Közélet

2010.02.05. 19:49

Bemutatkoztak az MDF jelöltjei

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) 7-10 százalékos támogatottságra számít a megyében, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a párt mutatta be az áprilisi parlamenti választásokon indítandó jelöltjeit Pécsett, az Éva Cukrászdában.

Cs. L.

Az MDF Pécsett az 1-es körzetben Füredi Péter ügyvédet, önkormányzati képviselőt, a 2-esben Hámori László informatikust, a 3-asban Szigethy Béla vendéglátó-ipari vállalkozót indítja. A 4-es, komlói körzetben, Ordas Miklós pénzügyi szakembert, az 5-ös, mohácsiban Habjánecz Tibor megyei elnököt, polgármestert, a 6-os siklósiban Miklai Armand környezetmérnököt, a 7-es, szigetváriban Rodek Gyula orvost, aki szabad demokrata színekben korábban már többször megmérettetett, rövid ideig polgármester is volt. Az MDF egyébként Baranyában nem kötött megállapodást az SZDSZ-szel, a szabad demokrata politikusok önmaguk választhatták a demokrata fórumosokkal való együttműködést.

A jelöltek hangsúlyozták, hogy az MDF programja, amely Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt programja egyben, a munka és méltóság, a megújuló Magyarország, a tartós gazdasági és társadalmi felemelkedés programja is. Fontos számukra, hogy a korábban leszakadó Baranya felemelkedjen, a vállalkozók támogatást kapjanak, és a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket kiaknázzák. A párt egyértelműen jelezte, hogy mindenkit szívesen látnak a rájuk szavazók táborában, és nem nézik, hogy jobb, baloldali, vagy liberális gondolkodású-e a támogató.

Azzal viszont nem számolnak, jelentette be Habjánecz Tibor, hogy a baranyai választókörzetből közvetlenül bejuthat képviselőjelöltjük a parlamentbe, de azzal igen, hogy a töredékszavazatok révén az országos listáról számosan bekerülnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!