett szarvasgomba-aukciót. A bátor kísérletekről híres község pár év alatt régiós szintű pálinkaversenyt és nemzetközi hírű gombafesztivált is összehozott. Ehhez sorakozott most fel a I. Országos Szarvasgomba Aukció.

Bár a rendezvény elsőre nem mozgatott meg tömegeket, a kis baranyai község már most túlszárnyalta Szilvásváradot, ahol az első szarvasgombanapon mindössze kilencen vettek részt. A távolmaradást egyébként könnyű megérteni, ha arra gondolunk, hogy egy kiló szarvasgombáért 40 ezer forintot kérnek. (Az éttermi mennyiség általában 1 dkg, ami 400 forint.) A főként fűszerként használt szarvasgomba ugyanis ritka, a föld alatt terem, megtalálásához kiképzett kutyákra van szükség.

Aki hétvégén részt vett az aukción, emellett sok minden mást is megtanulhatott a szakmai előadások és a vásár ideje alatt. Így például hogy a szarvasgombát csak a kész ételbe érdemes belereszelni, mert 50 fokos hőmérséklet felett elveszíti a zamatát; vagy hogy a szarvasgomba vajas pirítóssal, előételnek is kiváló. Mezei Attila, a Kárászi Gombászkör vezetője arra is rámutatott, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia nagy szarvasgomba-fogyasztó volt, és ez a csemege csak később került le az étlapról.

Ma Baranyában alig akad vendéglátó egység, ahol találhatunk szarvasgombás ételeket. Ezzel szemben Olaszországban és Franciaországban rendszeresen tartanak szarvasgomba-aukciókat, -piacokat, ahol az éttermek beszerezhetik a számukra szükséges mennyiséget. (Szerencsére a szarvasgombát le lehet fagyasztani.) Kárászon most az a nem titkolt cél, hogy visszacsempésszék ezt a helyi kincset az asztalra.

Címkék#Kárász

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!