Közélet

2016.11.07. 13:25

Bekeményítenek a helyi adóellenőrök

Elfogadták a 2017. évi adókoncepciót a pécsi képviselők a legutóbbi közgyűlésen. Keményedik az ellenőrzés.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Jelentősen csökken jövőre azoknak a pécsi lakásoknak az építményadója, amelyeket lakhatási céllal adnak ki bérbe, erről írtunk a döntést követően. A pécsi képviselők által elfogadott helyi adókat érintő más változások és a döntést megalapozó részletes adókoncepcióban olvasottak is szót érdemelnek azonban.

Jövőre is a végrehajtás és az ellenőrzés lesz a központi feladat, a bevételeket e két terület szinten tartásával, s ha lehet, fokozásával, kiterjesztésével növelnék.

Már nemcsak a megszűnt betéti társaságok tartozásait terheli azonban majd rá a pécsi adóügyi osztály egyre nagyobb számban a beltagokra, hanem azokat a munkáltatókat is köteleznék a tartozás megfizetésére, amelyek elmulasztják levonni az adós munkavállalóktól az ő tartozásának részleteit.

Nemcsak a korábbi években megszokott építményadó-­ellenőrzések kapnak majd kiemelt szerepet jövőre, s nemcsak a hasznos alapterületek (használati módok stb.) ellenőrzését tartják szükségesnek, hanem a korábbi években adott kedvezmények, mentességek felülvizsgálatát is.

A fokozottabb ellenőrzést más területekre is kiterjesztik. Belső átcsoportosítással három új ellenőrt neveznek ki, hatról kilenc főre nő az ellenőri létszám, ami már alkalmasnak látszik arra, hogy intenzív helyszíni ellenőrzésekre is sor kerülhessen. Például az idegenforgalmi adó ellenőrzések lefolytatására, amelyre a korábbi években csak korlátozottan került sor. Például ellenőrzik majd az idegenforgalmi adómentesség igénybevételét is, mivel az adóügyi osztály adatai szerint Pécsett aránytalanul magas az adómentesnek bejelentett vendégéjszakák száma az összes vendégéjszaka számához képest országos összevetésben.

Mindenkinek jó lenne, ha több lenne

A megyei jogú városok többségében az éves építményadó-bevétel jelentős részét a jogi személyek által befizetett összegek képezik.

Pécsett a bevétel 32 százaléka magánszemélyek befizetéseiből tevődik össze, vagyis nagyon magas a magánszemélyek terhére előírt építményadó összege a jogi személyekhez viszonyítottan. Emiatt a legmagasabb országosan Pécsett az adóalanyok száma a megyei jogú városok közt.

A helyi iparűzésiadó-bevételek növekedtek, de Pécs még mindig messze elmarad az élmezőnytől, olvasható a városi adókoncepcióban.

A kevés iparűzésiadó-bevétel magyarázza azt, miért szükséges Pécsett a magánszemélyek széles adóztatás alá vonása.

A statisztikák most sem hazudnak

A helyi adózási statisztikák is mutatják, hogy Pécsett sajnos nincsenek nagy, sokakat foglalkoztató s jelentős mértékű helyi adót fizető munkáltatók.

Az öt legnagyobb építményadót fizető adózó egyes városokban, például Dunaújvárosban, Győrött vagy Nyíregyházán az éves összes építményadó-bevétel harminc–ötven százalékát fizeti, Pécsett ez az arány mindösszesen 7 százalék.

Pécsett az öt legnagyobb iparűzési adót fizető vállalkozás befizetése mindösszesen 7,1 százalékban járul hozzá a teljes éves iparűzésiadó-bevételhez, míg például Győrött, Nagykanizsán vagy Szombathelyen az öt legnagyobb adófizető a helyi iparűzésiadó-bevétel több mint 50 százalékáért „felelős”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!