Közélet

2016.08.16. 13:43

Beugrót is kértek a Ledináért

A város jogi és ügyrendi bizottsága döntött múlt szerdán a Ledina Kerámia Kft. eladásáról.

Babos Attila

A vevő, a budapesti Anidel Projekt Kft. hárommillió forintért szerezte meg a Ledinát és száztizenkilencfős kollektíváját. Azt is vállalták, hogy 25 milliós törzstőkeemelést hajtanak végre, abból kifizetik azt a majdnem 16 millió forintot, amelyet a kölcsönből felhasználtak, munkabérekre.

Az egy dolog, hogy az Anidel visszefelé Ledina, s hogy a céget augusztus 8-án alapították, de a Pécsi Stop.hu szerint az Anidelt tulajdonló bonyolult cégháló egyik társaságának a székhelye a várost az ügyben képviselő ügyvéd, dr. Szabó Iván egyik fővárosi irodájának címére van bejegyezve. A városvezetést kérdeztük erről, de azt írták, dr. Szabót keressük, megtettük, nem értük el.

Gyimesi Gábor, a Jobbik egyik pécsi képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Szabót ostorozta. Gyimesi szerint túl nagy befolyással van a városvezetésre az ügyvéd, s ő a felelős azért, hogy nem mentek jó irányba a dolgok. Úgy vélte, az Anidel Szabó Iván érdekkörébe tartozik.

Najari alkura is játszhat már, de érzelmi döntést is hozhatott

A cég hátterének vizsgálatát a ránk vonatkozó törvények szerint megtettük, közölte kérdésünkre a pécsi városháza. Arra, mennyire biztos, hogy tud fizetni a dolgozóknak az Anidel, ennek utánajártak-e, úgy feleltek, a cég az eddigi vállalásait teljesítette, a dolgozók a fizetésüket megkapták. Hogy a város mikor kezdett el tárgyalni az Anidellel, s miért akarta megvenni a Ledinát, a válasza az volt, hogy erről az Anidelnél érdeklődjünk. Megtettük, egyelőre a cég nem felelt kérdéseinkre.

Azzal kapcsolatban azonban, hogy mi következhet most, a főbb szereplők mire játszhatnak, miben bízhatnak, már nem hivatalosan tudtunk csak némi információt szerezni. Vajon Bachar Najarinak miért érte meg most több mint félmilliárd forintot kifizetnie, erre a kérdésre is kerestük a választ. Informátoraink többsége azt mondta, hogy az egy dolog, hogy senki nem számított erre, a városházán sem, de nem is igazán érthető, mert jelen pillanatban ennyit nem ér a cég szerintük. Hacsak a saját tulajdonú Zsolnay-termékeket forgalmazó cég nyeresége nem fordítja a vállalkozást nyereségbe.

Többen úgy vélték, hogy talán az alkupozícióit próbálja erősíteni, avagy nagyobb kártérítésre készül. Mások szerint Najari érzelmileg is kötődik a Zsolnayhoz, és nemcsak annak tulajdonlását tekinti presztízsnek, de ennek a csatának a megnyerését is.

Piaci szempontból őrültség

Miért vehet meg egy rendes piaci körülmények és feltételek közt működő cég egy olyan kerámiagyártó vállalkozást, amelynek nincs gyára, nincs megrendelése, nincs múltja, nincs márkaneve, s bár van százhúsz jó szakembere, de őket azalatt is fizetni kell, sőt előző havi bérüket is vállalni kell, s ha mégsem megy a biznisz, akkor 200 milliónál is magasabb végkielégítést is ki kell fizetni? Több gazdasági szakemberrel, kerámia- és porcelániparhoz értővel beszéltünk, mindenki azt mondta, ez önmagában őrültség. Vagy az önkormányzatnak és a Zsolnay-ügyet kirobbantóknak kellett menekülőút, vagy nekik próbálnak időt nyerni, abban bízva, még meg lehet szerezni a Zsolnayt.

