Közélet

2014.02.22. 19:22

Baranyai képviselők: aktív parlamenti élet az elmúlt ciklusban

A baranyai országgyűlési képviselők közül a legtöbbet az LMP-s dr. Szél Bernadett beszélt a Házban, s a jobbikos Németh Zsolt jegyezte a legtöbb önálló indítványt 2010 és 2014 között.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

A képviselői munka – különösen az ellenzéki honatyák esetében – egyik fokmérője lehet az önálló indítványok száma. Baranya ebben a tekintetben igen jól áll, hiszen a megye összes küldötte letett legalább két önálló indítványt ebben a ciklusban az Országgyűlés asztalára. A csúcstartó a jobbikos Németh Zsolt, 228 ilyen irományt jegyzett négy esztendő alatt. Őt csak dr. Szél Bernadett (LMP) tudta megközelíteni, az ebben az összevetésben harmadik független Szili Katalin messze elmaradt tőlük.

Az Országgyűlés házszabálya indítványnak nevezi azokat az iratokat, amelyek tárgysorozatba kerülnek, magyarán amelyeket a képviselők később megtárgyalnak. A gyakorlatban az önálló indítványok viszont általában csak nevükben „önállóak”, hiszen azokat általában nem egy képviselő jegyzi, bár ennek ellenkezőjére is van példa.

A kérdések, interpellációk is önálló indítványnak számítanak, a képviselői aktivitás mellett ez a magyarázata annak, hogy az ellenzéki honatyák az általuk benyújtott irományok számát tekintve rendre listavezetők, nemcsak Baranyában, más megyékben is.

Hasonló a helyzet a képviselői felszólalásokat illetően: ez is tipikusan az ellenzéki képviselők terepe. Éppen ezért nem meglepő, hogy a baranyai képviselők közül az ellenzékiek vitték a prímet a megszólalások számát és azok összes időtartamát tekintve is. Az LMP frakcióvezető-helyettese a maga 191 felszólalásával messze leelőzött mindenki mást Baranyában. Németh Zsolt bizonyult a második legaktívabbnak, harmadiknak pedig a fideszes Koszorús László.

Képviselőink többsége három-négy órát beszélt összesen a Házban a ciklus alatt, de még Szél Bernadett több mint tizenegy órás teljesítménye is semmi az összes honatya rangsorával. Az abszolút rekord a jobbikos Gaudi-Nagy Tamásé, aki több mint 72 (!) órán át szónokolt összesen 874 felszólalása alatt.

Csizi Péter

Fidesz, megyei területi lista

70 felszólalás - 03:56:36

Önálló indítványok száma: 20

Dr. Hargitai János

KDNP – Baranya megye 5. vk

50 felszólalás - 08:22:22

Önálló indítványok száma: 7

Dr. Hoppál Péter

Fidesz – Baranya megye 1. vk.

71 felszólalás - 04:10:14

Önálló indítványok száma: 5

Horváth Zoltán

Fidesz, megyei területi lista

34 felszólalás - 02:55:12

Önálló indítványok száma: 3

Koszorús László

Fidesz, megyei területi lista

111 felszólalás - 04:11:50

Önálló indítványok száma: 28

Kővári János

Fidesz, Baranya megye 3. vk.

77 felszólalás - 04:33:56

Önálló indítványok száma: 2

Nagy Csaba

Fidesz, Baranya megye, 2. vk.

74 felszólalás - 03:42:18

Önálló indítványok száma: 2

Németh Zsolt

Jobbik, megyei területi lista

118 felszólalás - 05:29:01

Önálló indítványok száma: 228

Pichler Imre

Fidesz, Baranya megye 7. vk.

64 felszólalás - 03:55:22

Önálló indítványok száma: 5

Polics József

Fidesz, Baranya megye 4. vk.

8 felszólalás - 00:34:02

Önálló indítványok száma: 3

Puch László

MSZP, országos lista

22 felszólalás - 02:06:26

Önálló indítványok száma: 18

Szekó József

Fidesz, megyei területi lista

23 felszólalás - 01:55:00

Önálló indítványok száma: 4

Dr. Szél Bernadett

LMP, országos lista

191 felszólalás - 11:19:05

Önálló indítványok száma: 203

Dr. Szili Katalin

független

74 felszólalás - 07:53:05

Önálló indítványok száma: 64

Tiffán Zsolt

Fidesz, Baranya megye 6. vk.

20 felszólalás - 01:31:00

Önálló indítványok száma: 8

Fidesz, megyei területi lista

70 felszólalás - 03:56:36

Önálló indítványok száma: 20

Dr. Hargitai János

KDNP – Baranya megye 5. vk

50 felszólalás - 08:22:22

Önálló indítványok száma: 7

Dr. Hoppál Péter

Fidesz – Baranya megye 1. vk.

71 felszólalás - 04:10:14

Önálló indítványok száma: 5

Horváth Zoltán

Fidesz, megyei területi lista

34 felszólalás - 02:55:12

Önálló indítványok száma: 3

Koszorús László

Fidesz, megyei területi lista

111 felszólalás - 04:11:50

Önálló indítványok száma: 28

Kővári János

Fidesz, Baranya megye 3. vk.

77 felszólalás - 04:33:56

Önálló indítványok száma: 2

Nagy Csaba

Fidesz, Baranya megye, 2. vk.

74 felszólalás - 03:42:18

Önálló indítványok száma: 2

Németh Zsolt

Jobbik, megyei területi lista

118 felszólalás - 05:29:01

Önálló indítványok száma: 228

Pichler Imre

Fidesz, Baranya megye 7. vk.

64 felszólalás - 03:55:22

Önálló indítványok száma: 5

Polics József

Fidesz, Baranya megye 4. vk.

