Közélet

2015.04.23. 08:45

Az új pécsi vásárcsarnokról is tárgyaltak a pécsi közgyűlésen

Negyven napirendi pontot tárgyal ma a pécsi közgyűlés, ebből hetet zárt ajtók mögött.

G. E. (Dunántúli Napló)

17:10 - Újabb slágertéma, ismét új buszok jöhetnek Pécsre

Feltételes közbeszerzést írna ki a város 12+12 elektromos buszra. A forrás még nincs meg, de el kell indítani a folyamatot, ha lesz forrás akkor rögtön lehessen lépni. Az előző fejlesztési ciklusból bennmaradt, illetve egyszer már lekötött de újra felszabadult forrásokról van szó.

Az ellenzék felvetésére reagálva az alpolgármesterek kifejtették, hogy eddig tűzoltásról volt szó, most lehet fejleztésekkel foglalkozni.
Kunszt Márta azért nem fogja megszavazni mert a 85 oldalas előterjesztést csak ebédszűnet után osztották ki.

Az előterjesztést a képviselőtestület 19-1-1 arányban elfogadta.

Köszönjük az egész napos figyelmüket, mára befejeztük a közvetítést!

16:31 - Vásárcsarnok: tervpályázat elfogadva

19 igen 5 tartózkodás mellet arányban elfogadta a közgyűlés a tervpályázatról szóló előterjesztést.

Oszoli szerint minden szempontból megalapozott döntés ez a fejlesztés, ami az Árkád által okozott károkat is semlegesítheti.

Gimesi szerint a Jobbik kezdettől fogva ilyen kezdeményezést szeretne, amivel a helyi termelőket támogatják, ugyanakkor nem biztos hogy szerencsés egy ennyire központi elhelyezkedés, nem biztos, hogy jó ha tovább növekszik a belváros forgalma.

16:03 - Már egy órája a vásárcsarnokról tárgyalnak

Girán szerint nem egy újítást, hanem egy teljesen új helyzetet kell elképzelni, épp ezért győjtött az elmúlt években nemzetközi tapasztalatokat a város (pl. Urbact). Mozgójárda lehet pl. egy nagy megfejtés, ami felviszi az emeletre az embereket.

Kunszt Márta kételkedik, hogy jó ötlet a városrész ilyenfajta módosítása.

Girán szerint az ellátókapacitások megjelenésével még a közétkeztetési elvárásoknak is meg fognak tudni felelni a helyi termelők.

Keresztes egyre biztosabb, hogy nem szabad megszavazni ezt az előterjesztést, mert nem látja garantáltnak hogy illeszkedni fog más fejlesztési stratégiákhoz. Ki, hogyan számolta ki, hogy ennyi kell ezekre a célokra? - teszi fel a végső kérdést.

Kővári továbbra is védi az előterjesztést, és elmondja, hogy pont ez a tervpályázat alapozza meg a tényleges költségeket alátámasztó számításokat.

Őri László szerint Páva programjában is szerepelt az új vásárcsarnok, és a nemrég befejeződött konzultáción is megerősítették ebben a pécsiek.

Erb József (Fidesz) történelmi távlatokba helyezi a vásárcsarnok problematikáját. A helyszín jobb nem is lehetne. Fontos, hogy a kofák jó magyar árut áruljanak. A képviselő az előterjesztés elfogadását javasolja.

Kővári meg szeretné nyugtatni Keresztes képviselőt. Szerinte nem a bírálók díjazása fontos, hanem hogy a helyi termelőket versenyképessé teheti.

14:55 - Vásárcsarnok: a bírálóbizottsági tagok díjazása is szóba kerül

Végre a vásárcsarnok következik. Korábban itt írtunk részletesebben a 3 milliárdos fejlesztésről, amire tervpályázatot szándékozik kiírni a város.
Keresztes Lóránt az előzetes tanulmányokról kér információkat, hiszen mégiscsak 3 milliárdról van szó. A bírálóbizottsági tagok díjazása is szóba kerül, indokolotlan lenne, hogy megválasztott politikusok (pl. polgármester, Nagy Csaba, Oszoli Dénes) és önkormányzati cégek is díjazásban részesüljenek.

