Közélet

2011.01.06. 07:50

Az önfeljelentő ügyvéd miatt százmilliót bukhat a város

Csaknem 90 millió forintja veszhet Kozármislenynek, mert arra a pécsi ügyvédre bíztak pénzt, aki sikkasztás miatt feljelentette magát. Nem kizárt, hogy hasonló ügy miatt lett öngyilkos a német milliárdost „ígérő” helyi üzletasszony.

Babos Attila, K. M. A.

Kozármisleny 25 hektáros ipari parkot szeretne kialakítani az autópálya közelében, ehhez földterületekre van szüksége, amelyekért összességében 100 milliót is áldozna. Erről már 2007-ben született testületi döntés, ám amikor a földtulajdonosok megtudták, hogy a város a leendő vevő, többszörös árat kértek.

Völgyesi Gyula, Kozármisleny polgármestere megerősítette, dr. E. L. – a magát sikkasztásért feljelentő pécsi ügyvéd – 2009 nyarán már arról tárgyalt vele, hogy ő majd olcsón szerez a városnak telkeket. A 100 milliós keretet 2010-ig minden évben megszavazta a testület.

Az ügyvéd segítségével 2010 első felében vásároltak egy területet, az ügylet 12 millió forintjába került a városnak. Több üzlet nem köttetett, így a nyár végén visszakérték a pénzt, az ügyvéd haladékot kért, de októberre sem fizetett. Állítólag novemberre derült ki, hogy a jegyző nem jegyezte ellen a letétnek szánt összeget, ezért fegyelmi eljárást is indított, majd az ügyvéd ellen is feljelentést tettek. A pénzügyi vezetőt nyugdíjazták, ugyanakkor mindenki azt mondja, a hivatalban szabálytalanság történt, ennél több azonban valószínűleg nem, hisz ha a testület a letétre nem is, a tervezett 100 milliós ügyletre áldását adta.

Feleki szerint sem létezik a német milliárdos

A fentiekhez ugyan valószínűleg nincs köze, de egy másik, nagyon hasonló ügy is foglalkoztatja a kisvárost. December végén öngyilkosságot követett el H.-né B. É. Ő volt az, aki állítása szerint névtelenséget kérő német milliárdostól „hozott” milliókat Kozármislenybe, de a külföldi üzletember H.-nén keresztül uszodát és sporthotelt is ígért. Áprilisban H.-nét állítólag megverték, emiatt visszalépett a „milliárdos”, aki a futballcsapatot is szponzorálta. Ma már Feleki Attila, a sportegyesület elnöke, önkormányzati képviselő is úgy gondolja, hogy a „milliárdos” soha nem létezett. Feleki lapunknak elmondta, eleinte hitt az üzletasszonynak, mert a futballcsapat tényleg kapott szponzori pénzeket az ő közvetítésével, s a szálloda terveit is elkészítették.

Kiemelte: emiatt nem érte hátrány Kozármislenyt, a város emiatt nem veszített pénzt, a 20 milliós szállodai tervek ma is megvannak. Jegyezzük meg: az állítólagos megveretést követően kellett volna bemutatni a sporthotel felépítéséhez szükséges összeg javát. Több, egymástól független forrásból is úgy tudjuk: H.-né többeknek tartozott jelentős összeggel, állítólag összesen több száz millió forinttal. Ügyfeleinek jó befektetést ígért, s az elején egyeseknek fizetett is szép kamatokat, a tőkét azonban már ők sem kapták meg. Minden arra mutat, hogy a hotel és uszoda terve, valamint a német milliárdos csak mézesmadzag volt, egyfajta reklám lehetett, hogy H.-né minél szélesebb ügyfélkört építhessen ki.

A sportegyesület nem megy tönkre, de lényegesen szorosabb a költségvetése

Kozármislenyben olyan hírek is szárnyra kaptak, amelyek szerint az egyik ügy a sportegyesületet is érintheti, s akár tönkre is mehet a klub. Természetesen megkerestük Feleki Attila egyesületi elnököt, aki kategorikusan cáfolta a pletykát.

– Ez kizárt dolog, baromság! – mondta a sportvezető. – Az tény, november 29-én bejelentettük, hogy sokkal csekélyebbek az anyagi lehetőségeink, lényegesen szorosabb a költségvetésünk, ami elsősorban a futballistákat érintette. Aki akar, marad az új feltételek mellett, aki nem akar, távozhat. Feleki Attila ugyanakkor megerősítette, hogy a korábban H.-nén keresztül rendszeresen érkező pénzt bukták el.

Feleki Attilától megtudtuk, az öt szakosztály (asztalitenisz, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, ritmikus gimnasztika) működésére összesen 80–90 millió forintot fordítanak évente. Ebből mindössze 12 milliót kaptak az önkormányzattól – ami szokatlanul kevés –, illetve év közben további ötmilliót, amikor éppen nehéz helyzetben voltak, a többit egyéb támogatóktól, továbbá a tagdíjakból teremtették elő. A legtöbb pénz természetesen a futballra megy el, az NB II-es felnőttcsapat és az utánpótlás együttvéve mintegy hatvanmillió forintot emészt fel.

A sportvezető hozzátette, az utóbbi években átadott sportlétesítmények (sportcsarnok, fedett műfüves csarnok, nagy műfüves pálya) kifejezetten gazdaságosan működnek, rengetegen látogatják őket, a sportcsarnokban pedig sokszor még a szertárban is vannak edzéseik a ritmikus gimnasztikásoknak. 

Egymilliárdról beszélnek

Több informátorunk szerint akár az egymilliárd forintot is elérheti az az összeg, amellyel dr. E. L. nem tud elszámolni. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, a tartozásai miatt több halálos fenyegetést is kapott pécsi ügyvéd egyelőre szabadlábon védekezhet. Erről jogászok lapunknak azt mondták, feltételezik, hogy vádalkut köthettek az ügyvéddel. Többféle feltételezés is van arról, miként kerülhetett ennyi pénz az ügyvédhez. Uzsoraként kihelyezett pénz, egyfajta piramisjáték, sőt pénzmosás sem kizárt. Megbízható forrásból úgy tudjuk, E. L. jelentős, havi 5 százalék körüli kamatot ígért a nála letétben hagyott pénzre, s többeknek hosszú időn, akár egy éven át is fizetett.

Babos Attila, K. M. A. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!