Közélet

2013.12.21. 20:50

Az év végéig kell megrendelni a gázos felülvizsgálatot

Először a 32 évnél régebben, vagy ismeretlen időpontban beüzemelt gázrendszereket vizsgálják. A vizsgálat költségeit a szolgáltató állja, az esetleges javításokét a fogyasztó.

Hajdu Zs. (Dunántúli Napló)

Az év végéig, december 31-ig kell megrendelniük a szolgáltatótól a gázberendezések (azaz az idomok, a készülékek) és csatlakozó vezetékek műszaki-biztonsági felülvizsgálatát azoknak a gázfogyasztóknak, akiknél 1981. január 1-je előtt vagy ismeretlen időpontban helyezték üzembe a rendszert. A megrendelés alapján a szolgáltató a felülvizsgálatot a fűtési időszakot követően, 2014. április 15-e és szeptember 30-a között végezteti el, amiért nem kell külön fizetniük a fogyasztóknak. Az 1981. január 1-je utániaknál a gázmérőcserével azonos időpontban kell az időszakos felülvizsgálatot elvégezni.

A felülvizsgálat kapcsán több iratot is be kell mutatniuk a lakóknak, ezek közül az egyik a gázkészülékek (azaz a kazán, a bojler, a konvektor) karbantartásáról szóló igazolás, amely a flexibilis csatlakozóelemre is kiterjed, mert ezek csak korlátozott ideig használhatók. Szintén be kell mutatni a kéményes készülékek esetében a kéményseprők által elvégzett műszaki felülvizsgálatot igazoló dokumentumot. Ha például nyílászárócsere történt, akkor a légellátás méretezését is dokumentálni kell, illetve ha készülékcsere is volt, és az eredetihez képest megváltoztak a légellátási vagy füstgáz-elvezetési feltételek, akkor annak műszaki átvételéről szóló dokumentum is kell.

A felülvizsgálat során a szakemberek az üzembe helyezéskor hatályos műszaki-biztonsági szabályoknak való megfelelést, illetve a biztonságos üzemeltetést befolyásoló feltételeket ellenőrzik minden esetben. A dokumentumok, a feltételek megléte és a helyszíni felülvizsgálat együtt határozzák meg a vezeték és a berendezések műszaki-biztonsági szempontból történő megfelelőségét.

A hibák, hiányosságok megszüntetése, pótlása az ingatlan tulajdonosának feladata.

Kérelem írásban

A műszaki-biztonsági felülvizsgálat elvégzésének megrendelését a tulajdonosnak írásban kell megtennie. A megrendelés alapján a gázszolgáltató a felülvizsgálatot a hitelesítéssel összefüggő gázmérő cseréjével egy időben végezteti majd el. Az írásos megrendelőt többféle módon is eljuttathatják a fogyasztók a szolgáltatóhoz.

Megtehetik személyesen az E.ON ügyfélszolgálati irodáin leadva, vagy postai úton az E.ON Ügyfélszolgálati Kft., 7602 Pécs Pf.: 197. címen, vagy elektronikus úton a [email protected] e-mail címen.