Girán szerint még nem lehetséges pontos képet adni és kapni az uniós források fejlesztési irányvonalairól, így pontos finanszírozási tervezés nem lehetséges. De mivel a helyi termelők piacra jutására lesz  forrás így megyei és városi pénzekből valósulhat meg a fejlesztés. A Pécs Holding végzett tanulmányokat, melyek indokolják az új épületet. Nem tervről, csak vázlattervről van egyelőre szó. A folyamatba a bérlőket is bevonják, egy hely a kereskedők képviselőjének van fenntartva a bírálóbizottságban, de minden szakterűlet képviselőjével egyeztetnek. A bírálóbizottság díjazásáról szóló javaslatot szavazásra bocsájtja az alpolgármester.

Kővári János megvédi az előterjesztést, mert nagyon fontos előterjesztés. Munkahelyteremtő hatása van a beruházásnak, ami a környező telepűlésekre is hatással lesz. Ez jó felhasználási módja az uniós pénzeknek.

14:37 - Slágertéma: a pécsi Magasház

Élesítik a szavazógépeket (itt nem a képviselőkre kell gondolni).
Napirend előtt Keresztes Lóránt az örök slágertémát is felhozza, a 25 emeletes űgyében kért tájékoztatást. Girán János elmondja, hogy eddig nincsenek feleslegesen elköltött adófizetői pénzekről szó, a felszámoló költsége az őrzés, és az építményadó is (bár ingatlanadót emlegetett, de mint tudjuk Pécsen olyan nincs)
Folytatódnak a napirendi pontok.

Ebéd, pihi -14.30-kor folytatódik az ülés

Innen már pörögnek az események, a bizottságok által korábban megtárgyalt előterjesztéseket sorra fogadja el a közgyűlés.

Újra módosítják az SZMSZ-t

Keresztes Lóránt az SZMSZ módosításhoz módosítót nyújtott be amit a Fidesz-KDNP is támogat.
Kunszt Márta azt teszi szóvá, hogy már harmadszor módosítják az SZMSZ-t ami lassan követhetetlenné teszi azt.
Lovász István, ismét jogharmonizációval magyarázza a mósodítás szűkségességét.

Kunszt Márta ellenzéki vezetésű önálló pénzűgyi bizottság létrehozását javasolja.
Keresztes Lóránt örűl a módosítája elfogadásának így a bodai atomtemető kapcsán folytatott aláírásgyűjtésnek lehet értelme, Gulyás Emil szintén több ellenőrzést szeretne a többség felett.
Módosítót mindenki támogatta, az 16-2-6 arányban az szmsz módosítást elfogadták.

Eredményés a zárszámadásról szóló szavazás

Az aljegyző megvizsgálta a kérdést és eredményésnek nyilvánította a zárszámadásról szóló szavazást.

12.29 - Zárszámadás: kivonult az ellenzék egy része

A zárszámadást a közgyűlés elfogadta 14 szavazattal, így nem biztos hogy érvényes, mivel nem volt minősített többség. Az ellenzék (DK-MSZP-Egyűtt) egy része, mindhárom fő, ahogy ígérte kivonult.

12:24 - Szóba került az új tűzoltólaktanya is

Jöhet a katasztrófavédelem beszámolója. Itt érhető el.
Keresztes Lóránt a már évek óta tervezett tűzoltólaktanya felől érdeklődik, illetve, hogy alkalmasak-e jelenleg a körűlmények. A válaszból kiderül, hogy jogerős építési engedély van, és a jelenlegi laktanya 2017-ig ki fog tartani. Az állományra nem jellemző a fluktuáció, 2-en hagyták el a testűletet.

11:56 - "Pécsnek látható, azaz az utcákon jelen levő rendőrsége van"

Fellegi Norbert rendőrkapitány helyettes a rablások felderítésének példaértékű munkáját emeli ki. A közterűleten elkövetett bűncselekmények kapcsán elmondja, hogy a javulást azzal lehetett elérni hogy Pécsnek látható, azaz az utcákon jelen levő rendőrsége van. A lakásbetörések száma valóban, nőtt de e tekintetben új akciókkal készűlnek.

