Közélet

2012.08.20. 17:02

Az államalapítás emlékére áldották meg a magyarok kenyerét

Böjte Csaba erdélyi Ferences-rendi szerzetes beszélt hétfőn, a magyarok kenyere megszegése előtt Pécsett, az államalapítás ünnepén.

Babos Attila (Dunántúli NApló)

Szent István hitét, bátorságát és szellemiségét kívánta a magyaroknak Pécsett, a Szent István téren, az államalapítás ünnepén Böjte Csaba erdélyi Ferences-rendi szerzetes, aki Páva Zsolt pécsi polgármesterrel együtt szegte meg a magyarok kenyerét. Az új kenyeret Garadnay Balázs pécsi helynök szentelte meg.

A dévai szerzetes jó példaként arról beszélt, hogy az államalapító király hihetetlennek tűnő álmát és rendelkezését megvalósította az ország, és rövid idő alatt minden tíz falu épített egy templomot, Pécsett püspökség, Pécsváradon apátság alapult.

A nemzet kenyerét hétfőn hajnalban kezdték el sütni, a Pécsi Pékinas Kft. üzemében. Prof. dr. Korinek László jogtudós, pécsi egyetemi tanár, a kezdeményezés ötletadója arról beszélt, hogy a magyarok kenyere valóban az összetartozást testesíti meg, köszönhetően az összefogásnak, amely általa létrejött, s azt is megmutatja, mennyi munka kell ahhoz, hogy mindennapi kenyerünk az asztalunkra kerülhessen.

A 95 éves Antal atya, Erdély legidősebb papja is szólt az egybegyűltekhez a nemzeti összetartozás fontosságáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!