Címkék#Vokány#Babarcszőlős#Csebény#Erdősmecske#Hidas#Villánykövesd#Bánfa#Almáskeresztúr#Botykapeterd#Patapoklosi#páprád#Udvar#sumony#Matty#székelyszabar#Regenye#versend#pécsvárad#Zaláta#Magyarmecske#Drávacsehi#Magyarsarlós#Basal#Lánycsók#Kistamási#Vásárosbéc#maráza#gyod#Kisszentmárton#aranyosgadány#mágocs#Mozsgó#kisherend#Okorág#Kiskassa#Vejti#Gyöngyfa#drávaszabolcs#Pellérd#Felsőegerszeg#Martonfa#Bodolyabér#Orfű#Bicsérd#szászvár#Boldogasszonyfa#Ófalu#drávapiski#Siklósbodony#Kórós#Szágy#palkonya#Vékény#Ózdfalu#Nagynyárád#Varga#Magyarbóly#Szőkéd#szellő#Szilágy#Somogyviszló#Baranyahídvég#Kisnyárád#Kákics#Hetvehely#Márok#Szűr#lothárd#Pócsa#Belvárdgyula#Feked#Dencsháza#Illocska#Görcsönydoboka#Gordisa#Tékes#nagykozár#Egyházasharaszti#Ellend#Gyöngyösmellék#Kásád#Zádor#Nagyváty#véménd#birján#Magyarszék#Mecsekpölöske#Villány#keszü#szőke#Teklafalu#szajk#Hegyszentmárton#Bikal#Kátoly#komló#töttös#Ivánbattyán#Hásságy#Babarc#Kacsóta#nagyharsány#Drávafok#Dinnyeberki#Lippó#Csertő#Kisdobsza#Somogyapáti#Tengeri#Bisse#Romonya#Marócsa#Nagybudmér#Harkány#nagytótfalu#Rádfalva#Csarnóta#siklósnagyfalu#Drávasztára#Vásárosdombó#kisharsány#Erdősmárok#Szabadszentkirály#Ipacsfa#hobol#Kisvaszar#Szentlőrinc#Magyaregregy#Bogád#Pécsbagota#Pereked#Besence#várad#palotabozsok#Velény#Pécs#Liptód#Téseny#Nyugotszenterzsébet#Tófű#drávacsepely#Kétújfalu#himesháza#borjád#Nagyhajmás#Szilvás#Tarrós#Ivándárda#Kisdér#Vázsnok#Endrőc#Köblény#bár#túrony#Szebény#zók#Homorúd#alsómocsolád#Siklós#Tótszentgyörgy#Kémes#drávapalkonya#Óbánya#Szolgáltatás: gáz#Sárok#Bosta#Máriakéménd#Cún#szalánta#Horváthertelend#Kislippó#Mecseknádasd#Helesfa#Merenye#Szárász#Gerényes#sósvertike#Sellye#Egyházaskozár#Baksa#Bogdása#szederkény#Kisbudmér#Cserkút#Sámod#Lapáncsa#Sásd#Majs#Drávaszerdahely#Máza#Kékesd#markóc#Szörény#Bürüs#Drávakeresztúr#Somberek#geresdlak#Lúzsok#görcsöny#Piskó#Újpetre#dunaszekcső#szentdénes#kökény#felsőszentmárton#Pécsudvard#Szentlászló#Kishajmás#csonkamindszent#gerde#Mánfa#Márfa#Ág#kistapolca#Bóly#bezedek#Magyarlukafa#kővágószőlős#Mindszentgodisa#Kemse#Szava#Nagypall#Mekényes#Okorvölgy#Hosszúhetény#Ibafa#Erzsébet#magyartelek#Kisbeszterce#Ócsárd#Kovácsszénája#nagydobsza#Kistótfalu#Sátorhely#Zengővárkony#Szaporca#Szalatnak#Kővágótöttös#Molvány#Kisjakabfalva#liget#Kisasszonyfa#Kölked#alsószentmárton#Garé#gödre#Szulimán#Oroszló#Diósviszló#Nagypeterd#Baranyajenő#Baranyaszentgyörgy#Drávaiványi#pogány#Vajszló#Berkesd#szemely#Bakonya#Kovácshida#egerág#Bogádmindszent#Rózsafa#Olasz#Csányoszró#Fazekasboda#Kárász#Tésenfa#Lovászhetény#Kozármisleny#Husztót#Bükkösd#Somogyhatvan#Almamellék#Tormás#cserdi#Nemeske#Old#Monyoród#Hegyhátmaróc#Magyarhertelend#Bakóca#meződ#Szentkatalin#Boda#Pécsdevecser#Katádfa#Hirics#beremend#Áta#Gilvánfa#Nagycsány#Apátvarasd#Peterd#Somogyhárságy#királyegyháza#szigetvár#Szentegát#Palé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!