Ezzel vége is az első napirendi pont tágyalásának.

11:54 - Húsz fős létszámhiány a rendőrségnél

A rendőrkapitány is köszöni az elismerő szavakat, sorra veszi a feltett kérdéseket. A rendőrségnek jelenleg 20 fős létszámhiánya van, de év végéig megoldhatónak tűnik a probléma, és ebben az életpályamodell is segiteni fog.

A rendőrségi illetékességi terűlet igazodni fog a járási rendszerhez, így hamarosan nyolc telepűléssel bővűl majd. 

10.15 - A rendőrség nagy sikerű videói is szóba kerültek

A rendőrkapitány beszámolója következik. A célkitűzéseiket jól sikerűlt az országos célkitűzésekhez és a helyi elvárásokhoz igazitani. A választási évből fakadó plusz feladatokat is megfelelően hajtották végre. A nyomozási mutatók rendben vannak, a szabálysértések száma csökkent. A forgalomtechnikai kérdések komoly feladatokat állítanak a rendőrség elé. Erről bővebben itt írtunk. A kűlönböző egyűttműködéseket pl. városi cégek, magáncégek, polgárőrség kűlön kihangsúlyozza, ezek jó úton haladnak. Az idei célkitűzések között a szubjektív biztonságérzet növelését emeli ki. Fontos fejlemény lehet a közlekedáskultúra alakításában az újfajta sebbeségmérő eszközök alkalmazása.

Girán János átadja az ülés vezetését Őri alpolgármesternek, aki meg is köszöni a rendőrkapitánynak a 2014-es munkáját. Számokkal bombázza a közgyűlést, minden felsorolt bűncselekménytípusban csökkent az esetek száma. Még mindig ne legyűnk optimisták, így is magas számok. Ráadásul a lakásbetörések száma tavaly nőtt. Az alpolgármester is a szubjektív biztonságérzet növelését tartja fontosnak, hosszabb és rövidebb távon egyaránt. Jobban oda kell figyelnűnk egymásra!!!!
Cserfainé Kovács Ágnes szintén az együttműködést emeli ki és a drogfogyasztással egyűtt megjelenő rendészeti problémákra hívja fel a figyelmet. És a megelőzés fontosságára.

Gulyás Emil (MSZP) szerint mivel lassan kisváros leszünk másfajta rendészeti kihívások kerülnek előtérbe. Arra is céloz a képviselő, hogy trafikmutyi újfajta bűnözési formákat teremtett. A baleseti statisztikák kapcsán a vasárnapi boltbezárást is szapulja a képviselő, mert a pénteki közlekedési káoszt tovább fokozza az.

Vozár Pál (ÖPE) a rendőrségi állomány nagy fluktuációjára a fiatal rendőrök távozása kapcsán az életpályamodellről érdeklődik, valamint a körzeti megbízotti rendszer fejlesztését emeli ki.

Keresztes Lóránt is megköszöni a rendőrség tevékenységét, a bűnmegelőzés kapcsán a pozitív fejleményként értékeli az egyűttműködések javulását.

Kunszt Márta is megköszöni a rendőrség munkáját.

Gyimesi Gábor (Jobbik) a statisztikák javulásának örül, ugyanakkor a be nem jelentett bűncselekmények nem kerülnek bele a statisztikákba. Sokan félnek bejelenteni sérelmeiket. Felhozza a rendőrség nagy sikerű videóit (Tehetsz róla, tehetsz ellene) is. "Nagy számban vannak akik nem jogkövető életmódot folytatnak." Egy nyári esetet is felemleget, amikor két család esett egymásnak a belvárosban és nem látja hogy a rendőri tekintély hatását, bár ezzel kapcsolatban is vannak pozitív fejlemények. Oszoli Dénes is jónak tartja az irányt, még jó lenne fokozni a rendőri jelenlétet a közterületeken. István-aknán körzeti megbízottat szeretne...

Decsi István is a szubjektív biztonságérzet javítását emeli ki.