Avagy olyasvalaki vállalt nem kis üzleti kockázatot, sok pénzt feltéve, aki bízik abban, hogy külön vagy a Zsolnayval valamiképpen mégiscsak együttműködve el lehet nyerni a beharangozott, elsősorban épületkerámiára szóló nagy állami megrendeléseket.

Többen arra fogadtak, mások tudni is vélték, hogy a három közül az utolsó lehet a forgatókönyv. Sőt ismét arról beszélt több informátorunk, hogy az új cég tulajdonosai, névleges vagy valós irányítói akár egy új, kis, de modern pécsi porcelán- és épületkerámia-gyárat is nyitnának, akár bérelve helyiséget, bedolgozva a rezsi kifizetéséért külföldi cégeknek bérmunkában, s a hab a tortán az épületkerámia lehet. Nem lesz Zsolnay a neve, de ez elviekben nem akadály, ha pedig együtt dolgoznak mégiscsak a Zsolnayval, partnerként, a nevet is adhatják mellé.

ANIDEL PROJEKT Kft sajtóközleménye

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Jogi és Ügyrendi bizottsága 101/2016. (08.10.) számú határozatával elfogadta az ANIDEL PROJEKT Kft ajánlatát LEDINA KERÁMIA Kft 100%-os üzletrészének megvásárlására. A határozat alapján 2016. augusztus 12-én az üzletrész-adásvételi szerződés aláírásra került.

Az ajánlat alapján a Vevő az üzletrész megszerzését követően 50 M Forint törzstőke  emelést fog eszközölni.  A LEDINA KERÁMIA Kft új tulajdonosa a Társaság üzletrészének megszerzésével egyidejűleg azonnali, és általános 10%-os bérelemelést hajtott végre a Társaságban, ennek köszönhetően a dolgozók 2016. augusztus 12-én már az emelt bért vehették kézhez. A Társaság új tulajdonosa további differenciált béremelést kíván végrehajtani, és ennek érdekében az új Tulajdonos képviselői még e héten felveszik a kapcsolatot a Társaság dolgozóival, és az általuk választott szakszervezeti vezetőkkel, hogy a béremelés feltételeiről, a dolgozók elvárásairól, valamint a Társasággal kapcsolatos további célokról egyeztessenek. A Társaság nem tervez semmilyen leépítést, ezzel szemben további munkavállalóknak kíván ajánlatot tenni létszámbővítés céljából.

Az ANIDEL PROJEKT Kft tulajdonosai hangsúlyozni kívánják, hogy semmilyen körülmények között nem kívánnak állást foglalni a Pécs Megyei Jogú Város és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt fő tulajdonosa Bachar Najari közötti vitában, ezzel szemben mindkét Féllel kiegyensúlyozott, és jó üzleti kapcsolatot szeretnének kialakítani.
A Társaság tulajdonosai nem politizálnak, és nem állnak kapcsolatban semmilyen politikai erővel,  és az ügyletben kizárólag azt az üzleti lehetőséget látják, amely 120 szakképzett munkavállalóban testesül meg ma Dél-Magyarországon.
Az ANIDEL PROJEKT Kft tulajdonosai Magyarországon bejegyzett magyar jogi személyek, tulajdonosuk magyar, a Társaságnak semmiféle off-shore háttere nincs.
Az ANIDEL PROJEKT Kft  tulajdonosainak az az álláspontja, hogy a LEDINA KERÁMIA Kft-t eddig kísérő média szereplést követően a Társaságnak, és a dolgozóknak is az az érdeke, hogy nyugodt körülmények között a jövőbeli feldataikra koncentráljanak, ezért a további sajtómegkeresésekre nem kívánnak reagálni, és kérik a Sajtó Tisztelt Képviselőit is, hogy ezt tartsák tiszteletben.

Kelt: Pécs, 2016. 08. 16.

Takács István
Ügyvezető igazgató
ANIDEL PROJEKT Kft 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!