8 felszólalás - 00:34:02

Önálló indítványok száma: 3

Puch László

MSZP, országos lista

22 felszólalás - 02:06:26

Önálló indítványok száma: 18

Szekó József

Fidesz, megyei területi lista

23 felszólalás - 01:55:00

Önálló indítványok száma: 4

Dr. Szél Bernadett

LMP, országos lista

191 felszólalás - 11:19:05

Önálló indítványok száma: 203

Dr. Szili Katalin

független

74 felszólalás - 07:53:05

Önálló indítványok száma: 64

Tiffán Zsolt

Fidesz, Baranya megye 6. vk.

20 felszólalás - 01:31:00

Önálló indítványok száma: 8 -->

Címkék#Vokány#Babarcszőlős#Csebény#Erdősmecske#Hidas#Villánykövesd#Bánfa#Almáskeresztúr#Botykapeterd#Patapoklosi#páprád#Udvar#sumony#Matty#székelyszabar#Regenye#versend#pécsvárad#Zaláta#Magyarmecske#Pichler Imre#Drávacsehi#Magyarsarlós#Basal#Lánycsók#Kistamási#Vásárosbéc#maráza#gyod#csizi péter#Kisszentmárton#aranyosgadány#mágocs#Mozsgó#kisherend#Okorág#Kiskassa#Vejti#Gyöngyfa#drávaszabolcs#Pellérd#Felsőegerszeg#Martonfa#Bodolyabér#Orfű#Bicsérd#szászvár#Boldogasszonyfa#Ófalu#drávapiski#Siklósbodony#Kórós#Szágy#palkonya#Vékény#Ózdfalu#Nagynyárád#Varga#Magyarbóly#Szőkéd#szellő#Szilágy#Somogyviszló#Baranyahídvég#Kisnyárád#Abaliget#Kákics#Hetvehely#Márok#Németh zsolt#Szűr#lothárd#Pócsa#Belvárdgyula#Feked#Dencsháza#Illocska#Görcsönydoboka#Gordisa#Tékes#nagykozár#Egyházasharaszti#Ellend#Gyöngyösmellék#Kásád#Zádor#Nagyváty#véménd#birján#Magyarszék#Mecsekpölöske#Villány#keszü#szőke#Teklafalu#szajk#Hegyszentmárton#Bikal#Kátoly#komló#töttös#Ivánbattyán#Hásságy#Babarc#Kacsóta#nagyharsány#Drávafok#Dinnyeberki#Lippó#Csertő#Kisdobsza#Somogyapáti#Tengeri#Bisse#Romonya#Hargitai János#Marócsa#Nagybudmér#Harkány#nagytótfalu#Rádfalva#Csarnóta#Adorjás#siklósnagyfalu#Drávasztára#Vásárosdombó#kisharsány#Erdősmárok#Szabadszentkirály#Ipacsfa#hobol#Kisvaszar#Szentlőrinc#Magyaregregy#Bogád#Pécsbagota#Pereked#Besence#várad#palotabozsok#Velény#Pécs#Kővári János#Liptód#Téseny#Nyugotszenterzsébet#Tófű#drávacsepely#Kétújfalu#himesháza#borjád#Nagyhajmás#Szilvás#Tarrós#Ivándárda#Kisdér#Vázsnok#Endrőc#Köblény#bár#túrony#Szekó József#Szebény#zók#Homorúd#alsómocsolád#Siklós#Tótszentgyörgy#Kémes#drávapalkonya#Óbánya#Sárok#Bosta#Szili Katalin#Máriakéménd#Cún#szalánta#Horváthertelend#Kislippó#Mecseknádasd#Helesfa#Merenye#Szárász#Gerényes#sósvertike#Sellye#Egyházaskozár#Baksa#Bogdása#szederkény#Kisbudmér#Cserkút#Sámod#Lapáncsa#Sásd#Majs#Drávaszerdahely#Máza#Kékesd#markóc#Szörény#Bürüs#Drávakeresztúr#Nagy Csaba#Somberek#geresdlak#Hoppál Péter#Lúzsok#görcsöny#Piskó#Újpetre#dunaszekcső#szentdénes#kökény#felsőszentmárton#Pécsudvard#Szentlászló#Kishajmás#csonkamindszent#gerde#Mánfa#Márfa#Ág#kistapolca#Bóly#bezedek#Magyarlukafa#kővágószőlős#Mindszentgodisa#Kemse#Szava#Nagypall#Mekényes#Okorvölgy#Hosszúhetény#Ibafa#Erzsébet#magyartelek#Kisbeszterce#tiffán zsolt#Ócsárd#Kovácsszénája#nagydobsza#Kistótfalu#Sátorhely#Zengővárkony#Szaporca#Szalatnak#Kővágótöttös#Molvány#Kisjakabfalva#liget#Kisasszonyfa#Kölked#alsószentmárton#Garé#gödre#Szulimán#Oroszló#Diósviszló#Nagypeterd#Baranyajenő#Baranyaszentgyörgy#Drávaiványi#pogány#horváth zoltán#Vajszló#Berkesd#szemely#Bakonya#Kovácshida#egerág#Bogádmindszent#Rózsafa#Olasz#Csányoszró#Fazekasboda#Kárász#Tésenfa#Lovászhetény#Kozármisleny#Husztót#Paizs József#Bükkösd#Somogyhatvan#Almamellék#Tormás#cserdi#Nemeske#Old#Monyoród#Hegyhátmaróc#Magyarhertelend#Bakóca#meződ#Szentkatalin#Boda#Pécsdevecser#Katádfa#Hirics#beremend#Áta#Gilvánfa#Nagycsány#Apátvarasd#Peterd#Somogyhárságy#királyegyháza#szigetvár#Szentegát#Palé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!