Fogarasi Gábor (Jobbik) a rendőrségi statisztikákat vonja kétségbe, ugyanakkor kiemeli hogy a rendőrjárőrök között sok a becsűletes. Sok pécsi bűnöző van akikről tudni lehet, hogy bűnözők mégis zavartalanul élik életüket. Az ő vagyonukat vizsgálják-e valamilyen formában?
Lovász István a 3 tavalyi válassztással kapcsolatban emeli ki, hogy a rendőrség minden tekintetben magas színvonalon hajtotta végre a rá háruló feladatokat.

FODOR IBOLYA MA SINCS JELEN...

10:18 - Forró a hangulat

Újra nyitott a gyűlés. Gulyás képviselő nehezményezi, hogy nem időben kapták meg a zárt számadásról szóló előterjesztést. A kormány által okozott jogszabályi bizonytalanságok, és a demokrácia semmibe vétele miatt javasolja, hogy a vonatkozó napirendi pontot vegyék le.
Lovász István részben egyetért, de ez egy elsősorban a pénzűgyi adminisztrációt érintő javaslat és inkább technikai döntés, ami már lezajlott eredményeket fogad el.

Kunszt Márta szerint a költségvetés lényegében egy szándéknyilatkozat, míg a zárszámadás a konkrét elszámolás, így több jelentőséget tulajdonít neki. Ami most zajlik az az önkormányzati munka degradálása.

Az elhangzottakkal Keresztes Lóránt egyetért, ez az értélkeles ideje és dokumentuma, amikor meg kellene nézni hogy mi miért nem tudott teljesűlni. Rendkívűli közgyűlést javasol a kérdés tárgyalására.
Gulyás az MSZP-DK-Együtt nevében kivonulással fenyegetőzik!
Nem napolják el a zárszámadásról szóló javaslatot.

09:31 - Szóváltás alakult ki Girán János és Keresztes között

Keresztes Lóránt továbbra is a saját előterjesztéséről szeretne beszélni, egyelőre nem egyértelmű, hogy napirendre kerűl e javaslat. Szóváltás alakult ki Girán János és Keresztes között az atomtemető ügyéről.
Keresztes kérdésére Lovász elmondja, hogy akkor kapják meg a képviselő előterjesztését, ha megszavazzák napirendi pontként. Csak cím alapján döntenek a képviselők, hogy napirendre kerüljön Keresztes előterjesztése.

A napirendi pontok megszavazása. LMP előterjsztése nem kerűlt fel a napirendre. A továbbiakban zárt ülés következik.

09:22 - Biokom nem most fogja átvenni a LED-eket

Két napirendi pont már le is került, pl. a Biokom nem most fogja átvenni a LED-eket. Zárt számadásról kellene szavazni, de ez csak tegnap került fel a napirendek közé. Kunszt Márta kifogásolja is az eljárást, Lovász István, jegyző megvilágítja, hogy jogszabály változás miatt kénytelen most tárgyalni ezt a pontot. Nem egyértelmű a jogi környezet, ezért a szigorúbb szabályokhoz tartják magukat.

Atomtemetőről és a POSZT-ról is beszélnek

Napirend előtt Keresztes Lóránt beszél az atomtemetőről.
Kunszt Márta (DK) a POSZT körül kialakult helyzet kapcsán kéri a városvezetés és kulturális államtitkár közvetítését, hogy megnyugtató megoldás születhessen.
Őri László alpolgármester kér szót, a város továbbra sem szeretne szakmai vitákba beleszólni, de úgy tűnik hogy a felek hamarosan megegyezhetnek, legalábbis az elmúlt napok fejleményei alapján.

Páva Zsolt nincs jelen

A pécsi polgármester a Haunival tárgyal Németországban, így Girán János alpolgármester vezeti a gyűlést.

Az új pécsi vásárcsarnokról is tárgyalnak

Szó lesz többek között a rendőrség és a katasztrófavédelem éves beszámolójáról, szociális támogatásról, valamint önkormányzati társaságok, intézmények személyi kérdései is elő lettek terjesztve. Emellett az új vásárcsarnok tervpályázatának kiírásáról is szavaznak a városatyák. Pótlolagosan átveszi a pécsi – immár korszerűsített – közvilágítás aktív elemeit a Biokom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!