Bálint Zsolt hetekig napi egy fonton élt, ma vállalkozó

- Mikor és miért hagytad el az országot, és miért Londont választottad?
- Több mint három éve, 2010 júniusában utaztam ki, mindent egy lapra feltéve, olyannyira, hogy csak az odaútra szólt a jegyem, és nem is volt pénzem a visszautazásra, sőt a kinti életre sem tudtam félre rakni sokat. Bíztam magamban, és abban, hogy hamar sikerül munkába állnom. Elsősorban a megélhetés és a munkalehetőségek miatt választottam Londont.

- Mivel foglalkoztál akkoriban?
- Eredendően vendéglátós végzettségem van,de a szakmával szép lassan felhagytam Pécsett, és önálló vállalkozásba kezdtem, a Király utcában volt egy kis boltom, mellette sok mindennel foglalkoztam, amiben egy kis fantáziát láttam, de már nem lehetett tovább bírni. Harminchat vagyok, akkor már hét évet lehúztam itthon vállalkozóként, de nem lehetett igazából előrelépni.

- Érdekes, hogy épp 2010-ben mentél el, amikor Pécsett az EKF éve volt. Azt gondolhatnánk, az a kereskedőknek nem volt rossz?
- Addigra én már teljesen hitemet veszítettem, nem bíztam 2010-ben, és amit még megtapasztaltam, az nem is nagyon írta felül sajnos a várakozásaimat. A vállalkozásoknak az országos és a helyi terhei is csak nőttek, miközben válság volt, ez számomra teljesen érthetetlen volt, és fojtogató. Közben pedig a sok ismerős, barát hagyta el az országot.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A kitartás hozta a sikert
[/caption]

- Vagyis London mellett döntöttél. Sikerült azonnal munkát találni?
- Kinti és itthoni mércével számítva is sikerült, pár napon belül már megvolt az első londoni munkahelyem, amit nagyon hamar, önhibámon kívül, sajnos szerintem tipikus magyar mentalitás miatt veszítettem el. Visszatértem a vendéglátás-idegenforgalomba, egy szállodában kaptam állást. Tudtuk, azonnal elmondták, hogy tilos az épületben dohányozni, de egy kollégám, egy magyar fiú, aki már évek óta ott szolgált, rágyújtott, amikor velem volt, hiába szóltam rá, és persze lebukott. A felettesünk azt kérte, áruljam be a kollégát, különben engem tesznek lapátra. Bennem volt a betyár becsület, hogy a saját  hazám fiát nem dobom fel. Legalább mi Magyarok tartsunk össze. Ezért nem szóltam, de végül mindkettőnket elbocsátottak, ő pedig köszönetet sem mondott, soha többé nem láttam. De nem bántam meg, ez is csak erősebbé tett.

- Tehát hamar újra kellett kezdened a munkakeresést. Hogy ment?
- Az már sokkal nehezebben, elkerült a szerencse, miközben a pénzem egyre fogyott, több hétig munka nélkül voltam. A szálláson is csúsztam a fizetéssel, de amit ígértem, azt tartottam. Aztán egy olasz kávézóban kaptam állást konyhai kisegítőként, ahol délelőtt tíztől dolgoztam hajnali egyig, nagyon keményen, megállapodás szerint napi 40 fontért (körülbelül 14 ezer forint), de aztán heti húsz fontot kaptam csak előbb is, majd később is, a főnök hitegetett, miközben csak napi egy fontom maradt étkezésre. Az egyik diszkont áruházban ebből lehetett venni fagyasztott pizzát, hetekig ezen éltem, 16 kilót fogytam.

- Majd tudtál váltani?
- Azonnal nem, de a kizsákmányolást sem lehetett hagyni. Egy utolsó esélyem volt, egy családi örökséget, egy aranyláncot elvittem egy zálogházba, felbecsültettem, és zálogba adtam. Abból a pénzből nyertem még pár hetet Londonban, csak azt követően találtam munkát egy másik olasz étteremben, szintén kisegítőként, ahol viszont a főnök megállapodás szerint fizetett, és az egyik legrendesebb, legkorrektebb ember volt, akit valaha Londonban megismertem. És egy idő után volt kis előrelépésre is lehetőség, persze nem a fizetőpincéri állásra kell gondolni.

- Hogyan jött a képbe a szálláskiadás, amellyel most foglalkozol, és amellyel egy szépen fejlődő, sikeres vállalkozást tudtál elindítani Londonban?
- Egész egyszerűen abból, hogy én is lakó voltam, láttam ennek a jó és a rossz oldalait is, a működés, a vállalkozás oldaláról is, amelyben az eddigi tapasztalataim is segítettek. És vállalkozóként természetesen felismertem azt is, hogy a magyar bevándorlók önmagukban is akkora szeletet jelentenek, amelyre lehetett építeni. Így egyszerűen bekopogtattam több száz olyan angol cégekhez, amelyek ingatlanközvetítéssel foglalkoznak, és elmondtam, mire vállalkoznék. Előbb egy, majd néhány lakás kiadását bízták rám, majd ahogyan jöttek a sikerek, és ahogyan látták, hogy ez működik, hogy korrekt vagyok, és bízhatnak bennem, úgy jöttek lassan újabb lehetőségek. A sikerhez persze az is kell, hogy felmértük, melyek azok a lakástípusok, összegek, és melyik az a terület (mi Kelet-Londont választottuk), amelyekkel a magyarok többségének szolgáltatni tudunk. Nem volt egyszerű, de most már jó visszaemlékezni arra az időszakra.

Nem csak főbérlőként gondolnak rá a lakók

A kinti élet a korábbinál is jobban megkeményítette, mondja Bálint Zsolt, aki ma már szintén a brit fővárosban élő párjával, kisgyermeke édesanyjával él Londonban. Párja, Bettina is segíti a vállalkozás, a szálláskiadás ügyeit. Kezdetekben ő a világ egyik leghíresebb szállodalánca egyik londoni egységében is dolgozott szobalányként. Zsolt úgy érzi, hogy szállásadóként ügyfeleinek egy jelentős része nagyon sokszor nem is csak főbérlőként tekint rá, hanem egyfajta lelki támaszul is szolgál, nem beszélve arról, hogy a munkakeresésben, hivatalos ügyekkel kapcsolatos tanácsadásban is segítenek lakóiknak. Ez természetesen sok plusz energiát vesz el tőle, de miután csakis magyarok az ügyfelei, szereti, amit csinál, de az biztos, hogy gyakorlatilag 0-24 órás ügyeletet is jelent ez a mindennapokban. Amiben még maga szerint változott, az a felelősségérzet, a felelősségvállalás iránt érzett kötelességtudat erősödése, de azt gondolja, hogy ez a munkája sajátosságán túl elsősorban annak köszönhető, hogy immár családos apuka.